Levéltáros, a rejtett dolgok birtokosa

A váradi püspökség megalapítása két szent király nevéhez fűződik. A magyarok apostoli királya, Árpád-házi I. (Szent) István, Biharon, Nagyvárad közelében alapított püspökséget, 1010 táján. A területet, amely korábban az egri püspökséghez tartozott, a kalocsai főegyházmegyéhez csatolta. Ekkortól a huszadik század első harmadáig Kalocsa volt Várad érseki központja. 1091-ben a kunok Bihar várát feldúlták, ekkor Árpád-házi I. (Szent) László király a püspökség székhelyét a földrajzilag védhetőbb, közeli Körös-parti területre, a későbbi Váradra helyezte át. Ilyen történelmi hátteret tudhat magáénak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, amelynek levéltárosa Csorba Sándor. Pályája 2006-ban, az érmihályfalvi Andrássy Ernő helytörténeti múzeum megalakulásával indult, ugyanis az érmelléki polihisztorról elnevezett intézmény kialakításában jelentős szerepet töltött be. Később Kazinczy Ferenc író és nyelvújító, Fráter Loránd nótaszerző és Csiha Kálmán református püspök szülőfalujában, Érsemjénben gyarapította tudásával a település kulturális és történeti örökségét. Ezt az időszakot követte 2012-től a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye levéltárának adminisztrálása.

Régész, muzeológus, levéltáros, mind-mind olyan „rejtélyes” foglalkozás, amely a kívülállók számára csupa olyan titkokat sejtet, mint egy-egy padláson porosodó régi láda, amelyben a gyermekfantázia beleképzelte a kalózok kincseit is.

Az egyházi levéltárakat is hasonlóképpen képzelik el a laikusok, tán nem is alaptalanul, hisz több száz éves iratokat, alapítóleveleket, klérusi adatokat, adományozó leveleket, egyházi épületek tervrajzait, több száz éves anyakönyvi nyilvántartásokat, püspökök, papok neveinek ezer éves lajstromát és egyéb fontos dokumentumokat őriznek. Ilyen „titkok”őrzője és olykor leporolója Csorba Sándor is, aki nagy szeretettel beszél hivatásnak tekintett feladatköréről, valahányszor lehetősége nyílik erre.

Egy okmánykülönlegesség XIII. Leó pápa idejéből: Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök bíborosi kinevezése 1893-ból  • Fotó: Sütő Éva

A nagyváradi római katolikus egyházmegyei levéltár egyelőre több tekintetben is különbözik mindattól, ahogyan egy ideális körülmények között működő archívumot lehetne meghatározni –mondja a tekintélyes archívum őrzője. Elsősorban azzal kell tisztában lenni, hogy az erdélyi, illetve partiumi katolikus egyházmegyék közül talán a nagyváradi egyházmegyei gyűjtemények (ide értve a liturgikus, művészeti és könyvtári állományokat is) szenvedték el a legnagyobb veszteségeket a diktatúra éveiben. Fontos megemlíteni, hogy

a levéltári gyűjtemény magvát az 1780-tól a nagyváradi Nagyboldogasszony székesegyházban működő káptalani levéltár alkotta.

Ez később kiegészült egyéb intézmények, főleg a püspökség irattárával. Az állomány az 1960-as években szenvedte el a legnagyobb veszteséget, amikor a teljes gyűjtemény közel 80 százalékát államosították. De ezt megelőzően a püspökség és egyéb egyházi intézmények levéltári archívuma a megfelelő anyagi, illetve humán erőforrások hiányában hosszasan hányódott, míg sikerült helyet találni számukra.
És hogy kötődik mindez a levéltáros feladatihoz? A válasz egyszerű. „Elődeim nem kis áldozatot vállaltak és nem csekély erőfeszítésükbe került, hogy a rendszerváltást követően az akkor hozzávetőleg 150 folyóméternyi iratanyagot megfelelő tárolási körülmények közé helyezzék, továbbá az iratokat kibocsátók szerint fondokba rendezzék” – magyarázza a levéltár „újkori történetét” az okmányok gondnoka.

A nagyváradi székesegyház levéltári szárnya • Fotó: Sütő Éva

Ez a munka ma sem ért véget. Lényegében az alapfeladat is ehhez kötődik, hiszen a levéltáros elsődleges feladata az állományvédelem, illetve az irattári anyag rendezése, levéltári leltárak és segédletek készítése, amelyek nélkül a kutatók rendelkezésére sem lehet bocsátani a dokumentumokat. Ez az egyik oka annak, hogy a személyes kutatásokat nem minden esetben tudják lehetővé tenni. Részben ez vonja maga után a kutatási kérelmek megoldását is, amely szintén fontos és egyik örömteli feladata a levéltárosnak. Ez kiegészül a még létező, történelmi plébániák vagy szerzetesi levéltárak, illetve egyéb egyházi intézmények levéltárainak felmérésével, indokolt esetben beszállításával. A beszállított anyagot ismét rendezni kell, és ebben a formában a kör még nem zárul be.
A levéltárosok mindezek mellett igyekeznek kilépni az intézmény falai közül és különböző kulturális rendezvények megszervezésében részt vállalni, vagy ezeket önállóan megvalósítani. Csorba Sándor szerint fontos feladat lenne tudományos publikációkat közölni, de erre időhiány miatt csak ritkábban kerül sor.

Festum Varadinum: egynapos kiállítás a püspökség levéltári anyagából

Schlauch Lőrinc bíborosi kinevezése 1893-ból, a Körösladányi Római Katolikus Plébánia 1794-es leltárjegyzéke, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 1764-es könyve, a bihardiószegi plébánia pápai dekrétumokat és püspöki rendeleteket tartalmazó protokolluma –íme néhány értékes dokumentum az idei kiállítás anyagai közül.
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és az Állami Levéltárak Bihar Megyei Kirendeltsége együttműködésében megvalósított irattári kiállítás úttörőnek számít, hiszen korábban nem volt példa a két intézmény hasonló együttműködésére. Sem az egyházmegyei, sem az állami levéltár korábban nem állított ki ilyen jellegű iratokat, illetve nem volt olyan kiállítás, ami kizárólag levéltári anyagot mutatott volna be –magyarázta a kiállítás alkalmával Csorba Sándor.
A május eleji kiállításon a legkorábbi anyagok Benkovics Ágostonnak, az egyházmegye újjáépítőjének idejéből származtak. Benkovics Agostont 1681-ben nevezték ki püspökké, azonban nem volt lehetősége elfoglalni a püspöki széket, mivel az egyházmegye török fennhatóság alatt állt. A törökdúlás idején Nagyváradot porrá rombolták, a püspökségnek ugyanakkor szüksége volt egy székesegyházra és egy rezidenciára. Székesegyházul egy 14 méter hosszú kápolna szolgált, amit gyakorlatilag a város romjaiból építettek fel. Ez volt a Szent Brigitta-kápolna, amely a második székesegyháza volt az egyházmegyének. Ugyanilyen szükségmegoldással készült el a püspöki rezidencia is, amelynek egy jelentéktelen épület szolgált –magyarázta a Documenta Varadinensis nevű májusi kiállítás kapcsán Csorba Sándor.