HIRDETÉS

A husziták és az erdélyi parasztfelkelés

Garda Dezső 2018. április 06., 13:52 utolsó módosítás: 2018. április 06., 13:56

A 15. század húszas éveiben Erdélyben gyors ütemben kezdtek elterjedni az egyház gyökeres megreformálását hirdető huszita tanok. Ennek hatására jobbágylázadás tört ki, de engedmények után a bábolnai felkelést a rendek leverték.

A kolozsmonostori apátság Kálvária-temploma, ahol az egyezményeket megkötötték

(folytatás 12. lapszámunkból)

Az 1420-as évek második felében a huszitizmus híveinek száma jelentősen megnőtt Erdélyben. Marchiai Jakab főinkvizítor 1436-ban feljegyezte, hogy az Erdélyországban tartózkodó husziták is részt vettek az 1426. június 17-én tartott prágai zsinaton. A katolikus főpapok leveleikben a husziták nagy számáról tettek említést. Erdélyben főleg a szegény tömegek csatlakoztak a huszitizmushoz. Lépes György erdélyi püspök azt írta, hogy a „huszita térítők sok hívét tévelyítették el.”

HIRDETÉS

 Maga a pápa is értesült erről, ezért nevezte ki 1436. augusztus 22-i levelében Marchiai Jakab olasz minorita atyát főinkvizítorrá. Kinevezése után az egyházi elöljáró széleskörű huszitaellenes tevékenységet fejtett ki a váradi püspökség, a Szerémség, Kalocsa és az erdélyi püspökség területén. A váradi püspök arról tudósította IV. Jenő pápát, hogy Marchiai Jakab „sok eretnek tévelygőt” térített vissza a katolikus hitre. Erről maga az inkvizítor így ír: „mindezen eretnekek, papok és világiak közül én, Jakab fráter huszonötezer embert térítettem meg.”

 A huszita hitvallás hirdetői a huszita forradalmi mozgalom társadalmi eszméit is terjesztették.

A huszita hívek gyülekezetei egyre inkább olyan alkalmakká váltak, amelyek a parasztságnak és általában a huszitizmus követőinek a fegyveres harcra való előkészítését szolgálták.

1436. december 1-jén írt levelében a váradi püspök azt jelentette, hogy püspöksége területén „sokkal veszélyesebb gonosz eretnekség kezdett titkon elterjedni, mint a csehországi huszitáké.”A főpap szerint az erdélyi tájakon a husziták összeesküdtek, hogy „felemelik az elfajzottság zászlaját az egész papság és az egyházi rend ellen.”A huszita tanok hirdetése mellett, a huszita prédikátorok Erdély szegényebb néptömegeit a harcászat elemeivel is megismertették.

Kiváltságosok nélküli egyházat akartak

A bázeli zsinat határozata értelmében az egyházi főurak kötelesek voltak tizedjövedelmük felével, a világi főurak pedig teljes jövedelmük ötvened részével hozzájárulni a husziták ellen viselendő háborúk költségeihez. 1434. április 8-i levelében Zsigmond király felhatalmazta a főpapokat, hogy Erdély területén is gyűjtsék be a hozzájárulásokat, s elrendelte, hogy a begyűlt összeget a katonák toborzására és fizetésére, valamint a huszitizmus felszámolására alkalmas eszközök előteremtésére fordítsák. 1436. október 18-án Cseh Péter erdélyi vajda felszólította a Szatmár megyei adószedőket, hogy minél hamarabb gyűjtsék be a huszitizmus felszámolására fordítandó ötvenedet.

Az Erdélyben elterjedt huszita tan követői azt követelték, hogy az egyháztól vonják meg a világi hatalmat, és javait vegyék el, hogy vissza tudjon térni eredeti állapotába.

A cseh huszitákhoz hasonlóan az új vallás erdélyi követői is olyan egyház létrehozását követelték, amelyben többé nem lesznek kiváltságosok, hanem mindannyian „testvérek lesznek a Krisztusban.”A huszita tanok a szegények számára jelentettek eszményt.

Megnőtt a tized

Az elviselhetetlen terhek a Bábolna hegyére gyűjtötték össze a jobbágyokat és a városi szegénységet. A jobbágyok legnagyobb sérelmét a megváltozott tizedszedés jelentette.

Lépes György erdélyi püspök a pénz értékének változásait kihasználva az egyházi tizedet új pénznemben követelte, ami a régi értékhez képest az adó jelentős növekedését hozta. A parasztság egy része megtagadta a tized fizetését: a tiltakozás szításában nagy szerepe volt a huszita mozgalomnak. A huszita prédikátorok azt hirdették az egyházi átokkal sújtott jobbágyok között, hogy a kiátkozástól nem féljenek, ne vegyék figyelembe.

Tehetetlenségében a püspök panasszal fordult a királyhoz.

Zsigmond király 1436. szeptember elején felszólította a megyék ispánjait, a vajdát, az egész erdélyi nemességet, hogy fizettessék meg jobbágyaikkal a püspöknek járó tizedet.

