Nagyváradi gasztrovilág: Via 29, Allegria, The Hub

Az erdélyi és a partiumi vendéglátásnak nagyjából tíz év kellett ahhoz, hogy megjelenjen néhány érdekesebb étterem, amelyre érdemes odafigyelnie azoknak, akik elsősorban kulináris ihletet, élményt, ízkalandot keresnek. A helyiségek jelentős része olasz volt, ami nem véletlen. Az itáliai gasztronómia a legszínesebb és legnépszerűbb konyhák egyike európai szinten. Úgy képes megnyerő ízjátékokat nyújtani, hogy egyszerre szól a kulinárisan avatatlanokhoz és az ínyencekhez jellemzően más-más fogásokon keresztül. De egy jó pizza vagy egy mesterien elkészített pasta, mondjuk egy vargányás ravioli örömére lehet bárkinek.

Nem véletlen, hogy a nagy guru, Heston Blumenthal A tökéletesség konyhája című könyvébe beválogatta a pizzát is,

aminek a tudományos eszközöket is igénybe vevő, tökélyre fejlesztett változatát mutatja be a kötetben. S persze sokat számít az, hogy e magyar területek száz éve román uralom alatt vannak s a román latin nyelv: az olaszok könnyen megtanulják, mint ahogy az Olaszországban mesterséget tanuló román fiatalok is könnyedén elsajátítják az olaszt. Az olasz konyha hatása mindmáig érezhető. Nem véletlen, hogy e sorozatban bemutatott tíz étterem nagy részében érvényesül e befolyás.

A Via29 legkedvesebb élményeink egyike volt annak dacára, hogy azon helyek, ahol az antentikus olasz étlapra pacalleves és gulyás kerül, többnyire a gyenge-átlagos kategóriába tartoznak. Esetükben a főszabály érvényesül: ki sokat markol, keveset fog. Ezúttal szerencsére nem így volt. Az étlap gerincét a helyben gyúrt tészták, pizzák teszik ki, de kínálnak bizalomgerjesztő, tenger gyümölcseiből, kagylóból, rákból, polipból készült fogásokat, továbbá hal- és húsételeket is. Az asztalon üvegtégelyekben pizzaszósz, erőspaprikás, valamint zöldfűszeres olívaolaj, továbbá grissini a várakozás idejére.

A foccacia a sajt és szósz nélküli pizzafelfogásban készült, remek volt, akárcsak a leves és a pasta. A desszert volt tulajdonképpen a legizgalmasabb, ami jó üzletpolitika, hiszen a végén csattan az ostor: a desszert határozza meg a távozó vendég szájízét konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A mára már slágerétellé vált cheese-cake-et –ez esetben inkább túrótortát –málnadzsemmel tálalták, a dekoráció kiegészült málna espumával, zsidó cseresznyével (physalis), valamint eperhasábokkal. Külön kedves gesztus volt, hogy miután a gyermekek kívántak még epret, hoztak még nekik két szemet szépen felvágva, ami nem került fel a számlára. E gesztustól függetlenül is tanítani lehetne azt, ahogy a vendéggel bántak. Az árak barátságosak, helyenként már-már zavarba ejtően azok, egy személy 50 lejből rendelhet két fogást, italt s még a borravalóra is futja, különösen, ha például vargányás csirkét vagy milánói sertéskarajt rendel, aminek az ára potom 23, illetve 21 lej.

 Az Allegria azon ritka helyek egyike, amelyek esetében a besorolás magasabb, mint amit a személyes élmény indokolttá tenne. Ez a hely minden bizonnyal többet tud, mint amit én maga láthattam-tapasztalhattam. A beltér hangulatos, érdekesen ötvözi az antik elemeket a modernekkel anélkül, hogy az összhatás erőltetetten eklektikus lenne. Szárazon érlelt marhahúsok kelletik magukat a látvány-érlelőben, a jégágyon szebbnél szebb tengeri halak a bejáratnál. Világos, hogy itt tudják: a jó éttermet csak minőségi, friss alapanyagra lehet építeni. Az étlap is nagyon bíztató.

Pincéremmel nem alakult ki jó viszony: szinte modortalanságig barátságtalan volt. Ezzel együtt nem pontoztam le az éttermet, mert pincérek jönnek-mennek, a konyha az, ami az éttermet meghatározza. (Ha valaki ellentmondást lát e kitétel, valamint a Corsarul leminősítése között, jelzem, hogy ott az, aki kitöröltette velem a telefonomból az étlapról készített fotókat, nem pincér volt, hanem fellépéséből következtethetően séf és tulajdonos egy személyben. Nagy különbség.)

Fritto misto nevű kedvelt olasz ételt rendeltem, ami

Köretként roston sült zöldségeket rendeltem. A tenger gyümölcsei frissek, finomak voltak, a köretet (gomba, lilahagyma, paprika, paradicsom, padlizsán vaslapon sütve) lehetett volna bátrabban hőkezelni, de így sem volt rossz. Az ízesítésükbe besegített az asztalon levő olívaolaj, valamint a só- és borsdaráló.

Csalódást csak a desszert okozott: fojtós, nehézkes citromtorta­szeletet kaptam a hely atmoszférájához és színvonalához sokkal inkább illő könnyed, franciás stílusú helyett. Betudtam ezt a balszerencsés választásnak. Az árak itt magasabbak az átlagnál, de vannak kedvező árfekvésű, 30 lej alatti ételek is.

Nagyváradon tapasztalatom szerint jók a hoteléttermek, e listán kettő is szerepel, közülük a The Hub a Ramada Hotelhez tartozik. A beltér elegáns, de nem zavaró, szó sincs feszengésről. Megfelelő háttérzene szól, ami jó pont. A kiszolgálás főúri, egyszerűen kifogástalan, kedves, tartásos és udvarias egyszerre.

Az étlap izgalmas, van egy steakekkel foglalkozó része, pontos, illusztrált ismertetővel a marha egyes húsrészeiről, amely elmagyarázza, miből áll a szárazérlelés, ami egyébként a minőségi marhahús titka. Van egy tapasválogatásuk is a tintahalkarikától a rákon át a zöldségtempuráig. S persze pasták, rizottók, hús- és halételek.

Jómagam

Ételeim jók voltak, de az egyébként pazarul tálalt burgertől többet vártam. A húspogácsa szép volt, itt jó húsokkal dolgoznak, de ezzel a burgerrel nem kísérleteztek eleget. A húspogácsa nem elég, ha jó húsból van, szaftosnak is kell lennie, amit egyrészt faggyú hozzáadásával vagy eleve faggyús hús ledarálásával lehet elérni, másrészt azzal, ha nem sütjük a húst szürkére. A burger tetejére helyezett két darab mirelit rántott hagymakarika is kiábrándító egy ilyen színvonalú helyen, nem olyan nagy dolog helyben panírozni, a félkész-termékeket hagyják meg a gyorsétkezdéknek. Ennek dacára összességében a The Hub is jó élmény volt.

A döccenők dacára a bemutatott helyek jó minőséget nyújtanak, az ember nyugodtan elvihet egy külföldi vendéget bármelyikbe.

Dorozsmai Endre