Közösségformáló református kollégium

A Farkas utcai templomban Kiss-Cserey Zoltán iskola­lelkész áhítatát követően elhangzott: ebben a tanévben számos ünnepi rendezvénnyel adóznak az 1990 októberében történtekre, amikor Csiha Kálmán akkori püspök javaslatára és közbenjárására újraalakult az egykor rendkívül híres, több száz éves református kollégium.

Székely Árpád igazgató, aki a kezdetektől fogva az iskola vezetője, elmondta: a vezetőség úgy érezte, az eseményt illik méltó módon megünnepelni és hálát adni azért, hogy időközben az intézmény beköltözhetett az egykori iskola régi épületébe.

Hozzátette: köszönet illeti a magyar kormányt és az erdélyi egyházkerületet, hiszen segítségükkel sikerült a több mint kétszáz éves, patinás épületet kívül-belül felújítani, modern eszközökkel ellátni, hogy feleljen meg a 21. századi oktatási követelményeknek. Remélhetőleg a közeljövőben a református kollégiumhoz tartozó többi ingatlan birtokbavételére is sor kerül – bizakodott Székely Árpád.
A kórustalálkozóra azokat a kórusokat hívták meg, amelyeket volt kollégista diákok vezetnek, és azokat a házaspárokat is gyerekekkel együtt, ahol mindkét szülő kollégista volt. Az iskolában különben jelenleg kilencven diák tanul, akinek szülei egykor az Alma Mater diákjai voltak. „Nagy boldogság volt számomra látni az egykori kollégistákat gyerekeikkel együtt. Valahogy úgy tekintek rájuk, mint az unokákra” – vallotta be az igazgató, aki immár harmincadik éve áll az iskola élén.

És hogy mennyire „családos” volt a találkozó? „Istennek adok hálát azért, hogy ide járhatott négy generáció: nagyapám, édesapám, én és fiaim. Ráadásul feleségem is, aki osztálytársam volt. De idejárt két húga is, egyikük férje (ők is osztálytársak voltak), valamint leánygyermekük. Köszönöm, hogy itt érettségizhetett nagyfiam, a középső pedig nyomdokán jár és remélem, hogy a legkisebbnek is itt lesz a helye – a kollégium nagy családjában” – részletezte Kun Attila Árpád magyarkirályfalvi lelkipásztor, aki több társához hasonlóan családostól érkezett az ünnepségre. A lelkészt egykor nagytatája vitte végig kézen fogva a Farkas utcán arról mesélve, hogy valamikor ott állt az iskolája, a református kollégium.

Néhány éve az érett férfivá cseperedett „kisunoka” immár gyerekeit hozta el a kommunisták által államosított, de 2002-ben végül visszakapott épülethez, hogy aztán fiait ő is ide írassa.

A november 9-én tartott hálaadó ünnepséget úgy szervezték meg, hogy minden korosztály számára érdekes legyen: a felnőttek Ráduly-Zörgő Éva pszichológus-logopédus előadását hallgathatták meg a digitális függőségről, a kicsik gyermekfoglalkozásokon vettek részt, a sulisok ki mit tud vetélkedőkön mérték össze ügyességüket, másokat táncház vagy éppen cserkészprogramok vártak. Ebéd után pedig a Farkas utcai templomban a kórusok is bemutatkoztak többek között Szászrégenből, Mezőbodonból, Marosvásárhelyről, Gegesből.

„Sok mindent megéltünk az elmúlt 12 év alatt. 2008-ban kerültünk az iskolába. Akkor a líceumi tagozat mellett mi voltunk az első elemi osztály, rajtunk kívül még egy ötödik indult. Mi voltunk a legkisebbek, s mintha új szülőkre találtunk volna az új, nagy diákokban, ugyanakkor sok szeretetre. Volt kis udvarunk, nagy udvarunk, életfánk.

Egy-egy tanévet úgy éltünk át, hogy fúrtak-faragtak körülöttünk újították az iskolát, és hosszú évekig szombaton is jártunk iskolába”

– mesélte Kun Eszter 12. osztályos tanuló. „Valóban sok élményben volt részünk. Az iskola, úgy érzem, sok mindenben formált, megtanított arra, ami most vagyok, olyan értékrendet biztosított, amelyet máshol nem biztos, hogy megtaláltunk volna” – fűzte hozzá Kiss Gellért, Eszter évfolyamtársa. „Hitemet az egyik tanár alapozta meg. Neki köszönhetően érzem magam most is közelebb Istenhez. Lelki életem szorosan fűződik össze az iskolával. Amikor itt vagyok a falak között, feltöltődök. Valóban úgy van, hogy ha nem lennék refis, nem lenne olyan erős hitem” – vallotta be Eszter. Azt üzenem az utánunk jövőknek, hogy használják ki azt az időt, amelyet itt töltenek az iskolában. Élvezzék a kórust is, amely nehéz terhet ró a diákokra, de nagy áldás és egyúttal szolgálat is, amely gyümölcsöt hoz” – fogalmazott Eszter. Gellért pedig Reményik Sándor versét idézte: ne hagyjátok a templomot s az iskolát. „Az utánunk következőknek is érezniük kell magukban mindkettőt, hogy ezek együvé tartoznak. Ugyanakkor sok barátra tegyenek szert, és vegyenek részt minél több tevékenységben.”

A kolozsvári kollégium azonban nem midig várta felújított épülettel, modern felszereléssel, változatos tevékenységgel a diákjait úgy, ahogy az elmúlt években. A református iskola első időszakát a megpróbáltatás évei jellemezték, hiszen a Csiha Kálmán püspök által újraindított intézménynek nem volt épülete. Külvárosi iskolában kapott helyet, a diákokat első tanévkezdéskor családoknál helyezték el jó ideig, bentlakást a város másik felében sikerült szerezni – románok között. És természetesen a tanári kar verbuválása sem volt könnyű.

Fontos lépés volt az iskola történetében a diakóniai központ megépülése: ide sikerült beköltöznie a bentlakásnak 1996-ban.

A harmadik állomás 2002 decembere volt: ekkor kapta vissza a kollégium a régi, Farkas utcai épületét. Ezt követően kerülhetett sor a bővítésre: sikerült beindítani az elemi és gimnáziumi osztályokat, később a posztliceális egészségügyi főiskola is az intézmény részévé vált, valamint beindult a várva várt óvoda is. Öt évvel ezelőtt a refi a kolozsvári, korábban nem létező magyar nyelvű szakoktatást is szárnyai alá vette a Szász Domokos püspökről elnevezett, néhány évvel korábban visszakapott épületben, amelyet ugyancsak a magyar kormány támogatásával újítottak fel.

A szakiskola egyik szervezője akkor Kovács Tibor volt, aki kilenc évig szolgált iskolalelkészként a kollégiumban, s aki az ünnepségre családjával érkezett a templomba. „Kötődésem az intézményhez sokkal régebbi, mint az iskolalelkészség, hiszen ide jártam négy évet. Visszatérni az intézménybe számomra olyan, mint amikor a felnőtt hosszú idő után meglátja a bölcsőt, amelyben ringatták.

Fontos most megállni és megköszönni az egyházkerületnek, hogy egykor felvállalta az újraindítást, majd később folyamatosan támogatta az egyházi oktatást. Mintegy 150-en vagyunk református lelkipásztorok, akik innen indultunk feltarisznyázva, ezért köszönet illeti az iskola vezetőségét, tanárait. Sokan találkoztunk most itt, több generációból, de érezzük, hogy egy családhoz tartozunk. Úgy örülünk egymásnak, mintha valóban rokonok találkoznának az udvaron. Ez pedig az elmúlt évtizedek rendkívül szép közösségformáló és értékteremtő munkája volt” – osztotta meg élményeit lapunkkal Kovács Tibor mezőpaniti lelkipásztor.