Farsangi hangulatban szorgoskodnak a gyerekek és szülők az iskolában. Pedig szombat van, és a részvétel egyáltalán nem kötelező. A Bartók Béla Elméleti Líceum elemi osztályainak otthont adó szinten a játszó- és alkotóház így is teltházas minden hónap utolsó szombatján. Azért mert kreatív, azért mert jó időtöltés, és mert együtt lenni jó. Minden teremben más-más tevékenység zajlik: készülnek különféle maszkok, bohócok, süvegek, hurkapálcikás szemüvegek. Azóta már elkészültek Temesváron a tavaszváró, sőt az anyák napi alkotások is: bizonyára szépeket festettek a szorgos kezecskék az odaadó anyukáknak. A játszóházzal együtt működő Manóklub legkisebb látogatói pedig nagyot nőhettek az eltelt hónapok során.
Gyerekek mindenhonnan
Sok gyerek jár a város más óvodáiba, iskoláiba, ezért minden apróság kedve szerint választott színes ponttal díszített „névjegyet\" visel. „Mikor a gyerektől megkérdezik, hogy mit szeretne, máris egy lépéssel bátrabb itt a tömegben\" – mondja Pál Krisztina tanítónő. A gyerekeket tehát könnyű megszólítanom, szüleikkel kapcsolatban már nem ennyire egyszerű a helyzet: „Nem tudok magyarul, soþia\" – válaszol kedvesen egy úr. A feleség Júlia, a férj pedig Claudiu, aki német–román családból származik. Fiúk, Konrad 3 éves, magyarul és németül egyaránt beszél. „Német óvodába jár, de több mint egy éve a játszóházat is látogatjuk. Az óvodában egyedüliként beszéli a nyelvet, a többiek legfennebb csak értenek, ezért elgondolkodtató, hogy hova írassuk majd iskolába\" – tudom meg az édesanyától, aki fontosnak tartja, hogy magyar rendezvényekre is járjanak.
A gyerekek és a szülők minden termet meglátogathatnak, az előtérben külön gyűjthetik az elkészült tárgyakat. Az arcfestésnél türelmesen állnak sorba, a tudományos szobában jellemző módon több a fiú. Rúben propellert készít éppen. Ötödik osztályos, kedvenc tantárgya a történelem. Az öt éves Hanna kedvenc színe a piros, vele van édesapja, édesanyja és kisöccse, az alig egy éves Barnabás is. Dorottya is minden hónapban elhozza két kisgyermekét – 5 éves fiát, és 2 éves lányát –, ha éppen nem betegek. Sonya a 10-es óvodába jár, szülei már eldöntötték, hogy a Bartókba íratják majd.
A két órás foglalkozás után mindenki – farsangi fánkkal a kezében – hazatér, így leülhetünk Erdei Ildikóval, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatónőjével (portrénkon), hogy az iskola múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgessünk.
Közösség, történelem
„Negyedik éve működik a játszó- és alkotóház program. Már beépült a temesvári közösség tudatába. Kettős céllal indítottuk: egyrészt, hogy alternatívát nyújthassunk a tartalmas szabadidős foglalkozásra, amely egyfajta művészeti tehetséggondozás is, másrészt nagyon jó megismertetési formája az anyanyelvű oktatásnak. A kollégák önkéntesen vezetik a 10-12 műhelyt, s ezáltal a játszóház természetes közege lett annak is, hogy be lehessen jönni az iskolába, meg lehessen nézni az osztálytermeket, el lehessen beszélgetni a tanító nénivel, találkozni lehessen más szülőkkel. A Manóklubot, a temesvári kismamaklubot is behívtuk: az egyik terem a totyogó gyermekeké zenével, mondókával. Egy olyan nagyvárosban, amelyhez nem kötődnek, mert nem itt jártak iskolába, ez jó alkalom arra, hogy bevezesse a magyar közösségi életbe a kismamákat\" – vázolja Erdei Ildikó igazgatónő.
