Nagy közös kenyér

Leopold Erika 2013. november 01., 10:13
galéria

 Bár közösen enni nagyon jó dolog, a világnak ezen a felén nem terjedt el ez a szokás. Nyáron még csak-csak összegyűlünk, de azt is inkább a szabad tűzön való sütés-főzés imádata miatt tesszük, nem azért, mert sokan enni együtt egyszerűen jó. Különben mindig sietünk, reggel mindenki máskor, másfele rohan, ebédkor még mindig nincs együtt a család, vacsoraidőben meg együtt vannak, de akkor már ismét sietni kell, mindenki fáradt, másnap munka van. Persze vannak a családi összejövetelek, amelyek nagyon jó, emlékezetes alkalmakká válhatnak, de ezeket is inkább a szokás hozza össze, mint a közös evések szeretete.

Nálunk nem honosodtak meg a hétvégi, délig, délutánba átcsapó lusta reggelizések sem. Nincs olyan eszközünk, mint például a fondue, amihez szintén össze kell ülni, ráérősen sütögetni, mártogatni, illetve ha van, az első félév után bekerül a kamra egyik eldugottabb polcára, és soha többé nem vesszük elő. Egy ismerősöm férje szokta mondani, hogy úgy kell kalkulálni a konyhai eszközökkel, hogy csak azokat használjuk, amelyeknek valahol elől, a konyhapulton vagy a polcokon, kézzel elérhető magasságban találunk helyet. A többit szinte el is felejthetjük, soha nem vesszük elő. Tapasztalatból tudom, sok igazság van ebben.

Közösen enni viszont mégiscsak nagyon jó, az alábbi egy olyan recept, amely nem eszközigényes, nem évszakhoz kötött, sőt, kézzel-lábbal ajánlott enni. Márpedig azt mindenki szeretni szokta, amikor levetkőzheti a jólneveltséget. Csupán egy asztal kell hozzá, sok szalvéta, néhány üveg bor, és persze jó társaság.

Ez vegetáriánus változat, de kenyérkockák közé szórhatunk apróra vágott felvágottat, kolbászt, sonkát is.

 (egigeropaszuly.blogspot.com)

Gombás-sajtos vekni zöldfűszerrel

Hozzávalók (4-6 személy részére): 0,5 kg vekni (nem szeletelt!), 1 kg gomba (erdei alegjobb, de bolti csiperke is lehet), 15 dkg sajt, 2 db lilahagyma, 7,5 dkg vaj, kakukkfű, petrezselyemzöld, sóska, medvehagyma, snidling stb.

Elkészítés: A gombát vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, és 1-2 evőkanálnyi vajon puhára dinszteljük, megszórjuk petrezselyemzölddel és hagyjuk hűlni. A sajtot, hagymát vékonyan felszeleteljük. A kenyeret hosszanti és kereszt irányba is jó mélyen bevagdossuk úgy, hogy az alját nem vágjuk át. Rátesszük egy akkora fóliára, amibe majd be tudjuk csomagolni. A „kenyérkockák” közé bedugdossuk a gombát és a hagymát, majd mindenhova teszünk a sajtszeletekből is. A maradék vajat megolvasztjuk, ha van valamilyen zöldfűszerünk, beleszórjuk, majd egy ecsettel alaposan megkenjük a kenyeret, ha még marad vaj, rácsöpögtetjük. Bebugyoláljuk a fóliába, és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük, majd kibontjuk a fóliát, és további 10 percig pirítjuk a kenyerünket. Egy nagy tálra rakjuk, azonnal tálaljuk. És kezdődhet a nagy közösségi tépkedés.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.