A 40-es és 50-es évek kommunista lágereit mutatják be Kárpát-medencei történészek Kolozsváron

A kolozsvári konferencia és emlékezés előadói Kárpát-medencei magyar történészek, akiket a téma kutatása kapcsán nem csak a szakma, hanem a nagyközönség is ismer. A Sapientia Kolozsvári Karának Tordai úti épületében megszervezésre kerülő rendezvény előadóinak listája hosszú, a 80 évvel ezelőtti történések témaköre azonban sok embert érdekel, ezért a szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóanyag alapján az elhangzó előadások rövid tartalmát ismertetjük.

Bank Barbara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa előadásában azt vizsgálja, hogy 1947–1956 között, a magyarországi igazságügyi szerveknek és politikai rendőrségnek átadott volt hadifoglyok, civil foglyok, illetve elítéltek milyen eljárások alá estek Magyarországon, a nyomon követésüket miként szervezték meg az állambiztonsági szervek?

Benkő Levente történész, újságíró előadásának címe: Székelyföldiek háborújárása. Barcaföldvár, Foksány, Tighina, 1944–1948.

A történész azt vizsgálja, hogy milyen előzmények után és milyen körülmények között történt mindez, hányan térhettek haza, hogyan és miként kezdődött el ennek kutatása, és azóta milyen részletek derültek ki a romániai fogolytáborokról.

Bimba Brigitta, a Debreceni Egyetem Gulág- és Gupvikutató Intézetének tudományos munkatársa a nők kiszolgáltatott helyzetét járja körül a háború utáni szovjet lágerekben. Az előadás során a téma olyan szegmensei kerülnek bemutatásra, mint a megszálló Vörös Hadsereg egységeinek a viselkedése, tömeges nemi erőszak, szexualitás – mint a lágerélet túlélési mechanizmusa, terhesség, abortusz.

Bognár Zalán történész, egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója átfogó képet igyekszik adni a magyarországi „(hadi)fogolykérdés” – tehát a katonaként vagy civilként, ítélet nélkül vagy ítélettel szovjet fogságba, a GUPVI vagy a GULÁG büntetés-végrehajtási intézményeibe kerültek – teljes spektrumáról a magyar és a szovjet források összehasonlító analízisével.

Boros Ernő újságíró, szociológus a Szatmári Friss Újság munkatársaként 1997 és 2002 között több száz, 1945 januárjában a Szovjetunióba kényszermunkára vitt Szatmár megyei nővel és férfival készített interjút. Előadásában arról értekezik, hogy milyen történelmi kontextusban és hogyan deportáltak Szatmár vidékéről mintegy 5000 embert?

Cservenka Ferdinánd levéltáros, a magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának tudományos kutatója a mai Szlovákia területén 1945-ben működő gyűjtőtáborokról tart előadást, amelyből kiderül, hogy a csehszlovák kormány programdokumentuma a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elvén alapult.

Csőke Márk, a Szegedi Tudományegyetem PhD-hallgatója a partizánok által elkövetett délvidéki magyarellenes vérengzésekről szól a hallgatóságnak.

A délvidéki vérengzések eredményét és célját tekintve hasonlóak voltak a Málenkij robothoz és célirányosan a magyar és német kisebbség ellen irányultak.

Dupka György történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága ügyvezető elnöke a 80 évvel ezelőtt a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa által létrehozott Szambori lágerkomplexumot mutatja be a Kárpátok túloldalán, amely Nyugat-Ukrajnában a legnagyobb frontmelléki koncentrációs tábornak számított.

Megélhetési válságba kerülő hazatértek

Körösi Mihály helytörténész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának társelnöke, és Mezőberény város alpolgármestere előadásában a „málenkij robotból” hazatért mezőberényiek megpróbáltatásait összegzi. A hazatérteket megélhetési válság várta, nem volt lakásuk, munkahelyük, legfeljebb segédmunka a MÁV-nál, az állami gazdaságban, tsz-ben, alkalmi munkák a településen.

