Vince, a borrajongók zarándokhelye

Dorozsmai Endre 2016. február 21., 12:24
•  Fotó: Dorozsmai Endre
galéria
Fotó: Dorozsmai Endre

Idén hetedik alkalommal rendezik meg 2016. március 3. és 5. között a Vince Budapest Wine Show nevű rendezvényt, mely méltán hívja magát Közép-Európa boriránytűjének. Pazar környezetben, a Corinthia Grand Hotelben kóstolhatnak a borrajongók ezernél is több szelektált bort, s hallgathatják a nemzetközi borszakértői szakmai legjobbjainak előadásait.

Egy boros rendezvénynek komoly rangot ad, ha mögé áll egy Master of Wine. Tudni kell ehhez, hogy az MW rövidítéssel jelölt diplomás borszakértőket a boros rendezvényeket népszerűsítő sajtó képviselői előszeretettel nevezik „a borvilág Jedi lovagjainak”.Tény és való, hogy e titulust elérni igen nehéz, egyszerre kell hozzá tehetség, szorgalom, kitartás és szerencse. Ma az egész világon kevesebb, mint 350 MW tevékenykedik, számuk 2015 májusában 322 volt.

A Vincén az idén több mint fél tucat MW tart előadást, a magyar borszakma berkeiből is a legjobbak közül sikerült megnyerni több előadót, akárcsak a korábbi években. Az első napon, melyet a szakmának szánnak, Nock Adams MW, valamint Adam Pawlikowski MS (az MS Master of Sommelier-t jelent, hasonló rangot képvisel, csak a titulus kevésbé mediatizált) a világ legjobb éttermi borlapjainak összeállításáról tart előadást, Caroline Gilby MW és Rod Smith MW a Winestar – tehetségkutatót jegyzi. Márkus György és Tom Stevenson a pezsgő-világbajnokság meglepetéseiről ad elő, Olivier Pillet a kén csökkenthetőségéről, továbbá lesz egy gasztrokurzus is az étel-bor párosításokról, sztárséfek részvételével.

Igazi ínyenc témával indít a második nap. Tokaj, a legjelentősebb magyar borvidék, az édes borok tekintetében világelső, a dűlőszelektált száraz borok terén is nem kevés csúcsminőségű tételt produkált. Ezek után a „borvidék harmadik dimenziójáról”, a tokaji pezsgőkről lesz szó, amit Káli Ildikó magyar sommelier-bajnok és Natasha Hughes MW tart. (A pezsgő mindig is fontos része volt a Vince előadásainak, a magyar pezsgőszakértők koronázatlan királya, Márkus György több ízben is tartott előadást, s mint már jeleztem, idén sem lesz ez másként.) A spanyol pezsgőkről, a „cavak”-ról Sarah Jane Evans MW fog beszélni.

A világ egyik legizgalmasabb borvidékéről, a Syrah-ról és Viogner-ről (illetve ezek sajátos házasításáról) elhíresült, de annál sokkal többet nyújtó borvidékéről, a Rhone völgyéről Anne Mc Hale MW. A tokaji borokat nemzetközi összehasonlításban fogják elemezni a meghívott Master of Wine-ok az utolsó, szombati napon. Rod Smith MW és más jeles borszakértők segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Cabernet Franc fajtával, mely sokak szerint otthonra talált a magyar mediterráneumban, Villányban. De szó lesz a mesterkurzusokon belül az egyik legizgalmasabb és legsikeresebb „szupertoszkánról”, az Ornellaiaról, melynek négy évjáratát is kóstolhatják majd a részvevők, a Calvadosról, erről a normandiai almaborpárlatról, a szekszárdi borvidék önmagára találásáról és más érdekes témákról.

A kiállító borászatok között ott találjuk a legjobb magyar pincészeteket, amelyek közös standdal is jelen lesznek a Pannon Bormíves céh képviseletében (ezzel nem mondtuk azt, hogy minden kiemelkedő pincészet tagja lenne a céhnek, de azt viszont igen, hogy a céhnek csak élvonalbeli borász lehet a tagja) és feltörekvő izgalmas kis pincészetek (Homola, Káli kövek, Pálffy pince, Szatmári pince, Sabar, Schieber stb., stb.).

De nemcsak belső-magyarországi kiállítók lesznek, kóstolhatunk borokat az Őrvidékről, valamint a tágan értelmezett Erdélyből is (ott lesz ismét Balla Géza, valamint a temesrékási nagypincészet, mely az utóbbi időben erőteljesen nyitott a magyarországi vendéglátás irányába, kihasználva, hogy az itthon Castelul Huniade néven forgalmazott boraik Hunyadi néven igen jól csengenek a magyarországi fülekben és lelkekben), továbbá a nagyvilágból Franciaországtól Olaszországon, Szlovénián át Törökországig. A kiállítók között találunk több élvonalbeli pálinkafőzdét, a Márton és lányait, az Agárdi pálinkafőzdét, valamint a békéscsabai Árpád pálinkaházat.

Megszámlálhatatlan és három nap alatt végigkóstolhatatlan bor és más nemes nedű kerül kiállításra, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne megpróbálni minden tételt megkóstolni. Aki minden idejét a rendezvényre szánja, ki sem kell menjen az épületből, a kiállítók között többen is kínálnak harapnivalót. Meg lehet majd ízlelni kiemelkedő hidegkonyhai készítményeket, búzakolbászokat, az egyik csúcshamburgerező, a Zing produkcióit, az egyik legjobb magyar cukrászda, a világszínvonalú Gerbeaud süteményeit s még sorolhatnám.

Akit érdekelnek a részletek, legyen szó a több mint másfélszáz kiállítóról, a jegyárakról, az előadások időpontjáról, annak érdemes felkeresnie a rendezvény honlapját a www.vincebudapest.hu címen, mely könnyen kezelhető és úgyszólván minden releváns információt tartalmaz.

Annyi biztos, hogy miként a rockrajongók messze földről elzarándokoltak Woodstockba vagy ma a Szigetre, a kézműves sörök hívei felkerekednek Európa-szerte, hogy részt vegyenek a kézműves sörök bécsi seregszemléjén, úgy a Vince Wine Show is olyan esemény, melyet borrajongóként célba véve Közép-Európa bármely szegletéből érdemes felkerekedni és egy hétvégét a magyar fővárosban tölteni.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.