Alakváltók címmel jelent meg Szabó Róbert Csaba ötödik kötete – és első regénye. A Kolozsvári könyvbemutatón Márton Evelin faggatta a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztőjét.
Hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a kolozsvári Magyar Operában Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című kötetét. Gálaműsorral köszöntötték a néprajzkutatót, melyen beszédet mondott Orbán Viktor is.
A Valaki ismét megérkezett című verssel Papp Attila Zsolt és Marosán Csaba nyerte az idei Versversenyt. Az Erdélyi Figyelő és a Kolozsvári Televízió által szervezett verseny kapcsán a nyertes alkotás szerzőjét kérdeztük.
Összművészeti fesztiválként hirdetik a szervezők a június 30–július 3. között Torockón első alkalommal megrendezendő Double Rise Fesztivált. A rangos zenekínálatot elnézve nem kételkedünk abban, miért is kel fel kétszer a nap Torockón.
Találkozz személyesen a sztereotípiáiddal! Nézz szembe az előítéleteiddel! mottóval idén immár második alkalommal szervezik meg a Könyvturi/élőKönyvtárt április 15-én, Kolozsváron, a kaszinóban.
Molnár Ferenc Üvegcipője ma sem poros. Igaz, a korabeli viccek helyett Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg korszerűbbeket applikált a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásába, de a lényeg nem változott.
Ha április 11., akkor József Attila születésnapja, s egyben a magyar költészet napja, illetve újra versverseny. Mint ahogy megszokhatták, az ötletgazda, Víg Emese szervezésében minden év áprilisában égnek a Facebook láthatatlan vonalai.
Que viva Picasso – ezzel a címmel nyílt meg a kolozsvári Szépművészeti Múzeum Pablo Picasso-tárlata, amely május 1-ig látogatható a Bánffy-palota emeleti termeiben.
Ami eddig kevesek kiváltsága volt, mostantól bárki számára elérhetővé vált – megnyitotta kapuit a nagyváradi Darvas–La Roche-villa, a bécsi szecesszió Körös-parti gyöngyszeme. Ráadásul az alsó szint keddtől vasárnapig délután ingyen látogatható.
Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy belsőhang, amely segít, hogy emberek maradjunk, erről a reményről szól ez a film – mondta Nemes jeles László, a Saul fia rendezője az Oscar-szoborral a kezében.
Eifert János életművéből mutatott be válogatást a Bukaresti Magyar Intézet. A budapesti fotóművéssyel a kreatív fotográfiáról, az aktfotózásról, a diaporáma műfajáról és az erdélyi fotóművészetről beszélgettünk.
Különösen az oknyomozó újságírás hálás téma a hollywoodi filmkészítők számára, hiszen minden megvan benne, ami egy izgalmas filmhez kell: rejtély, a rejtély felkutatását célul kitűző főszereplő és persze titokzatos, de annál nagyobb hatalmú ellenfelek.
Rendhagyó fényképkiállításnak ad helyet a kolozsvári Szépművészeti Múzeum – Horváth László Megnyitók című fotótárlatának anyaga festészeti kiállítások megnyitóin készült. Március 20-ig látogatható.
Miért érdekesek a régi képeslapok? És miért érdekesek azokat könyv formájában megjelentetni? Mert egy olyan korról vallanak, amelyek ma már a történelemhez tartoznak, és jó érzés albumként bármikor kézbe venni, átlapozni őket.
Pufi fehérre meszelt pofival, pirosra festett mosollyal bújik elő paravánja mögül. A színjátékból kreatív gyermekfoglalkozás lesz, ami két helyszínen sem egyforma. Barabás Réka színművész „vándorszínháza” Nagytusnádról indult, ma Erdély-szerte népszerű.
Ha tudni szeretnénk, hol láthatunk manapság Kolozsváron arisztokratákat, a válasz egyszerű: a Bánffy-palotában található Szépművészeti Múzeum egyik kiállítótermének falán! Itt tekinthetjük meg március 20-ig a róluk készült festményeket.
A Flying Freedom Festival nem ismeretlen az erdélyiek számára. A 2014 óta évente több alkalommal is megrendezett művészeti fesztivál közös alkotómunkára vágyó művészeket gyűjt össze. Most épp Prága vendége volt a fesztivál, ahova Erdélyből is érkeztek.
Kilencvenéves a Korunk – az egyik legismertebb és legnagyobb hatású erdélyi magyar folyóirat dokumentumtárlattal, valamint az alapítás évfordulójára összeállított emléklapszámmal és műsorral ünnepelt Kolozsváron.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.