A jó bort mindenki értékeli

– A rendszerváltás óta a minőségi magyar borkultúra valóságos reneszánszát éli, jobbnál jobb borpincék kínálják boraikat Magyarországon. Vajon ebből miért ilyen későre tudott profitálni az erdélyi borászat?

– Az anyaországban több tényező egymást erősítő hatásáról van szó. Egyrészt megmaradt egy gazdálkodó réteg, amely hordozta a minőségi borkészítés belső igényét és részben az erre vonatkozó tudást is. Zárójelben jegyzem meg, hogy Erdélyben a pálinkafőzés maradt meg ilyen jellegű hagyományként. Az a tapasztalatom, hogy még a kétezres években is az amatőr magyarországi borok sokkal jobb minőségűek voltak, mint az itteniek, a pálinka esetében viszont éppen fordított a helyzet. Nálunk az otthon készült „örömborok” gyengécskék, viszont az otthon főzött kisüstik akár versenyeken is indítható tételek. Másrészt az anyaországban a borszakmán belül hamar kialakult egy politikamentes, csak szakmai szempontok mentén tájékozódó társadalmi réteg, amely egyfajta minőséget képviselt a Borakadémiától a Magyar Sommelier Szövetségen keresztül a Pannon Bormíves Céhig. Ebből a körből kiemelkedő a Hét Borbírák Rendje, majd a Magyar Borakadémia által odaítélt Év borásza titulus, amelyet a borszakma Kossuth-díjaként emlegetnek. Ugyanakkor fontos szerepe volt a szaksajtónak is: generációk nőttek fel az 1995 és 2010 között 15 évig működő Alkonyi László alapította Borbarát és a Rohály–Mészáros szerzőpáros által jegyzett Borkalauz kötetein.

– A szakmai háttér mellett mi adta a legnagyobb segítséget a magyarországi borászat fejlődéséhez?

– Fontos tényező volt a piac befogadóképessége. Ezen sokat lendített a borturizmus, amely nagyon hamar megjelent Magyarországon, mint a borszerető emberek közkedvelt szabadidős tevékenysége. Ne feledjük a vendéglátószakmának és főként a gasztronómiának a fogékonyságát a kiemelkedő borok népszerűsítésében.

A kilencvenes évek elején már voltak anyaországi szaküzletek, amelyek a kiemelkedő minőséget produkáló borászok tételeit juttatták el a vevőkhöz és a vendéglőkhöz. Ez a rendszer azóta csak bővül, így a jó minőségű magyar bor iránt folyamatos a kereslet.

– A borászat fejlődése szempontjából melyek a legnagyobb gondok Erdélyben?

– Erdélyben mindebből szinte semmi nem volt adott és sok tekintetben még ma is rosszul állunk. Kevés a saját címkével borokat forgalmazó középbirtok, a csúcséttermekben is elég általános jelenség, hogy nem 20–30 bort kínálnak decire kimérve, hanem legfeljebb hármat. Ami azt is jelenti, hogy kevesen fogyasztanak az étel mellé bort, hiszen egy vagy két ember ritkán iszik meg egy egész üveggel ebéd vagy vacsora mellé. A szakmai szervezetek gyerekcipőben járnak. Valamivel jobb a helyzet a borszaküzletek terén, de ezek nem hálózzák be az országot, és nem alakult ki olyan szerves kapcsolatuk a vendéglők derékhadával, mint Magyarországon az In Vino Veritasnak vagy a Bortársaságnak. A borturizmus is inkább egy-egy pincészetre szorítkozik: itt elsősorban Balla Gézát említhetem, akinek ménesi pincészete másfél évtizede kedvelt célpontja a borturistáknak.

– Sokfelé hívnak Erdélyben Nagybányától Kézdi­vásárhelyig, Marosvásárhelytől Csíkszeredáig borkóstolók megszervezésére, illetve ehhez kapcsolódó előadásokra. Mit tapasztalsz, növekszik a borok iránti fogékonyság Erdélyben?