Amikor a temesvári magyar oktatásról kérdezem, kiderül: a válasz nem egyszerű, mert nem egyértelmű, hogy milyen előzményekig nyúlhatunk vissza. Az iskola épületének története mentén viszont kirajzolódnak a különböző korok irányvonalai. A Bartók Béla Elméleti Líceum épülete 1932-ben készült el Székely László, Temesvár híres építészének tervei alapján, katolikus felekezeti iskolaként működött 1948-ig. „Az évek során hol vegyes, hol önálló iskola működött az épületben. Mai napig a katolikus egyház tulajdona, hosszú távú bérleti szerződés alapján működik itt a líceum\". A Temesvár különböző pontjain működő tagozatos iskolák rendre megszűntek, így napjainkban a Bartók mellett csak a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban folyik magyar oktatás.
A rendszerváltást követően mindenesetre hamar, és aránylag problémamentesen elindulhatott az önálló magyar nyelvű iskola, amelynek a tanulók és a tanári közösség döntése értelmében Dózsa Györggyel és Kós Károllyal szemben Bartók Béla lett a neve.
Búcsú a tagozatoktól
Következő fontos stáció a Bartók Béla Alapítvány 1991-es létrejötte: a szervezet napjainkig fontos szerepet játszik nemcsak a líceum, hanem a megye teljes anyanyelvi hálózatának támogatása terén is. Újjáéledt az iskola diáklapja, a Juventus, és már 1992-ben megalakult az akkoriban még újdonságnak számító diákönkormányzat is. 1995-ben régi műhelyek helyén 25 fős kollégium épült, 2002-ben ezt 55 helyesre bővítették. Valós igényt elégítenek ki a bentlakáshelyek, hiszen Temes megyében már csak Temesváron működnek líceumi osztályok: Lugos és Zsombolya középiskolai oktatása ma már a múlté.
2008-ban az egész Bartók líceumot felújították. „Mióta visszaköltöztünk az épületbe, új élete van az iskolának. Ráadásul 2010-ben megszűnt a két magyar tagozatos iskolában az anyanyelvű oktatás, így az addig ott tanuló diákok is ide költöztek\" – ismerteti Erdei Ildikó, aki nem tagadja a központosítottabb rendszer hátrányait sem: az 1-es és 26-os iskola volt diákjai zömének hosszabb utat kell megtennie az iskoláig. Ezt ellensúlyozandó a Bartók Alapítvány jóvoltából két nagybusszal hozzák a gyerekeket az iskolába. „Talán ennek is köszönhetően a gyerekek 97 százaléka hozzánk jött tanulni. Azóta megpróbáltuk előnyét is látni a helyzetnek: az iskola megerősödött, hiszen sikerült visszaépíteni a párhuzamos osztályrendszert. Az osztályközösségekben viszont sokat dolgoztunk azon, hogy egybeépíthessük az összeszokott kis csoportokat.\"
Nyelvcserés támadás
„Míg húsz évvel ezelőtt alig akadt olyan diák, aki ne beszélt volna tökéletesen magyarul annak ellenére, hogy vegyes családból származik, ma egészen más a helyzet. Évek óta körvonalazódik a kérdés: mi a jó megoldás az anyanyelvi oktatás szempontjából? A változások először az óvodákban látszottak: több gyerek jobban beszélt románul, mint magyarul. Mit mondjunk ilyenkor a vegyes házasságban élő szülőnek? Az anyanyelvi oktatás kapcsán mindig azt ismételjük, hogy a gyermek számára akkor biztosabb az iskolai siker, ha azon a nyelven tanul, amit jobban beszél... A Bartók Béla Elméleti Líceum elemi osztályaiban tanuló diákok negyede, az iskolához tartozó óvodában szinte fele származik vegyes családból. Mindeközben megyei szinten a magyar családok egynegyede választja az anyanyelvi iskolát. Keressük a módszereket arra, hogy hogyan lehet ezeket a magyarul kevésbé jól beszélő gyerekeket is tanítani úgy, hogy magyarul érettségizzenek. Doktori dolgozatom témája is ez lett, de bármennyit foglalkoztam a kérdés tanulmányozásával, nem mondhatom, hogy egyértelmű válaszokat tudnék adni. Inkább csak megerősödött bennem, hogy ez rendkívül komplex helyzet, amire nehéz receptet adni. Találunk-e arra megfelelő eszközt és módszert, hogy iskolai, óvodai rendszerként, hálózatként úgy megnyilvánuljunk, hogy bátoríthassuk a gyereket a magyarul tanulásra, vagy ez nem a mi feladatunk? Gyakran vádolják az iskolát azzal, hogy a gyerekek a szünetben románul beszélnek. Nyilván sokkal feltűnőbb, ha valaki románul beszél, de direkt módon ezt nem lehet megoldani. Igen, ez a nyelvcsere folyamatának egy hallható példája... Ha nem bátorítjuk a gyereket, hogy itt tanuljon, akkor volna egy kis magyar iskolánk, ahol mindenki magyarul beszélne, de csak egy osztályunk lenne, középiskolai szinten nem volna választási lehetőség, sokkal kevesebb tanárunk lenne, és a sor folytatható. Az iskolának nincs erre vonatkozó marketingstratégiája, nem keressük, csábítjuk ide a gyerekeket, de aki magyarul szeretne tanulni, azt várjuk. Gyerektoborzó akciónk van, de nem azt mondjuk, hogy aki nyelvileg vegyes házasságban él, annak a gyereke feltétlenül tanuljon itt. Aki idejön, nem küldjük el\" - vázolta a helyzetet az igazgatónő.
