II. András keresztes hadjárata

(folytatás 22. lapszámunkból)

Henrik, a Konstantinápolyi Latin Császárság uralkodója 1216-ban meghalt. Az egyik jelölt a megüresedett trónra II. András apósa, a másik pedig maga András volt. A császári trón megszerzése érdekében sürgőssé vált az eddig halogatott keresztes hadjárat megindítása. III. Honoriusz pápa azonban Courtenay Pétert koronázta császárrá.

A magyar király bármennyire is szerette volna, a hadjáratot már nem mondhatta le. Az európai belháborúk miatt csak kevesen csatlakoztak az V. keresztes hadjárathoz.

A pápa többszöri sürgetésére András 1217 nyarán indult meg, seregéhez VI. Lipót osztrák főherceg is csatlakozott. Hogy elkerülje Konstantinápolyt, András a szárazföldi út helyett kénytelen volt a tengeri szállítást választani. A tervek szerint genovai hajók szállították volna át a keresztes sereget a Földközi-tengeren, de túl sokat kértek érte, és a megfelelő számú gálya sem állt rendelkezésükre.

Zágrábból Spalató érintésével Ciprus szigetére mentek, ahol csatlakozott hozzájuk I. Hugo ciprusi király is, majd 1217 késő őszén kikötöttek Akkóban (ma Acre városa). A királyi sereg nagyságáról megoszlanak a vélemények. Spalatói Tamás főpap tízezer főről írt. Szemtanúként rögzítette, hogy az elindulni szándékozók nem fértek fel a hajókra. Sokaknak vagy haza kellett térniük, vagy várniuk a következő tavaszig. Kézai Simon arról tudósított a Képes Krónikában, hogy II. András királyt a székely lovasok is elkísérték. Az első jelentős haditanácsot Akkóban, a magyar király sátrában tartották a három lovagrend nagymestere – johanniták, templomosok, német lovagrend – és a keresztes vezetők részvételével. A hadjárat felderítéssel és élelemszerzéssel indult. Az előző években meglehetősen nagy volt a szárazság, a keresztesek ezért indultak először a termékenyebbnek tartott déli síkságra Riccardana (Tell Kurdana) felé, ahol tábort vertek. A jeruzsálemi pátriárka Rudolf és Vitry Jakab (Jacques de Vitry) akkói püspök november 3-án személyesen jelent meg András király és Lipót herceg előtt a Szentkereszt ereklye egy megmaradt darabjával. Al-Ádil szultán fia, al-Muazzam Nábluszból figyelte a kereszteseket, de apja nem engedte, hogy megtámadja őket, inkább visszavonult előlük. A keresztesek 1217. november 4-én indultak el, felderítették a Tábor-hegyi erőd környékét, majd november 10-én átkeltek a Galileai-tenger közelében a Jordánon, a vízparton észak felé több irányba is elindultak, majd Jákob gázlóján átkelve visszatértek Akkóba, miközben gazdag zsákmányra tettek szert.

A rövid akkói pihenés után a tényleges katonai akciók a Tábor-hegy megtámadásával indultak, ami már a kezdetektől szerepelt a keresztesek terveiben. A hatalmas erőd egy kiemelkedő, 600 méter magas sziklás fennsíkon épült, 77 torony és kétezer fős helyőrség védte. A vár az Akkontól a Galileai-tenger felé vezető utat ellenőrizte. A keresztesek november 30-án érkeztek az erődhöz, és egy helyi renegát vezető segítségével a ködöt és a borongós időt kihasználva észrevétlenül megközelítették a várat. December 3-án rátámadtak a várnagy csapatára, és legyőzték azt, de az erődöt nem sikerült bevenniük. Itt visszarendelték a betörni készülő csapatokat. A taktika végül igazolta a magyarokat, mert hónapokkal később a muzulmánok önként feladták, és lerombolták a Tábor-hegyi erődjüket.

Francia források szerint András király az utolsó két hadjáratból kimaradt, „kényelmi szempon­tok” miatt. András ugyanis pár hónap után rájött arra, hogy serege nem elég ütőképes meghatározó hadműveletek végrehajtásához.

Az 1217–1218 telén elszenvedett érzékeny katonai veszteségek, de főleg betegsége visszafordulásra késztette. Spalatói Tamás megjegyzése szerint a magyar királyt megmérgezték.

Akkon városában II. András felvette a Jeruzsálem királya címet. Olyannyira tékozló volt itt, hogy Gizella királynénak a veszprémi egyháztól kölcsönkért koronáját is eladta 140 márkáért. Hazafelé jövet 1218-ban ötletszerű házassági szerződéseket kötött. Ezekből később Béla fia és Mária leánya esetében tényleges házasság született.

„András király a pápa úr parancsára meglátogatta a Szentföldet. Ezt a parancsot akkor kapta, amikor még herceg volt, ahogyan a Decretalesban áll a fogadalomról és a fogadalom teljesítéséről: bár mindenkinek szabad elhatározása, ő apja fogadalmát teljesítette és váltotta valóra. És ott, a Szentföldön, Babilonia szultánjával szemben a keresztények seregének kapitányává és vezérévé teszik meg, és ezután dicsőséges győztes lesz. Három hónapig maradt ott. Végül a királyi kincstárat kiürítve megszerzi különböző szentek ereklyéit: Szent István első vértanú koponyáját, Szűz Szent Margit vértanú koponyáját, Szent Tamás apostol és Szent Bertalan jobb kezét, továbbá Áron vesszejéből egy darabot, és egyet azon hat korsó közül, amelyekben Krisztus a vizet borrá változtatta, és még sok mást is, amit csak akkor össze tudott szedni. És visszatért Hungáriába a szentek drága kincseivel. Országát virágzó állapotban találta. Ezt azonban nem a saját, hanem ama szentek érdemeinek tulajdonította, akiknek ereklyéit magával hozta.”

A Képes Krónika szövegével ellentétben a Szentföldről hazatérő uralkodót Magyarországon polgárháborús állapot fogadta. Az előkelők egy csoportja száműzte a kormányzónak kinevezett János esztergomi érseket, aki csak a király visszatértekor jöhetett vissza az országba.

A keresztes hadjárat miatt elszegényedett az ország, elszegényedett II. András király is. Mindig azon töprengett őfelsége, miképpen tehetne szert pénzre. Egyszer jelentik neki, hogy él Zala megyében egy dúsgazdag pásztor, akinek annyi a pénze, mint a pelyva. Úgy megörült a hírnek a király, hogy maga ment el a pásztorhoz, és azt mondta neki: „derék hívem! Segíts meg nagy bajomban: elfogyott az ország pénze, el az enyém is”.

Erre azt mondja erre a pásztor: „segítenék én felségeden jó szívvel, de bizony Istenemre, keresztény hitemre mondom, hogy egy lyukas polturám sincsen!”

Megharagszik erre a király, és mondja nagy haraggal: „no, ha nincs, hát ne is legyen! De Isten tudja, hogy van pénzed, hát ő büntessen meg, pusztulj el minden nyájaddal együtt!”

Hát halljatok csodát! Abban a percben megnyílt a föld, csak úgy áradt a nyílásból a sok víz, és a pásztort minden nyájával együtt a hullámok elnyelték.

Így keletkezett a Balaton. A tó iszapjában még ma is megtalálhatjátok az elnyelt kecskék körmét, a balatoni kecskekörmöt (Balaton-vidéki népmonda nyomán).

András király 1220 körül Béla hercegre bízta a szlavón hercegség kormányzását. Béla ekkor 14 esztendős volt, s a király politikáját rossz szemmel néző főúri csoport támogatását élvezte. Az Aranybulla kiadása előtt, még 1222-ben apja kívánságára Béla elbocsátotta feleségét, Laszkarisz Máriát, akit 1223 őszén III. Honorius pápa parancsára visszavett, és együtt menekültek VI. Lipóthoz II. András haragja elől. A pápa közbenjárására apa és fia egy évvel később kibékült. Béla visszakapta Szlavónia kormányzását. A magyar király a húszas évek második felében átrendezte Erdély közigazgatási és politikai szervezetét. Béla fiát, 1226-ban Erdély hercegévé tette. Szlavónia élére másodszülött fiát, Kálmánt állította.

II. András király második felesége halála után egy évvel később, 55 évesen újraházasodott. Harmadik felesége Estei Beatrix lett, aki ekkor 23 éves lehetett, és az itáliai estei őrgróf, I. Aldobrandino leánya volt. 1235 nyarán II. (Harcias) Frigyes osztrák és stájer herceg betört Magyarországra. II. András megtorlásul Bécsig nyomult, de II. Frigyes pénzen megváltotta a békét. 1235. szeptember 21-én 30 év uralkodás után meghalt II. András, akit a jelenlegi Temes megyei Egres falu ciszterci monostorában temettek el. Legidősebb fiát, IV. Bélát Róbert esztergomi érsek 1235. október 14-én koronázta magyar királlyá. A király felesége még férje halála előtt hozta nyilvánosságra, hogy gyermeket vár. Ezért a trónörökös Béla az apja halála után azonnal őrizetbe vétette Beatrixet, akinek a temetésre érkezett német császári küldöttséggel, férfiruhát öltve sikerült az országból kiszöknie. Német földön fiút szült, és Istvánnak kereszteltette ezzel is hangsúlyozva annak Árpád-házi származását.

(folytatjuk)