Több borkóstolót tartottam például Nagyajtán földműveléssel foglalkozó idősebb falusi embereknek, Marosvásárhelyen középkorú diplomásoknak vagy Tusványoson és az EMI-táborban huszas éveikben járó fiataloknak. A visszajelzések mindenütt hasonlóak voltak. A jó bort mindenki értékeli. A fő probléma az – és nem csak nálunk, Erdélyben –, hogy egyrészt az embereknek csak kis része kerül kapcsolatba a minőségi borokkal, másrészt ezek a borok drágábbak, mint a borként forgalomba hozott arctalan, nagyipari tucattermékek.

– Mennyire fontos a fogyasztó számára egy jó minőségű bor ára?

– Az embernek le kell küzdenie egy lelki gátat ahhoz, hogy megvegyen egy egri bikavért kétezer-háromezer forintért, ha megkaphatja az azonos feliratú bort ötszázért-nyolcszázért. Ismételt tapasztalat kell a felismeréshez, hogy a drágább valóban jobb is, továbbá anyagi biztonság, hogy megvehessük az adott tételt. A minőségi bor a legtöbb ember számára luxuscikknek számít, amiről az elsők között mond le, ha meg kell szorítani a nadrágszíjat. Mindazonáltal egyértelmű, hogy elindult valami. Egyre több városban működik minőségi borbár, egyre több magyarországi borász indul el Erdély felé, egyre több jó bort lehet kapni az üzletekben. Hadd emeljem ki ezek közül a Merkur üzletláncot, ahol akár Csíkszeredában, akár Székelyudvarhelyen több tucat tisztességes magyar bort vásárolhatunk, nem ritkán olcsóbban, mint amennyibe egy magyarországi borszaküzletben kerül.

– Tavaly borbíróként vettél részt az Erdélyi szőlőhegyek borversenyén. A seregszemle tapasztalatai alapján hogyan látod, emelkedett-e az erdélyi borok minősége?

– Elég egyértelmű az emelkedő tendencia, de az is igaz, ezen a versenyen eleve azokat a borokat kóstoltuk, amelyek a regionális borversenyeken ezüst-, illetve aranyéremmel büszkélkedhettek. Ezzel együtt örömteli a fejlődést érzékelni, amit a Magyar Borakadémia jelen levő, borokat bíráló aktuális és korábbi elnöke, Zilai Zoltán és Módos Péter egyaránt kiemelt. Másfél évtizede, ha az erdélyi magyar borkészítés került szóba, csak Balla Gézára hivatkozhattunk. Ma is ő az első számú csillag, de azért mellette megjelentek mások is, mint például Szikler Walter (Elit Wines) az Érmelléken, a Bihardiószegen gazdálkodó Heit Lóránt, valamint a kárásztelki pezsgőpincészet. Róluk azt kell tudni, hogy a kitűnő habzóborok és pezsgők mellett kiváló burgundi fajtaborokat, Pinot Noirokat és Chardonnay-kat készítenek a Szilágyságban. Ez a fejlődés öt évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt.

– Az erdélyi borszakma legnagyobb alakja, Csá­vossy György a Jó boroknak szép hazája, Erdély című könyvében piedesztálra emeli az erdélyi bor történetét. Van-e esély arra, hogy ez a régió is visszanyerje régi bortermelői hírnevét?

– Mindez csak idő kérdése. Ha a közép-európai régiót – amely lassan a világ egyik legélhetőbb szeglete lesz – sikerül megóvni a napjainkban zajló muszlim inváziótól és a fejlődési pályaíve a jelenlegi trendeknek megfelelően alakul, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy az adottságok határozzák meg a teljesítményt, mert bizton kerül majd ember, aki a földet megművelje. Az erdélyi adottságok pedig kiválóak, összemérhetők az anyaországéval. Akkor is, ha nem tagadhatjuk, hogy a legizgalmasabb Kárpát-medencei borvidékek nagyobb része mégiscsak ott található. Ezzel együtt ne feledjük:

a Magyar Királyságnak Ménes volt az első számú vörösboros vidéke, Villány csillaga csak Trianon után emelkedett fel. Kiváló az adottsága az enyedi borvidéknek is, ahol a magyar borászat egyik hagyományos házasítását, a plébánost készítették. S akkor még nem említettük az Érmelléket, a dinamikusan fejlődő temesrékási borvidéket és a Küküllő-mentét. Van tehát mire alapoznunk. Hit, kitartás és szorgalom kell ahhoz, hogy az erdélyi borok méltó helyükre kerüljenek mind a borfogyasztó közönség, mind a szakma szemében.