Szokták kérdezni tőlem, hogy szerintem melyik konyhagép a legjobb, a legnélkülözhetetlenebb. A kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen ahhoz ismerni kellene az érdeklődő főzési szokásait. Szerintem ugyanis nem lehet általánosítani, hogy milyen gépnek kell mindenképpen otthon lennie, a gép ugyanis csak segédeszköz, sem a rutint, sem a tudást nem helyettesíti. Az viszont tény, hogy az ember nagyjából azokat a gépeket használja, amelyeknek helye van a konyhapulton, vagy a konyhaszekrényben, az első sorban. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy amelyik gépnek az előszedése kicsit is bonyolultabb, azt az ember inkább hanyagolja. Helyette kézzel áll neki, vagy sehogy.
Az is szinte biztos, hogy a különlegesebb ételek elkészítéséhez, megsütéséhez szükséges gépek viszonylag rövid időn belül landolnak valamelyik felsőbb polcon. Azaz a fondü, gofrisütő, gyümölcscentrifuga, fagyigép vásárlása előtt alaposan gondoljuk át, hogy valóban hetente akarjuk és fogjuk is ezeket használni? Inkább kérjünk kölcsön egyet, ismerőseink kamrapolcán bizonyára lesz olyan, amit szívesen oda is adnak.
Nálunk a legtöbbet használt konyhagép a mérlegen kívül a konyhai mixer habverője. Ezzel keverem ki a tojássárgáját, a vajat, a krumplipürét, ha sietek a vinettát és a majonézt is. Ezzel verem fel a tojásfehérjét és a tejszínt. Ott van legelöl, két mozdulat, míg lekapom a gépet meg a két kart hozzá. Ezenkívül van egy nagy konyhai robotom, ami a konyhapulton áll. Alapból járt hozzá habverő, tésztakeverő és dagasztókar. Ezeket akkor használom, ha nagyobb, több dolgot készítek egyszerre. Ehhez vásároltam reszelőket – én ugyanis határozottan nem szeretek reszelni, sajtot sem – meg szeletelőt, az nagyon praktikus tud lenni, két perc alatt egyforma szeleteket vág bármiből. Késsel nyiszitelni ennél sokkal hosszabb időt venne igénybe. Van hozzá rendes, tartályos mixer is: ennek akkor veszem hasznát, amikor valóban selymes levest vagy mártást szeretnék. No meg olyankor, amikor nem figyelek a hőmérsékletre, és összemegy például a csokoládékrém, és csúnya lesz. A mixer ezt is tudja „orvosolni”. Ezek az alkatrészek szintén kéznél vannak, a szekrényben legelöl.
Szeretem és viszonylag sokat használom az aprítógépem. Ebben magokat, vagy zöldségeket szoktam apróra vágni. A cukornak, fűszereknek, máknak van egy kávédarálóm, ahányszor kézbe veszem, mindig úgy érzem, hogy ez az egyik leghasznosabb masina a konyhában.
Csokoládémousse
Hozzávalók: két tojás, 6 dkg cukor, 20 dkg étcsokoládé (min. 70 százalékos), két deci tejszín, kevés tengeri só vagy sóvirág.
Elkészítés: a csokoládét vízfürdőben megolvasztjuk. A tojásfehérjét a cukor felével kemény habbá verjük. Felverjük a tejszínt is. A megmaradt cukorral jól kikeverjük a tojássárgákat, beletesszük a csokoládét, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjéket és a tejszínt. A kész krémet poharakba kanalazzuk. Ekkor a massza még elég folyékony, de hűtőben két óra alatt megszilárdul. Tálalás előtt a tetejét megszórjuk kevés tengeri sóval vagy sóvirággal.
Ha egyszerre több citromot vagy narancsot kell kifacsarni, akkor mindig előveszem a citrusfacsarót, annyival könnyebb vele dolgozni, hogy megéri a plusz három mozdulatot. Amikor a tésztagépet megvásároltuk, nagyon fel voltunk dobva, és szentül hittük, hogy nagyon gyakran használjuk majd. Nos nem így lett, pedig az sincs nagyon eldugva. Tény viszont, hogy ha tésztát készítek, el nem tudnám képzelni nélküle az egész folyamatot.
A gyümölcscentrifuga már magasabb polcon van, de nem is használjuk naponta. Évente kétszer-háromszor van feladata, akkor viszont leköltözik állandóra a konyhapultra.
Van aszalónk is, nagyon vágytam rá. Szoktam használni, de tulajdonképpen tökéletesen tudnék élni nélküle is.
Szóval egységes recept nincs, nem tudom megmondani, melyek a legfontosabb konyhagépek. Azt gondolom, hogy egy habverőt minden háztartásban ki tudnak használni, de a további gépeknél egyrészt aludni kell az első „nekem ez kell”-re, másrészt alaposan át kell gondolni a szokásainkat.
Az alábbi csokoládémousse elkészítésénél például a habverő nagyon hasznos. Gyerekként voltam utoljára annyira elszánt, hogy kézzel vertem fel a tojásfehérjét. Ennél ráadásul a tejszínt is fel kell verni, és a tojássárgákat is ki kell keverni. Vigyázat, minden nyersen kerül bele, csak nagyon friss tojásból készítsük, és lehetőleg még aznap együk is meg! A tetejére tehetünk a só mellé egy kis epret is.
(egigeropaszuly.blogspot.com)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.