A világi földesurak kezdetben nem támogatták túlságosan a püspök járandóságainak behajtását, mert a püspöktől követelt összeg kifizetése után a jobbágyok nem tudták volna teljesíteni a velük szemben fennálló kötelezettségeiket. A királyi parancsot azonban nekik kellett teljesíteniük.

A bábolnai felkelés

1437 tavaszán az erdélyi jobbágyok, szabad parasztok, városi szegények és kisnemesek a Bábolna hegyén gyűltek össze. Táborukat megerősítették és a csapatok élére kapitányokat választottak, akik közül első helyen Budai Antalt nevezték meg. A jobbágyok követeket küldtek Csáki László erdélyi vajdához kérelmeik orvoslását kérve. A vajda a követeket felakasztatta, ami tovább növelte a jobbágyok elkeseredését és elszántságát.

A püspök és a vagyonosabb nemesek nem nézték tétlenül a mozgalom kibontakozását.

1437 júniusának végén a nemesi hadak megindultak a bábolnai tábor ellen. Az ütközetben a gyengébben felszerelt, de a huszita harcmodort alkalmazó felkelők legyőzték a püspök és az erdélyi vajda seregét.

A győzelem méretét a kolozsmonostori konvent előtt szentesített első egyezség bizonyítja.

Miután a tárgyaló felek megegyeztek a békekötés feltételeiben, megjelentek a kolozsmonostori konvent előtt, hogy az egyezség hivatalos oklevelét mindkét fél megkaphassa. Így jött létre 1437. július 6-án az első kolozsmonostori egyezmény, amely magába foglalta a győztes jobbágyok legfontosabb követeléseit. Mérsékelték az egyházi tizedet, eltörölték a földesuraknak járó kilencedet (a bor és gabona után), kimondták a szabad költözködéshez való jogot, és lehetővé tették, hogy a jobbágy szabadon végrendelkezzék javairól. A szerződésben foglaltak megtartását az évente tartandó parasztgyűlésnek kellett ellenőriznie, amely Bábolna hegyén ült volna össze.

Létrejön az Unio trium nationum

 A nemesi hadak vezérei az időnyerés szándékával kötötték meg a kolozsmonostori egyezséget. Az volt a céljuk, hogy megakadályozzák a felkelőket a harc folytatásában. Az egyezség megkötése után rögtön hozzáláttak táboruk megerősítéséhez: 1437. szeptember 16-án Kápolnán szövetségre lépett Erdély három katonai-politikai csoportja: a magyar főnemesség, a szász patriciátus és a székely főemberek, akik kölcsönös segélynyújtásra kötelezték magukat a parasztok ellen. Ezt a szerződést Unio trium nationum néven, vagyis a Három Nemzet Szövetsége elnevezéssel említi az utókor. A megrémült erdélyi főnemesek Zsigmond királyhoz fordultak segítségért. Magatartásuk azt bizonyítja: egyáltalán nem akarták a kolozsmonostori konvent határozatait betartani.

A második egyezség

A felkelők vezetői a nemesek titkos készülődéséről értesültek. Az ősz közeledtével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy újabb összecsapás lesz a két ellenséges tábor között. A parasztok viszonylagos sikerével végződő második ütközet után a felkelő csapatok küldöttei és a nemesi hadak vezetői többnapos tárgyalást folytattak. 1437. október 6-án Apátiban újabb egyezményt írtak alá a felkelők és a főnemesek, amit október 10-én a kolozsmonostori konvent is hitelesített. Ez volt a második kolozsmonostori egyezmény. Ebben ideiglenes jelleggel szabályozták a jobbágy és a földesúr viszonyát. Az új egyezmény pontjai az előzőhöz hasonlóak voltak, de a pénzterhek valamelyest növekedtek. Az új egyezségben már nem esett többé szó az évenként szervezendő jobbágygyűlésekről.

A felkelés leverése

A második egyezség megkötésével a nemesség újra időt nyert sorainak rendezésére.

Zsigmond király halálával egyidőben, 1437 decemberében a főnemesi hadak ellentámadást indítottak, és ostrom alá vették Kolozsvárt, amely időközben a felkelők mozgalmának középpontjává vált.

A város elleni hadjáratot a tapasztalt Jakcs Mihály székely ispán vezette az erdélyi alvajdával és több kapitánnyal együtt, és a lázadókat Kolozsvárnál a várfalak közé szorították. A székely ispán értesítette a szászokat, hogy ostrom alá vette a kincses várost, és sürgős segítséget kér. Az ostromlók 1438. január végén elfoglalták a várost, és az elfogott parasztvezéreket Tordán kivégezték. A felkelés leverése, vagyis Kolozsvár elfoglalása után 1438. február 2-án megtartott tordai gyűlésen a szász városok patriciátusának küldöttei is részt vettek a kápolnai unió megerősítésében. A felkelés végső szakaszának eseményeiből kitűnik, hogy a szász városok katonai segítsége döntő volt a székely és nemesi hadak győzelmének kivívásában.

(folytatjuk)

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS