(folytatás a 49. lapszámból)
Bár Orseolo Péter az új keresztény rend szilárd híve volt, mégsem rendelkezett a türelem, a határozottság és az alkalmazkodás szent istváni erényeivel. Nem értette meg a magyarok lelkületét és nem tudott összeforrni népével. Pétert Gizella királyné juttatta trónra, de az ifjú uralkodó nem volt hálás jótevőjének. Az ifjú király semmiféle gyámkodást nem tűrt, és önkényesen cselekedett, Gizella királyné tanácsaira sem volt kíváncsi. Uralkodása alatt az ország fő tisztségeibe németeket és olaszokat nevezett ki. A népet magas adókkal sújtotta. Számos egyházi személyt fosztott meg méltóságától. Önkényes intézkedései miatt Péter szembekerült a magyar uralkodó osztállyal, amely titkon összeesküvést forralt ellene. Ebben egyaránt részt vettek a püspökök és a magyar főurak.
Az önkényeskedő Péter
Orseolo Péter törvényeket alkotott, okleveleket adott ki, pénzt veretett, adót szedett és folytatta a kereszténység meghonosítását és elmélyítését Magyarországon. Óbudán templomot és káptalant alapított, Pécsett székesegyházat emeltetett. Péter azonban a korábbi püspököket leváltotta és helyükbe újakat nevezett ki. A magyar várakban olasz és német katonákat állomásoztatott. Miközben a magyar főurakat kizárta az ország kormányzásából, katonasága számos embertelen tettet követett el országszerte.
1038 és 1041. között aktív külpolitikát folytatott. A két szomszédos nagyhatalmat, a Német-római Birodalmat és a bizánci császárságot szerette volna meggyengíteni. 1039–1040 telén a német-római császár ellen háborúskodott: sógorának, Adalbert osztrák őrgrófnak a területeit dúlta fel. 1040 nyarán három sereget küldött a cseh fejedelem, I. Bretiszláv segítségére, aki az új német uralkodóval, III. Henrikkel háborúzott. A magyar seregnek köszönhetően a cseh hadak győzelmet arattak. Orseolo Péter úgyszintén támogatta a lengyelek függetlenségi törekvéseit. Segítséget nyújtott Delján Péternek is, aki a Bizánc ellen fellázadt bolgár hadak ellen harcolt.
Péter a döntéshozatalban mellőzte a királyi tanácsot. Az ellene fellépő főurakat kizáratta a tanácsból, és helyükre saját híveit, főleg németeket és olaszokat ültetett. Gizella királynét birtokai nagy részétől megfosztotta, majd Veszprémben, házi őrizetben tartotta. Kegyeltjei közé tartozott egy Budo nevű, feltehetően német származású férfi is. A mellőzött főurak és Gizella özvegy királyné Budo száműzését követelték. Miután kérésüket Péter megtagadta, az uralkodó ellen lázadás tört ki. A felkelők Budót meggyilkolták, két fiát pedig megvakították. Látva a lázadók elszántságát, Péter király 1041 szeptemberében elmenekült az országból. Röviddel ezután az ország főurai maguk közül választottak királyt. A választás István rokonára, az egykori nádorra, a kabar törzsből származó Aba Sámuelre esett.
István király udvarában
A korabeli források sosem Aba Sámuelként hivatkoztak az új királyra: hol Abának, hol Sámuelnek nevezték. Egyedül Anonymus említette Aba és Sámuel azonosságát. Születési idejét a történészek 990 és 1000 közötti időszakra teszik. Szállásterülete a Mátra tágabb körzetében feküdt. Mikor I. István Magyarország uralkodója lett, tényleges hatalma megszilárdításáért mindent elkövetett törzsi ellenfeleinek hatalma alá kényszerítéséért. Sámuel egy jelentős törzsi terület vezetője lehetett, ellene azonban István király nem indított fegyveres támadást, hanem hozzáadta feleségül húgát, és megkövetelte tőle a keresztény hitre való áttérést. Sámuel elfogadta az uralkodó feltételeit. A szállásterületen István király megalapította az egri püspökséget, illetve létrehozta Újvár megyét. A magyar uralkodó a német mintára alapított palotaispáni (palotagrófi) címmel ruházta fel Aba Sámuelt, amely a későbbi nádori cím elődje volt. István udvarában Aba Sámuel a második számú ember lehetett a király után. Tisztsége szerint joggal bízhatott abban, hogy István őt jelöli utódjának. Ha pedig a magyar uralkodó nem jelölt volna senkit, akkor az egyházi és világi főuraknak nagy valószínűséggel őt kellett volna elfogadniuk jogos örökösnek. István király, majd a királyválasztó főemberek azonban nem így jártak el.
