HIRDETÉS
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
Mihálka Nándor történész-régész (portrénkon) vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
– hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor.
Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal
– beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból.
Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban,
az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Távozásunkkor tudtam meg, hogy a bejáratnál strázsáló, mutatós páncélbábuk egy ott reklámozó sörös cég művei, amiket így nem kaptam lencsevégre – ellentétben a marketingtrükknek bedőlt turistákkal. A történész viszont ígérte: igyekeznek majd eredeti, középkori páncélokat beszerezni. Aztán a vár főbejárata előtti híd felé vettük az irányt: bár az átkelő új, a régi barokk híd alapján építették újjá. A hely hangulata magába szippantó, nem szívesen hagytuk ott a magyar történelem szinte minden szeletéből kóstolót kapott falakat. De legalább elégedett lelkülettel távoztunk: a nagyváradi vár példát mutatott arra, hogyan kellene valódi történelemmel feltölteni a felbecsülhetetlen hagyatékot.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