Köteles László helytörténész, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség országos alelnöke előadásának címe: ,,Málenkij robot” a jelenlegi Szlovákia területén.

A Felvidékről elhurcolt magyar és német nemzetiségű, illetve kisebb számban szlovák és ruszin civilek számát a mértékadó becslések 12–14 000 személy közé teszik.

Márkus Beáta történész, egyetemi adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem oktatója egy baranyai elhurcolt levelei alapján mutatja be a szovjet fogságot. A kezdeti időszakban az otthon maradt családtagokkal való kapcsolattartás teljesen ellehetetlenült, 1946-tól azonban a lágerek egy részében lehetőség nyílt rövid és cenzúrázott levelezőlapok váltására.

Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese Vörös karszalagos milíciák és az uralomváltás Kolozsváron című előadásában a nagyarányú elhurcolások lezárulta után kialakult új kolozsvári rendfenntartó és politikai nyomozó szervet mutatja be.

Molnár D. Erzsébet történész, főiskolai docens, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója a Gupvi fogolytáboraiba elhurcolt beregszászi magyarokról tart előadást. A város, legmagyarabb jellegéből adódóan, a kárpátaljai települések között a szovjet hadifogoly- és kényszermunkatáborokban raboskodó kárpátaljai illetőségű személyek leghosszabb, több mint 1500 főt tartalmazó listáját tudhatja magáénak.

Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának tanszékvezető tanára a szovjet fogságba került erdélyi magyarokról tart előadást. Olyan kollektív tragédiát mutat be, amely Erdély társadalmát sokkszerűen érte a második világháború végén, és amely évtizedeken keresztül tabutéma volt Romániában.

Muskovics Andrea Anna néprajzkutató, történész a málenkij robotra hurcoltak tárnoki adatbázisáról értekezik. Papp Annamária történész, újságíró előadása a kolozsvári magyarságot ért 1944-es csapásokról szól, különös tekintettel a magyar civilek tömeges elhurcolására. Milyen tragikus események előzték meg Erdély fővárosában az októberi történéseket?

Pomázi-Bárdonicsek Dominika, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatójának előadása az Észak-Nyugat-Magyarországról szovjet kényszermunkára ítéltekről szól az adatbázisok tükrében. Seres Attila történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa a GULÁG és a GUPVI lágerrendszert járja körül a szovjet történelem tükrében.

Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság munkatársa Harangozó Ferenc és Mészáros Tibor egyházmegyés papoknak a GULÁG-ra vezető útját mutatja előadásában.

Stark Tamás történész, az MTA doktora a szovjet fogság kutatásának történetéről értekezik a nyolcvanas évektől napjainkig. Előadásából kiderül, hogy a rendszerváltás hozott áttörést, 1989 után hirtelen számos visszaemlékezés látott napvilágot és lassan megkezdődött a szovjet fogság történetének alapos, tudományos feltárása. Évtizedek teltek el, mire a téma második világháború történetével foglalkozó művek szerves részévé vált.

Ungvári Barna András helytörténész, az Uzoni Református Egyházközség lelkipásztora előadásában a barcaföldi fogolytábort hozza közelképbe. A Brassótól nem messze elhelyezkedő Barcaföldváron a falu széle, a vasút és az országút közötti területen létrehozott tábor 1944 őszétől valószínűleg 1945 őszéig magyar és német hadifoglyok, de legnagyobb részt az otthonaikból elhurcolt magyar és sváb civilek egyik állomáshelyéül szolgált.

Vincze Gábor, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Közművelődési Központ történész-muzeológusa a hódmezővásárhelyi Szekeres Imre Gyula Vorkután töltött nyolc évéről tart előadást. A férfit 1945 nyarán a cséplőgép mellől hurcolták el a szovjet katonák, mert valaki följelentette, hogy „partizánvadász” kiképzésben részesült. 25 évre ítélték, így került a hírhedett vorkutai GULÁG-táborba. Szerencséje volt, hogy az első napokban megismerkedett olyan magyarokkal, akik már 1941 óta ott raboskodtak és sok mindenre megtanították.