Aba Sámuel uralkodása (1041–1044)
Megkoronázása után az új király követeket küldött Henrik német császárhoz Strasbourgba. Szerette volna megtudni: békét akar-e vagy háborút? A német-római császár azonban követeinek nem adott határozott választ, bár a hűbéresként behódoló Péternek már előzőleg támogatást ígért. Aba Sámuel a német uralkodó magatartásának megfelelően értékelte a kitérő választ. Seregével 1042. február 15-én a Traisen folyónál betört az Osztrák Őrgrófságba, és Tulln váro sáig nyomult előre. A déli hadtest – amely a király által vezetett fősereget alkotta – számos győzelmet aratott. Egy másik hadtestje szintén katonai sikereket ért el. Az északi kisebb hadserege azonban vereséget szenvedett Péter sógorától, Adalbert őrgróftól és fiától, Liutpoldtól. Miután az őrgróf és fia támadást mért a foglyokkal haladó magyar csapatra, a foglyok fellázadtak és szétverték a csapatot, sokan menekülés közben a Morva folyóba fulladtak. Összességében azonban Aba Sámuel győztesen tért haza az 1042. évi hadjáratból.
A történészek szerint erre a hadjáratra azért volt szükség, mivel Henrik császár akkor fejezte be Csehország és Lengyelország annektálását, és Péter befogadásával nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Királysággal is ezt akarja tenni. III. Henrik még 1042 őszén megtámadta Magyarországot, és elfoglalta a Dunától északra eső területeket. A német császár a Nyitrai Dukátus élére egy Csehországban élő Árpád-házi herceget ültetett. Nem talált azonban sem ellenálló hadseregre, sem olyanokra, akik neki meghódoltak volna, ezért kivonult az országból. Közben Aba Sámuel a németek által elpusztított területeken helyreállította a magyar intézményeket. 1043-ban III. Henrik császár újra megtorló hadjáratot indított Magyarország ellen, amelynek során egészen a Rábáig jutott. Közben a Német-római Birodalom és Magyarország között, bár folyamatos volt a követjárás, Henrik császár továbbra sem akart Aba Sámuel megbízottjaival érdemben tárgyalni.
Visszatérés az István előtti időkre
Aba Sámuel uralkodása sem hozott nyugalmat az ország számára. Ellenségei össszeesküvést szerveztek ellene, ami azonban kitudódott. A király 1044 húsvétján tanácskozásra hívta az összeesküvőket és – a Gellért-legenda szerint – Marosváron (Csanádon) tőrbe csalta, majd kivégeztette a lázadókat. Ez a lépése azonban vitatott, mert a Szent Gellért legendája Aba Sámuelt illetően nem tekinthető elfogulatlan forrásnak. Legnagyobb belpolitikai hibájának azt rótták fel, hogy megpróbálta visszaállítani a szabad parasztokra vonatkozó István előtti jogokat, és meg akarta adóztatni a nemességet és a papságot egyaránt. Ezzel a lépésével elveszítette a főurak, a főpapi réteg és főleg Szent Gellért csanádi püspök támogatását. István király előtt a szabad törzsfők nem fizettek sem állami, sem egyházi adót, ezért ellenségesen viselkedtek István rendszerével szemben. Sámuel valószínűleg ezeket a volt szabad törzsfőket kívánta magának megnyerni különös tekintettel azokra, akik elvesztették hatalmukat és földjeiket a szent istváni államszervezés során.
A ménfői csata
1044-ben III. Henrik és Péter király a Dunától délre eső területeken támadta meg Magyarországot. Ekkor a magyar főurak segédcsapatai segítették a támadók tájékozódását. A német hadak át tudtak kelni a Rábcán és a Rábán. Aba Sámuel Ménfőnél bocsátkozott csatába III. Henrik seregével 1044. július 5-én. A két sereg között kemény és elkeseredett csata bontakozott ki. Aba Sámuel már győzelemre állt, amikor a magyar főurak átálltak a németek oldalára. Aba Sámuel helyzete lehetetlenné vált: ő maga is elmenekült, de királyi hatalmának jelvényei, aranyos lándzsája és koronája zsákmányul estek. Az ország belseje, a Tisza felé vette útját.
A korai Árpád-korban ez volt a Német-római Birodalom egyetlen jelentősebb győzelme a magyarok felett. Ezt a sikert a németek azonban árulásnak köszönhették. Aba Sámuel halálának körülményei nem tisztázottak. Egyes források arra utalnak, hogy a királyt menekülés közben Füzesabony környékén utolérték és megölték. Más források szerint még a csata helyszínén életét vesztette. Holttestét a feldebrői monostorban helyezték örök nyugalomra. Amikor azonban évekkel később felnyitották a sírt, a korabeli legendák szerint ruhái épek voltak és a sebei be voltak gyógyulva. Földi hamvait innen vitték át végső nyughelyére, az abasári monostorba.
(folytatjuk)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.