A szülői értekezletek nyelve továbbra is a magyar, de a vegyes házasságokból érkező gyerekek szülei számára készítettek már kétnyelvű információs eszközöket is. „Ha itt nincs minden magyarul is kiírva, az lehet a mögöttes tartalom, hogy a magyar nyelv csak arra jó, hogy csak otthon beszéljük, vagy amikor becsukjuk az ajtót órán, de arra már nem jó, hogy például gyűlést tartsunk\" – vallja Erdei Ildikó.
Lehetséges ajándék
„A kétnyelvűvé válás egy potenciális ajándék\" – olvasható a nyelvileg vegyes családok számára készült tájékoztató anyag címlapján. Ez az ajándék, vagyis az, hogy a vegyes családból érkező gyermek ne csupán egynyelvűvé váljék, elérhető a Bartók Béla Elméleti Líceumban. „Arra nincs példa, hogy egy gyermek egyáltalán ne tudott volna magyarul. Mindenesetre már az óvoda szintjén igyekszünk támogatni a differenciált foglalkozást és a nyelvi hatások erősítését. Az iskolában is konkrét programokkal segítünk: működik egy úgynevezett anyanyelvi bejáró tábor, működik a nyitott játszóház, de az iskolarádióban is az elemi osztályok szintjén magyar versikék, mondókák, gyerekdalok szólnak a nagyszünetben. Az előkészítő osztályokban működik egy plusz nyelvi fejlesztő program. A jövő attól függ, hogy mennyire vállaljuk fel azt, hogy a magyar nyelv iránt érdeklődő gyerekeket megtanítjuk magyarul\" - összegzett az iskola igazgatója.
Vonzáskörzet
A 2012-13-as tanévben 604 diák tanul a Bartók Béla Elméleti Líceumban. 56 óvodás is az iskolához tartozik, két román tannyelvű óvodai csoport működik a tanintézethez csatolt 10-es óvodában. 548-an magyar tannyelven tanulnak párhuzamos osztályokban. Az előkészítő osztály-negyedik osztály szintjén egy hagyományos és egy step by step osztály működik minden évfolyamon, 5-8 osztályban is két párhuzamos csoport van. Líceumi szinten matematika-informatika, társadalomtudomány és közgazdaságtan profilú osztályok működnek párhuzamosan. A középiskolások főként Temesvárról, Végvárról, Lugosról, Zsombolyáról, Ótelekről, Igazfalváról és Nagyszentmiklósról érkeznek. Ez utóbbi településen, Bartók Béla szülővárosában az idei tanévtől megszűnt az 5-8 osztályos oktatás. Temesváron összesen kilenc helyszínen működik magyar nyelvű óvodai csoport: ezek zöme életkor szempontjából is vegyes. Az elmúlt évek tanulsága alapján a magyar óvodai csoportokba járó gyerekek 80%-a a Bartók Béla Elméleti Líceumban kezdi el az iskolát. Ezzel szemben drasztikus mértékben csökkent azoknak a száma, akik román óvodákból érkeznek a Bartókba.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.