Saslik a lerben

Leopold Erika 2013. október 05., 19:18 utolsó módosítás: 2013. október 05., 19:19
galéria

Van olyan, hogy gyors és egyszerű receptet kérnek tőlem ismerőseim. Azt várják, hogy azonnal kezdjem sorolni a különböző fogásokat, hiszen az én fejemben biztosan szakácskönyvek sorakoznak szépen, s ezeket én bármikor kívülről fújom is.

És tényleg van olyan, hogy húsz, de inkább 15 perc alatt kell valamit elkészíteni, és ilyenkor mintha megállna minden tudomány, semmi, de semmi nem jut eszünkbe, ami ennyi idő alatt összehozható, megvalósítható, jól néz ki, és persze finom is.

Néha az ember olyan helyen lakik, hogy nem egyszerű nyílt lángon sütögetni, pedig mennyire  jó is az, amikor bámuljuk a lángokat, érezzük az illatokat. Az ilyen ételek többségét otthon, négy fal között nem is lehet elkészíteni, de persze kivételek mindig akadnak.

Van olyan, hogy az ember simán rávágja valamire – mert úgy érzi, azt tapasztalta –, hogy ő azt nem szereti. Aztán ő lepődik meg a legjobban, amikor úgy készítik el, hogy az nem csak ehető, de egyenesen finom is, sőt, alig várja, hogy másnap legyen, és maga is elkészíthesse.

Szerencsés találkozás az, amely a fentiek mindegyikének megfelel. Nálunk idén nyáron ez lett a szuper ebéd, jó ideje hetente egyszer biztosan megsütöm. A saslikról, azaz kis nyársakról van szó, mégpedig csirkemellből, amit én magam sem szeretek mindig. Ha nem jól fűszerezik, sütik-főzik, száraz és íztelen lesz, akkor meg minek enni? Mindenesetre, eddig bárkinek ajánlottam, és elkészítette, csakis áradozott róla. Bár lerben sül, mégis valamennyire felidézi az „igazi” nyárson sülteket, és mekkora előny, hogy ezt télen is bármikor elkészíthetjük! Forgatni sem kell, 30 perc alatt megsül.

Szóval a lényeg, hogy legyen otthon csirkemell, szalonna, kolbász, hagyma, és nem árt, ha van valamilyen paprika, most éppen gogos, vagyis paradicsompaprika, mert annak van itt a szezonja, és mert azzal a legfinomabb. Bár ez el is maradhat, a hagyma önmagában is kárpótol érte. Ezen kívül kis nyársakra lesz szükségünk, meg egy akkora tepsire, amelynek a szélére keresztbe lehet fektetni a nyársakat úgy, hogy nem esnek bele. Törvény is van a receptben, mégpedig az, hogy a szalonna és hagyma mindig egymás mellé kerüljön, jót tesznek az ízek egymásnak amint sülés közben egyesülnek. Sózni nem szoktam a csirkét sem, a kolbász és a szalonna „megsóz” mindent.

Készülök arra, hogy kipróbálom, milyen, ha lefagyasztom a kész nyársakat, és amikor kell, előkapom, és megsütöm, vagyis fagyott állapotban teszem be a lerbe. De eddig még nem került rá sor, mert mindig elfogyott frissen.

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy embernek 3 nyárs bőven elég. Szoktam mellé valamilyen köretet is kínálni: rizset, krumplit vagy éppen sült zöldséget. Szerintem ez utóbbival a legfinomabb. Nyilván, salátát is készíthetünk mellé vagy valamilyen mártást, szószt.

(egigeropaszuly.blogspot.com)

 

Saslik
Hozzávalók: 1 csirkemell, 2-3 szelet füstölt szalonna, kevés kolbász, 1 gogos, 1 nagy hagyma.
Elkészítés: a csirkemellet nagyjából 4×4 centiméteres kockákra vágjuk, a kolbászt kicsit vastagabb karikákra, a szalonnát falatkákra, a hagymát úgy, hogy fel lehessen tűzni, a gogost kockázzuk. Veszünk egy nyársat, és arra felhúzzuk tetszés szerint, csak arra figyelünk, hogy a szalonna és a hagyma egymás mellé kerüljön. Előmelegítjük a lert 200 fokra, a nyársakat egy tepsi szélére helyezzük, hogy a kicsöpögő zsírt felfogja, és fél óra alatt készre sütjük.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.