Gyula ostroma december elsején

A történelmi leírások szerint a gyulai várat 1566 nyarán egy harmincezres létszámú török sereg ostromolta, miközben Szulejmán szultán vezetésével a fősereg Szigetvár alá vonult megsemmisítő ütközetre. Gyula várának védelmét alig több mint kétezer várvédő biztosította, majd két hónapon át tartó hősies ellenállást követően Kerecsényi László várkapitány szabad elvonulás fejében a vár feladására kényszerült. Jelképesen mondva: négy és félszáz évvel később november és december hónap fordulóján harmincezer gyulai városvédő (értsd: lakos) „védte a várat”mintegy kétezer romániai wellness-turista ostromától. Akárcsak az előző években, a védelem sikeresnek bizonyult.

Gyula, Hajdúszoboszló, Gyo­párosfürdő évek óta igyekszik felkészülni a Szent András napját, valamint az egyesülést élményfürdőkben, pezsgőmedencékben, termálvízben, aquaparkban avagy aquapalotában ünnepelni kívánó romániaiak áradatára. Közöttük legfeljebb kisebbségi számarányuknak megfelelően erdélyi magyarok jelenlétére is.

A vendéglátóipar érdeke nyelvtől és nemzetiségtől mentes, nem ismer történelmi nézeteltéréseket és múltbeli sérelmeket, helyettük a pénz az uralkodó.

Ennek jegyében a gyulai Aqua Palotában a nyitvatartási idő hosszabb hétvégeken, illetve a magyar és román ünnepna-pokon. Szintén a szomszédból érkező turisták kedvében járnak a folyamatos román nyelvű szövegek, feliratok, információk. Bár egyetemes megjegyzésként szolgál, a gyulai ünnepi fürdőzés időszakára kiemelten érvényes: elkelne egy kifüggesztett viselkedéstani szabályzat, használati utasítással ellátott szórólap is.

„Țiganiada românească”– sopánkodott az egyik honfitársunk valószínűleg Ion Budai-Deleanu regényére utalva, miközben a tízkor nyitó Aqua Palota előtt zajosan és némileg tolongva várakozó tömeg magával sodorta. A sorbaállás, a nyugágyak lefoglalása már-már letűntnek vélt időkre emlékeztetett.

Nosztalgia és a való világ valósága köszöntött vissza a zsákmányra éhes, később kielégült arcok láttán. A sorbaállás pedig folytatódott a csúszdáknál, később a büfében is, a választási kampányokban és a nemzeti ünnepen a szokásosnál sűrűbben emlegetett „nemzeti büszkeség”jegyében.

Az önbizalmat csak növelhette a fürdővel szemközti Szent Miklós ortodox templom látványa és látogathatósága. Legfeljebb az bizonyult szokatlannak, hogy a megvásárolni kívánt kegytárgyak mellett szereplő ár perselyes térítése ellenében a tárgy máris elvihetőnek bizonyult mindenféle árus nélkül. Szóval Nagy-Románia álma a Tiszáig tartott belefoglaltatva Gyula városát is várral, Almásy-kastéllyal, Erkel Ferenccel és Ajtósi Antallal (id. Albrecht Dürer) együtt. Az álom nem vált valóra, de némi kárpótlásképpen a városban található a magyarországi románok önkormányzati székhelye, a Nicolae Bălcescu Gimnázium és a román kulturális központ.

Elgondolom, hogy huszonhét évvel ezelőtt, 1990. március 15-én Magyarország nemzeti ünnepén mekkora cirkusszal járt néhány tucatnyi magyarországi turista békés (haza)látogatása Szatmárnémetibe. A politikusok, a sajtósok Erdély elcsatolásának a rémképével riogattak. Pedig elméletileg az is megtörténhetett volna, hogy kétezer fürdőzni vágyó magyar polgár lepje el Püspökfürdő szállodáit és medencéit az évről évre megismétlődő „román invázióhoz”hasonlóan. Akkor mit szóltak volna européer képviselőink? Igaz, ennek a gyakorlati lehetősége valószínűtlenül csekély, hiszen még a hazaiak számára sem elég vonzó ez a – monarchiában igencsak virágzó, később hiányosan karbantartott – fürdőtelepülés.

Százéves időutazást végezve teszem fel a kérdést: vajon manapság melyik fürdőre járna a császár vagy éppenséggel a román uralkodó?