Nagy Lajos, a lovagkirály

(folytatás a XXVII/50. lapszámunkból)

Nagy Lajos Visegrádon született 1326. március 5-én. Apja Károly Róbert, anyja Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő volt. Két bátyja, Károly és László korai halálát követően négyéves korában trónörökössé vált. Lajos trónörökösnek kijáró gondos neveltetést kapott. Az ifjú herceget a boroszlói származású udvari pap, Neszmélyi Miklós és Lackfi Dénes ferences rendi barát a politikai, jogi és történelmi ismeretek mellett a hittudományba és a hét szabad művészetbe vezették be. Ez utóbbit a következő tantárgyak alkották: grammatika, dialektika, retorika, aritmetika, geometria, csillagászat és zene. Lovaglásra, úszásra, nyilazásra, vívásra, vadászatra, sakknak megfelelő ostáblázásra és verselésre Drugeth Miklós, Kistapolcsányi Miklós és Poháros Péter tanította. Lajos a magyar nyelv mellett kiválóan beszélt és írt franciául, latinul, olaszul és németül. Szláv nyelvekre nem tanították, amelynek hátrányát később lengyel uralkodóként érzékelte. Nevelői kialakították benne a lovagi készségeket és erényeket. A középkori Nyugat-Európa lovagi történeteit, eposzait, hősi énekeit mind ismerte.

Nevelői kialakították Lajos példaképeit is. Ezek híres hősök és lovagok voltak, mint például a világhódító Nagy Sándor, de különösen Szent László. Eszménye az olyan kegyes, széles látókörű uralkodó volt, aki bátorságával, erényeivel, nagylelkűségével tűnt ki, aki pártolta a tudományokat és a művészeteket.

Szülei már 10 éves kora után beavatták a politikai életbe. 1335-ben, kilencéves korában részt vett az apja által szervezett visegrádi királytalálkozón. Ezen a megbeszélésen ő is kézjegyével látta el a Habsburg-ellenes magyar–cseh–lengyel megállapodást.

Három év múlva –1338-ban –újabb megállapodást írt alá: a magyar–morva szövetséget. Szülei nemcsak az uralkodói, hanem a hadvezéri készségeket is igyekeztek kialakítani benne: 1336-ban, mint trónörökös magyar–lengyel részről ő vezette a cseh szövetségest támogató segédcsapatokat a Habsburgok ellen Ausztriában és Bajorországban. A hadjárat végül harc nélkül ért véget. 

Tizenhat éves volt, amikor 1342. július 16-án apja elhunyt. Koronázására 1342. július 21-én került sor Székesfehérváron. Itt az ország főemberei „egy szívvel, egy akarattal”járultak hozzá trónra emeléséhez. Koronázása után első útja Szent László sírjához, Nagyváradra vezetett. Itt a krónikaíró szerint kinyilvánította ragaszkodását az Árpád-házi uralkodó emlékéhez, és „felidézte emlékezetébe ama sok vitéz férfiút, akik vérük ontását ajánlották fel a hazáért, s nem is haboztak vérüket ontani, hogy maradéknál is haláluk után dicsőség legyen osztályrészük. Erre gondolva elmélkedett, és hánytorgatta lelkében, hogyan szerezhetné és állíthatná vissza Isten segítségével kellő állapotába országa jogait, melyeket a szent korona gyalázatára szomszédos fejedelmek elfoglaltak, s lázadók vagy hűtlenek vakmerően elragadtak”.

Apjától Nagy Lajos tele kincstárat és jól működő államszervezetet örökölt. Tehetséges és hűséges, őt mindenben segítő és támogató főnemesekkel volt körülvéve. Így sikeresen érte el a nagyváradi fogadkozásában megfogalmazott külpolitikai céljait. Lajos buzgó és feltétlen híve volt a pápaságnak, még annak ellenére is, hogy az nem mindig támogatta az ő érdekeit. A pápa kérésére gyakran viselt hadat „az igaz hit védelmében”: harcolt a pogány litvánok, az eretnek bogumilok és az ortodox keresztény délszlávok ellen. Uralkodása alatt Magyarország Közép-Kelet Európa legfontosabb nagyhatalmává vált. Országát „archiregnumként”tartották számon.

Lajos rászolgált a „lovagkirály” elnevezésre: uralkodása idején Itáliában, Dalmáciában, Litvániában és a Balkán-félszigeten szervezett hadjáratokat. E hadjáratokban a magyar hadat legtöbbször személyesen vezette, kitűnt bátorságával, s nemegyszer veszélyes helyzetbe sodorta magát.

Szeretett vadászni. 1353-ban egy sebesült medve majdnem megölte. Uralkodásának második felében egy leprához hasonló betegség támadta meg. Ebben az időszakban főleg az államszervezettel kapcsolatos reformokkal foglalkozott és a belpolitika felé fordult, közben külpolitikája is békésebbé vált. 1360-ban királytalálkozót rendeztek Nagyszombaton. Az uralkodói megbeszélésen a magyar király vendégeként részt vett János Henrik morva őrgróf, IV. Rudolf osztrák főherceg és IV. Károly német-római császár és cseh király.

