Táncház Napja az éterből a Hagyományok Háza közvetítésében

Csermák Zoltán 2020. május 09., 20:54

A Hagyományok Háza idén kilencedik alkalommal rendezi meg május 10-én a Táncház Napját. A különleges helyzetre való tekintettel ezúttal a szervezők a FolkStúdióból várják kilencórás programmal az érdeklődőket.

Táncház Napja az éterből a Hagyományok Háza közvetítésében
galéria
Táncház napja 2019-ben, Budapesten, a Liszt Ferenc téren Fotó: Várnai György

A FolkStúdió, a Hagyományok Háza online műsorfolyama közvetíti idén a Táncház Napját. A gazdag műsorkínálatban muzsika, tánc, zene, mese, beszélgetés szerepel, mindaz, ami a táncházmozgalom aktivistáit és a népművészet kedvelőit összeköti. A kilencórás élőadásban a nézők a kezdeményezés részleteiről kaphatnak részletes információkat, s a táncház szeretetéről folytatott beszélgetésbe is bekapcsolódhatnak. Emellett megismerhetik az idei Halmos Béla-vándordíjast és -emlékérmest is, valamint szó esik arról is, hogy az elismerés névadója miként fordult egykor az építészmérnöki pályától a népzene felé.

A talpalávalót ezúttal a Borfolk zenekar húzza. A Halmos Béla történetei a Paradicsomból című portréműsort követően Fábián Éva mesél, és az esti koncert alkalmával az új zenészgeneráció tagjai lépnek színpadra. A gálaműsor neve is hívogató: Dédapáink székely zenéje. A 19 órakor kezdődő esten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatói szerepelnek, közreműködik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckara.

A FolkStúdió elnevezés is új lehet a Hagyomány Háza programjait követőknek, egyelőre csak annyi publikus, hogy a széleskörű, online műsorfolyam e jeles napon, kísérleti jelleggel debütál, részletesebb információt működéséről később ad ki az Intézmény.

A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa - az UNESCO által is elismert - táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ez egyben tisztelgés a mozgalom alapítói és tagjai előtt, akik napról napra adják át, estéről estére éltetik, hétről hétre dokumentálják, és évről évre őrzik hagyományainkat.

Ennek nyomán, nyolc évvel ezelőtt - az első táncház 40 éves évfordulóján - a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra. A rendezvény minden évben tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról építkező, közösségszervező jellegét, s ezáltal is demonstrálja a közösségekben rejlő alkotóerőt.

További Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/tanchaz-napja

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.