A magyar ember szereti a levest. A legnépszerűbb ételeink közé tartozik több olyan leves, amely minden túlzás nélkül része a nemzeti identitásunknak. És itt nemcsak a világszerte pörköltként azonosított gulyásra gondolok, hanem az Újházy tyúkhúslevesre, a halászlére vagy a Jókai bablevesre. A gasztroforradalom az íztérkép kiegészítésével és a legkülönbözőbb fogások már-már szabad asszociációs íz-kombinációival, állagjátékokkal jelentősen gazdagította a vendéglátói szféra kínálatát, s nem utolsósorban jelentősen kitágította a levesről alkotott fogalmainkat. Hadd idézzem Takács Lajost, a legtehetségesebb és legprogresszívebb magyar séfek egyikét, aki az általa életre hívott Olimpia vendéglő felett már csak felügyeletet gyakorol s a Szent István téren működő Laci Pecsenye! nevű ínyenctanyán dolgozik. Szerinte nem a krémlevesek unalmasak, hanem mi, s egyben javasolt egy sor izgalmas kombinációt illetve módszertani módosítást: tejszín helyett használjunk joghurtot a krémlevesekbe, használjunk kisebb mennyiségeket, a sütőtökkrémlevest cifrázhatjuk almával, körtével, a krumplikrémlevest zellerrel, az avokádót lehet párosítani például uborkával.
A magyar közönség levesszerető adottságát ügyesen kihasználta néhány fiatal, akik levesbárokat nyitottak Budapesten. A levesek olcsók, frissek, jellemzően 450 ft egy kb. 4 decis adag, papírpohárba adagolják, így kézben is elvihetők. Első élményem e műfajban a sokat, de nem érdemtelenül reklámozott Bors gasztrobár volt a Kazinczy utca 10. alatt, ahol egy szendvicsen kívül chilis-citrusos-zöld korianderes sütőtökkrémlevest ettünk. A Bors parányi hely, ülni csak magasított székeken lehet, arra viszont ideális, hogy a megvásárolt ételekkel a kezünkben – legyen az leves, tészta vagy gourmet szendvics – elsétáljunk. Az árak barátságosak, a srácok kedvesek, fiatalok és öntudatosak.
Hasonlóan jó élmény volt a Soup Culture, az Október 6. utca 19. szám alatt, amit kárpátaljai magyar fiatalok indítottak útjára. Jó mérce a felszolgálók-működtetők nyitottságára, hogy mit válaszolnak arra a kérdésre, hogy lehet-e fotózni. Erre egyetlen rendes válasz adható: „igen, persze, természetesen”. Hiszen ugyan mit árthat bárki azzal, hogy fényképez egy tisztességes helyen? Használni viszont használhat: jó eséllyel jó hírét viszi a helynek. (A fotózás témájában mutatott merevség illetve ellenségesség miatt nem teszem be a lábam többé az egyébként kitűnő „A table” nevű helyre a Retek utcában, valamint a szegedi Jalapenóba a Klauzál téren.) Nos, a Soup Culture-beli fiúk kedvesen reagáltak és elmeséltek néhány részletet a helyről. Megtudtam, hogy nekik is kellemes meglepetés volt, hogy ilyen hamar népszerűvé váltak, s már a fejlesztésen gondolkodnak. Itt padlizsánkrémlevest ettem, mely a török joghurtos sült padlizsán ízkombinációjára épült, szerettem.
A Vámház körúti Eat The Street – Leves a Kálvin téri azonos nevű és dizájnú Pastának a testvére, parányi kis hely, a Borsnál is kisebb, nyáron körúti terasszal. Többnyire sor áll, ami valószínűsíti a jó ár-minőség arányt. Katalán csirkelevest ettem, sajttal megszórva, finom volt, ízlett. Aleveseken kívül adnak bizalomgerjesztő szendvicseket is.
A legfrissebb street food-leveses élményem a Soup-R a Bajcsy Zsilinszky út 40. alatt. A hely a hagyományos vonalon mozog, lencselevest, eperlevest és zellerkrémlevest kóstoltunk, továbbá teljes kiőrlésű lisztből készült pizzát. Korrekt volt minden fogás, a fősodratú menzánál jobb házi konyhát visznek, baráti árakon. Leülni itt is csak magasított székekre lehet, de egy gyors ebédre bármikor érdemes betérni, ha ugyan az ember kap helyet.
A tárgyalt büféken kívül a Dining Guide Street Food kiadványa ajánlja még a talán legjobb kézműves fagylaltot kínáló Fragola hálózat leveseit, a Soupwayt a Karinthy Frigyes u. 18. alól, valamint a Zuppát a Lövőház utca 19. alól. A kalauz által ajánlott kifőzdékben, hamburgereseknél, egzotikus büfékben tapasztaltak alapján ezeket is bátran merem ajánlani!
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.