Jó úton a Via

Dorozsmai Endre 2013. május 03., 21:50 utolsó módosítás: 2013. május 04., 18:08

Ha már elegünk lett a hagyományból és valami különlegesre, kifinomultabb ízekre vágyunk, Kolozsváron keressük, illetve az Inocentiu Micu Klein (Búza) utcában egy gyönyörű, közel 250 éves épületben a Viát.

•  Fotó: Borbély Zsolt Attila
galéria
Fotó: Borbély Zsolt Attila

 

Szeretjük a Michelin csillagokat s a Gault Millau pontokat vagy sem, egyetértünk az egyes éttermek besorolásával vagy sem, ténykérdés, hogy e független kalauzok előrébb viszik a gasztronómiát és jó orientációs pontokat adnak a gasztronómia iránt komolyan érdeklődőknek és laikusoknak egyaránt. Magyarországon e két nemzetközi jelentőségű kiadvány mellett évek óta megjelenik a Dining Guide nevű étteremkalauz is, mely ugyan nem annyira részletes és igényes, mint a Gault Millau, de nagyjából hasonló következtetésekre jut az éttermek rangsorolását illetően.

Elképzelhető, hogy az étterem-felfedezést több mint húsz éve hobbi-szinten űző ínyencként mekkora érdeklődéssel olvastam a Dining Guide honlapján a Romániával foglalkozó bejegyzést. Három nagyváros népszerűbb helyeit veszi számba az írás, Bukaresttel kezdi, Kolozsvárral folytatja, majd Temesvárral fejezi be. Kolozsvár vonatkozásában említést nyer a Kaja tanya, a Spritz, a Bulgakov, majd kiemelésre kerül két hely: „ha már elegünk lett a hagyományból és valami különlegesre, kifinomultabb ízekre vágyunk, a Napoca utcában olasz ételeket kínáló Baracca éttermet keressük, illetve az Inocentiu Micu Klein utcában egy gyönyörű, közel 250 éves épületben a Viát.\"

A Baracca még várat magára, de a Via-ba sikerült végre eljutni. Az első probléma, hogy nincs magyar étlap és a pincérek sem kommunikálnak magyarul, ami pedig Kolozsváron elvárható volna. Második, hogy felszolgálónk megmaradt a hideg és kötelező udvariasságnál, de még e normákat is áthágta, amikor jeleztük, hogy feladnánk a rendelést, ő pedig nem reagált semmit. Térült-fordult, majd amikor visszatért a mi termünkbe és kérdőn néztünk rá, akkor azt mondta, hogy mindjárt jön, s még elment ezt-azt intézni. A rendelés feladása után tíz percbe tellett, míg söreinkhez jutottunk és negyven percbe, hogy az ételeket is megkapjuk. A borlap impozáns, de nem lehet nem szándékosságot látni abban, hogy magyar borok egyáltalán nincsenek rajta. Érdekes, hogy míg három michelin csillagos éttermeknek nemcsak a borlapján, de a hely legjobb fogásait integráló ún. „tasting menüjében\" is találunk tokaji borokat, addig egy kolozsvári ínyenc étterem, mely sokkal könnyebben és olcsóbban szerezhetné be e kivételes borvidék borait, nem tartja fontosnak a világ legjobb desszertborainak kínálását.

Eddig a problémacsokor, most végre írhatunk jókat is. Végig kellemes blues zene szólt, annyit ültünk, hogy a hanganyag fordult egyet, holott ma már nem lenne nagyobb probléma egy olyan válogatást készíteni, mely akár hetekig tartson számismétlés nélkül. A belső tér kiképezése vonzó, egy régi, fapadlós, belső boltíves házban működik a vendéglő, portája szerény, puritán, látszik, hogy itt nem a reklámmal akarnak hódítani, hanem inkább az étel minőségével.

Az ételek túlmutatnak az erdélyi átlagteljesítményen. Az alapanyagok frissek, elkészítésük kíméletes, helyenként kreatív. A mediterrán hallevesben friss és finom a lazac és a rák, a kagyló mirelit-forrású, de nem élvezhetetlen. Hogy a hőkezelés hibája vagy az alapanyagé, nem tudom, de mintha ipari paradicsomléből főzték volna a levest, friss paradicsomból sokkal meggyőzőbbeket is ettünk már. Mindazonáltal tény, hogy jelen formájában is átlag feletti produkciót élvezhettünk. Hasonló volt a helyzet a csirkés tortillá-val, mely jó volt ugyan, de a mellé adott mártás érdektelen, a fettucinével tálalt húsérmékkel sem mondható rossznak, de nem is neveznénk átütőnek. A második kör több kulináris izgalmat hozott. A töltött tintahal és rák kompozíciója friss és jóízű volt, bár a tintahalat lehetett volna póréhagymánál izgalmasabb töltelékkel feladni. A desszertfront erős, nem emlékszem, hogy Erdély-szerte bárhol ettem volna ilyen finom Creme Brullée-t. Amit a műfaj nyújtani tud, azt itt megkaptuk. A banánnal és karemell-mártással körített csokoládétorta is ütötte a mércét.

Összességében nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. A kiszolgálás jócskán javítható, a dizájn megnyerő, mind a beltér, mind a tálalás vonatkozásában, a konyha átlag feletti, de még van hová fejlődnie. Nem leszünk törzsvendégek, de lebeszélni sem akarunk senkit a Via meglátogatásáról.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.