Abszurd dolog többet kérni a becsületesektől, miközben az állam elveszíti az esedékes áfa több mint 30%-át, és semmi komolyat nem tesz annak behajtására – áll a civil szervezet állásfoglalásában. A Declic információi szerint Ilie Bolojan kormánya fontolóra veszi az áfa emelését 19%-ról 21%-ra, akár 2025 októberétől vagy 2026 januárjától. Egyes források szerint már augusztustól emelkedhetnek a kedvezményes áfakulcsok is – az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó kivételével.
Hamis reményekkel próbálnak minket megnyugtatni. A valóság az, hogy az áfaemelés közel van, és a számlát megint mi fizetjük, mi, akik becsületesen adózunk. Románia évente több mint 8 milliárd eurót veszít a be nem szedett áfán. Nem a törvénytisztelő polgároktól vagy cégektől, hanem az adócsalóktól” – fogalmaz állásfoglalásában a civil szervezet.
Az Európai Unió legnagyobb áfabevétel-kiesése Romániában van: 30,6%. Ez azt jelenti, hogy az államhoz be kellene folynia az áfa közel egyharmadának, de ehelyett az adóelkerülési hálózatok zsebében marad. Ezzel szemben az uniós átlag mindössze 6%.
A civil szervezet szerint ez azért alakult így, mert 2019-ben a Dăncilă-kormány hivatalosan is lemondott az adóhatóság (ANAF) reformjáról, amelyet a Világbank finanszírozott volna. Románia akkor nemet mondott 70 millió euróra, amelyből modernizálták volna az adórendszert és digitalizálták volna a beszedést. Amíg a román kormány feladta a reformot, Bulgária azt tette, amit kellett: digitalizálta a rendszert, regionális adóhatóságokat hozott létre, és növelte a hatékonyságot. Ma már csak 7,7%-os a hiánya, 2021-ben pedig az EU-átlag alá is ment, 4,9% volt.
És nemcsak Bulgária: Lengyelország, Lettország, Magyarország, Szlovákia – mindegyik jelentősen csökkentette az adóelkerülést a digitalizációval
és olyan intézkedésekkel, amelyek lezárják a rendszer gyenge pontjait, mint például a fordított adózás.
Romániában ezzel szemben a politikusok húzzák az időt. Mert óriási nyomást gyakorolnak rájuk az adóelkerülési hálózatok, amelyek milliárdos feketegazdaságot tartanak fenn. És most, amikor költségvetési válság van, a kormány előáll a „megoldással”: mindent a tisztességes adófizetők nyakába varr, ahelyett hogy behajtaná a pénzt a csalóktól. Ez igazságtalan. Ez elfogadhatatlan – nyomatékosítja a Declic.
Ilie Bolojan hamarosan bejelenti a végleges adóügyi intézkedéscsomagot. Ha csendben maradunk, azt fogja hinni, hogy beleegyezünk abba, hogy mi fizessünk több áfát – ahelyett, hogy az állam végezné rendesen a dolgát és jobban beszedné az adókat. Mutassuk meg neki, hogy NEM értünk egyet. Írd alá most!” – áll a civil szervezet közleményében.
Eredetileg Efectul Fluture néven Románia első számú online aktivista közössége, amely 2015-ben indult. Jelenleg több mint 1,1 millió aktív tagot számlál Romániában és a diaszpórában. Olyan társadalmi mozgalmakat támogatnak, amelyek a környezetvédelemre, jó kormányzásra, szolidáris társadalomépítésre és az emberi jogokra fókuszálnak – pártpolitikai vagy iparági befolyás nélkül.
Eddigi fontosabb kampánytémáik:
Vége szakad az elmúlt napok nehezen elviselhető hőségének: szerdától a hőmérséklet átlagosan tíz fokkal csökken, és szinte napi rendszerességgel kisebb esőre, vagy záporra lehet számítani, de a felhős idő mellett bőven lesz részünk napsütésben is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.