A Hét Borbírák Rendjének a legmeghatározóbb, legnagyobb tekintélyű tagja az idén eltávozott Rohály Gábor volt. A jeles szakember a magyar borleíró nyelv kialakításában is kulcsszerepet játszott feleségével, Mészáros Gabriellával közösen szerkesztett, 1995-től másfél évtizeden keresztül évente megjelenő Borkalauzzal. Megalakulása után 1997-ben a Magyar Borakadémia vette át a díj odaítélésének jogkörét. Kialakult egy sajátos rend, amely máig jellemző.
Első körben a szakma jelesei – borászok, vendéglátósok, szakírók – adják le jelöléseiket, majd az öt jelölt közül a borakadémia titkos szavazással választja meg az adott Év Bortermelőjét.
Idén a négy legtöbb ajánlást kapott jelölt mellé az ötödiket e címet már elnyert borászok választották meg.
Léteznek más hasonló kitüntetések is a borszakmában, ilyen az Év Pincészete díj is vagy a szintén évente odaítélt a Borászok borásza kitüntetés (utóbbiaknak a kövezetbe süllyesztett csillagaik is vannak a Bazilika közelében, a Zrínyi utcában). Ezzel együtt az Év Bortermelője címet a borászat Kossuth-díjaként emlegetik. A borászok többsége leginkább erre vágyik. Hasonlít ez az Oscarhoz vagy akár a Michelin-csillagokhoz, ezek rendszerét sokan bírálják, nem teljesen alaptalanul, de mégis ennek alapján tájékozódnak a színészek és séfek, illetve a moziba és étterembe járók.
December elején sajtótájékoztató keretében szokták bejelenteni, ki nyerte az adott évben a rangos díjat. Idén a Felix Kitchen étterem különtermében sorakozott fel a Magyar Borakadémia elnöksége a főasztalnál, s egy kisebb, ötfős asztal mellett pedig az öt jelölt. Több szempontból is jó volt a helyszínválasztás. Hiszen a Felix Kitchen azon két magyar díjazott közül az egyik, amelyet a Wine Spectator nevű etalonértékű szaklap beválasztott a legjobb borlappal működő vendéglátó egységek közé (más kérdés, hogy több anyaországi étterem is megérdemelné a Wine Spectator figyelmét, legfőképpen a turai Botanique-kastély, de ott lenne a helye Kistücsöknek, a Standnak vagy az Onyxnak is például).
A szokásos ceremónia szerint a borakadémia tisztségviselői – Kurt Taschner főtitkár és Koch Csaba elnök – köszöntötték az egybegyűltek. Majd a jelöltek bemutatták pincészeteiket egy-egy kiválasztott borral illusztrálva munkájukat. Az öt jelölt öt borát a szokásos crescendo szerint mutatták be.
Elsőként Figula Mihály szólt, aki elmondta, 30 hektáros családi birtokukat nem növelni szeretnék, hanem minél jobban kihasználni minőségi szempontból.
Finomítani akarják egyes tételeiket, ennek jegyében készítik a lehető legkisebb birtokegységekig lemenő parcellaboraikat, akkor is, ha ezek később esetleg birtokházasításban végzik. Furmint fajtabort nem kívánnak készíteni, de a nagyszülők elmesélése alapján összeállított cuvée-t igen, ennek jegyében egy 80 százalék olaszrizlingből és 20 százalék furmintból álló harmonikus, elegáns házasítást kóstolhatott a közönség.
Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza egy fajtajelleges, tartalmas rajnai rizlinggel érkezett. Figuláék e fajtát a legmagasabb szintre emelték, s a furmint vetélytársává tették. Ők egyébként Balatonfüreden borászkodnak, de a borvidék neve Balatonfüred–Csopak. Különben az olaszrizling közös kincsünk, de ahogy a juhfark leginkább Somlóé, az ezerjó Móré s a kéknyelű Badacsonyé, a Balatonfüred–Csopak borvidék borászai megérdemlik, hogy az olaszrizlinget leginkább az övékként emlegessük.
Günzer Tamás, akinek birtoka 2019-ben már elnyerte az Év pincészete címet, egy Mátyás névre keresztelt Cabernet Franc–Merlot házasítást hozott, amelyet édesapjáról nevezett el.
A csersavgazdag, komplex villányi házasítás után Lamport József, a Thummerer pince főborásza mutatta be az első olyan Grand Superior kategóriás bikavérüket, amelyet nem kész borok összeházasításával készítettek, hanem eleve úgy ültették a szőlőket a borvidék Grand Cru területeként emlegetett Nagyegeden, hogy egybeszüretelhessék a termést.
Utolsóként Vesztergombi Csaba mutatta be a pincészet csúcsházasítását, az Alpha cuvée-t. Mint elmondta, édesapja előtt akart e borral tisztelegni, aki viszont nem támogatta a gondolatot, hogy egy bor a nevét viselje, így, mivel őt tekintik a családban az alfának, mégiscsak sikerült becsempészni egy utalást rá.
Ezután bontották fel a borítékot, amely a győztes nevét rejtette. Valamit nagyon jól tehet e rangos testület, mert eddig egy esetben sem szivárgott ki semmilyen információ a nyertes kilétéről. Állítom ezt úgy, hogy több borakadémikussal is több évtizedes baráti kapcsolatot ápolok.
Idén Figula Mihály lett a győztes, aki – amint a Vince magazin megállapította – történelmet írt: első ízben nyerte el az Év Bortermelője címet egy olyan pincészet jelöltje, amelyet korábban már ért e megtiszteltetés. Mint a fenti listából is kiderül, az idei nyertes édesapja, id. Figula Mihály 2000-ben kapta meg a díjat. Felnőtt azóta egy nemzedék. Figula Mihály idő előtti, 2008-ban bekövetkezett tragikus halálát követően fiai, Mihály és János vették át a pincészet irányítását s készítettek jobbnál jobb borokat. A borakadémia immáron az ő másfél évtizedes munkájukat díjazta.
Hadd kívánjunk ezúton a győztesnek erőt, egészséget a magyar bor ügyének szolgálatában, továbbá alkotó ihletet s még sok-sok remek évjáratot a festői balatonfüredi tájon.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.