Lajos király a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni. 1351-es törvényei az 1848-as forradalomig a magyar nemesi alkotmány alapját képezték. A törvény tulajdonképpen az 1222-es évi Aranybulla megújítását tartalmazta, és a nemesi szabadságok alaptörvényévé vált. Mivel kimondta az egyazon szabadság elvét –Werbőczy későbbi értelmezésében –a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel. A törvény eredetileg a magyarországi, illetve a horvát és szlavón nemesek egyenjogúságára vonatkozott.

Az ősiség törvénye a tulajdonjog utódlása szempontjából is fontos volt. A törvény szerint, ha kihalt egy birtokoscsalád, a földek a Szent Koronára szálltak vissza. A király rendelkezésével ezt a helyzetet rögzítette.

A pestisjárvány pusztításai után az országban az úrbéri viszonyokat is rendezni kellett. A 14. század második felében megközelítőleg kétmillió ember élhetett a korabeli Magyarországon. A Kárpát-medencében tehát még sok volt a szabad földterület, és a földesurak igyekeztek megbecsülni a munkaerőt. Számos nemes, más nemesek jobbágyainak elrablására törekedett, ami jelentősen növelte az uralkodó osztályon belüli ellentéteket. A belső béke fenntartása érdekében a király fontosnak tartotta a jobbágyok elrablásának a megtiltását.

Az egységesen szedendő kilenced bevezetésével Nagy Lajos, a jobbágyoknak a szegényebb birtokosok kárára történő átcsábítását kívánta megakadályozni. Ekkor ugyanis még biztosítva volt a jobbágyok szabad költözködése egyik úrtól a másikhoz. A jobbágyok ezentúl egységesen terményük kilencedik tizedét fizették bérként földesuruknak, és telkenként a kamara hasznának nevezett királyi adót, továbbá a rendkívüli adókat és egyéb járandóságokat az uralkodónak.

Lajos uralkodása idején nyugat-európai léptékkel mérve még kevés igazi urbánus központja volt Magyarországnak.

A magyar városok Károly Róbert uralkodása alatt kezdtek erőre kapni és Lajos uralma idején tovább erősödtek.

A városok és az uralkodó közötti jó kapcsolatról olvashatunk a Szepesszombati Krónikában is. A krónikaíró szerint „a király és az apja nagyon szerették a magyarországi városokat, és felemelték őket, és javították állapotukat”.

A városok fejlődésével párhuzamosan kezdtek a különféle mesterségek művelői jogaik védelmében céhekbe tömörülni. Ez azt jelentette, hogy a gyakoribb mesterségek művelői –például mészárosok, szabók, pékek stb. –városonként céhet alapítottak. Törvényeikkel a céhek megszabták a tagok számára mesterségük művelésének fontosabb körülményeit.

Királyságának vége fele, 1375 és 1380 között Nagy Lajos Magyarország államigazgatásának a megreformálására törekedett. Az addig királyi kézben levő nagypecsét előlapja 1375-től kezdve a királyi tanács akaratának jelképévé vált, s így jellege állami lett az addigi uralkodói helyett. Ettől kezdve a király autentikus pecsétje a titkos pecsét lett, amelynek őrzésére 1374-ben neveztek ki először titkos kancellárt.

Az elszaporodó panaszok feldolgozására, a bírósági ügyek rendszerezésére és szétosztására állították fel az úgynevezett audiencia-irodát, amelynek irányítása az addig hiteles helyként működő kápolnaispán feladatává vált, aki ettől kezdve nem a saját, hanem a király nevében intézkedett. Átalakult a tárnokmesteri feladatkör is. 1375-ben Szepesi Jakab országbíró kapta azt a feladatot, hogy elsőként a szabad királyi városok felett ítélkezzen. Segédei a nemesi ülnökök voltak. Ezzel párhuzamosan a tárnok addigi kincstári feladatait a kincstartó vette át.

Nagy Lajos uralkodása idején, Magyarországon fénykorát élte a lovagi kultúra. Ehhez hozzájárultak az Anjou-ház nemzetközi kapcsolatai is.

Nagy Lajos korában a Magyar Királyság szorosabban kapcsolódott a Nyugat-Európában kialakult művészeti és szellemi irányzatokhoz.

Ekkor kezdett elterjedni a Magyar Királyságban a gótika. A király 1343-ban jelentős építkezésekbe kezdett Diósgyőr váránál, a lakótorony négy belső toronnyal épült meg, és benne található Közép-Európa legnagyobb lovagterme, melynek alapterülete 380 m². A lovagkirály egyébként Visegrádon rendezte be székhelyét, bár 1347–1355 között az udvar Budára költözött.

A Budavári Nagyboldog­asz­szony-templomot Lajos uralkodása idején, 1370-ben alakították át gótikus stílusban. E stílusban épültek a templomok Magyarország más, nagyobb, gazdagabb városaiban is. Ezek közül kiemelkedett a szepességi Lőcse város temploma és a kolozsvári Szent Mihály-templom. 

Nagy Lajos uralkodása idején alapították a pécsi egyetemet 1367-ben. Az országban akkoriban nagyon kevesen tudtak írni-olvasni, de egyre több ember látta be a tanulás hasznát, különösen a peres ügyekben. A tanulás társadalmi megítélése felértékelődött. Egyre többen adták tanulásra a fejüket. Gyakrabban fordult elő, hogy egy-egy gazdagabb birtokos kitaníttatta valamely jó képességű rokonát, hogy később segítségére legyen ügyei intézésében.

(folytatjuk)