A „hang”, akinek a szurkolók itták minden szavát

Egy évszázada született a feledhetetlen rádióriporter, Szepesi György. 1922. február 5-én Friedländer György néven látta meg a napvilágot Budapesten. Apja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg, a későbbi riporter pedig igen fiatalon megjárta a kelet-magyarországi és ukrajnai munkaszolgálatos táborokat.
Fiatal korában zongorázni tanult, rajongott a zenéért, de saját bevallása szerint a zongorán csapnivalóan játszott. 1942-ben megjelent egy írása A jazz mesterei címmel, talán

jó zenekritikus is lehetett volna, ám ő a sport mellett döntött. Nem túlzás azt állítani, nála jobb magyar rádióriporter nem született a pályák mellé. Ő volt a „hang”,

hiszen akkoriban kevesen tudhatták, hogyan néz ki a riporter, akinek a szavait a rádióból itták. Az 1954-es svájci világbajnokság döntőjét is ő közvetítette. „Lehet, furcsán hangzik, de a mai napig felzaklat, ha arra a kilencven percre gondolok” – emlékezett évtizedekkel később Szepesi.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikerülő okmányokból 2006-ban kiderült, hogy a neves rádióriporter az ötvenes évek elejétől Galambos fedőnéven írt jelentéseket. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje és Szepesi barátja a hírre akkor így reagált: „engem hagyjanak békén az ilyen jelentésekkel, leleplezésekkel! Nekem Szepesi György – írhatnak róla bármit – a barátom marad, számomra ő mindig az Aranycsapat tizenkettedik játékosa lesz… Biztos vagyok abban, Szepesi György rólunk, játékosokról soha semmi jelentést nem adott, nem élt vissza azzal, hogy csapattagként kezeltük. Több mint ötven éve ismerem, mindig tisztességes embernek tartottam, a véleményem most sem változott meg róla.”
Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is reagált a hírre: „bevallom, nem feltételeztem volna Szepesi Gyuriról, hogy ő is aláírt. Még az is lehet, hogy olykor rólunk is jelentéseket kellett adnia, de tűzbe teszem érte a kezem, egyikünknek sem okozott kellemetlenséget, senkit sem hurcoltak meg miatta. A barátom marad, de ettől még szörnyű ez az egész.” Az ügy valahogy elhalt, a riporter pedig sosem beszélt róla. Igaz, nem is firtatták, talán túl nagy volt a tisztelet iránta, bár

később olyan szalagcímek is megjelentek egyes lapokban, hogy „Gyuri bácsi, a nemzet besúgója”.

Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, 1946-tól kezdett lapokban publikálni. 1951–1954 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt. Fontos állomása volt pályájának az MLSZ-elnöki pozíciója, amelyet 1978 és 1986 között töltött be. 1982–1994 között a FIFA vezető testületének is tagja lett.
Nem véletlenül emlegetik Szepesit az Aranycsapat tizenkettedik játékosaként: ő volt az a riporter, aki az 1953-as „évszázad mérkőzését”, az angol–magyart közvetítette a Wembley Stadionból. Bár az emlékezetes meccs idején már idősebb volt a válogatott tagjainál, mindegyiküket túlélte.

Neki járt volna a 12-es számú mez, de a játékosok mégis nekem adták. Hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor lehettem sportriporter, amikor ezek a zsenik játszottak. Olyan, mint Puskás, csak egy volt az egész világon, de a többiek is ugyanolyan kedvesek az én szívemnek” – vélekedett a riporter.
Szepesi György 2018. július 25-én, 96 évesen hunyt el Budapesten.