Az ünnepek után felhalmozódott maradékok újrahasznosításába legalább annyi energiát fektet egy-egy háziasszony, mint amennyit a menü az összeállítására fordított. Egyszerűbb lenne jóval kevesebbet vásárolni és főzni, netalántán megosztani az elkészült ételeket barátokkal, szomszédokkal. Így nemcsak pénzt takaríthatnánk meg, hanem időt is, utána meg nem fájna a fejünk, hogy mi legyen azzal a rengeteg étellel, nem telne meg a fagyasztó, és nem kellene júliusban is a maradék sonkát rágcsálni.
Az ételcserebere amúgy jó mulatság, az a lényege, hogy néhányan összeállnak, mindenki készít két-három féle süteményt, azt elosztja annyi felé, ahányan összeálltak, és mindenki cserél mindenkivel. Így két tepsi tésztából végül akár 8-9 fajta is lesz, ráadásul új ízekkel ismerkedhetünk meg.
Szóval nem árt előre gondolkodni, mielőtt belevágunk az ünnepek előtti bevásárlásba, hisz nagyanyáink is megmondták már, hogy ételt tényleg nem dobunk ki, a városban pedig nincs mindig kéznél egy disznó, ami mindent megeszik.
Szerencsére az újrahasznosítás egyre nagyobb teret hódít világszerte, és már nemcsak az üvegekre, műanyagokra, papírokra terjed ki, hanem például az ételekre, alapanyagokra is. A reciklálás háztartási változata az, amikor a még ehető, de fölösleges maradékot kis dobozban levisszük a hajléktalanoknak. Nálunk bevált, nincs lelkifurdalásunk, és még jótékonykodunk is.
Kelet-Európában is terjed az úgynevezett „freegan” mozgalom is, amelynek tagjai kukákból gyűjtik össze a vacsoráravaló alapanyagait. Ők nem hajléktalanok, és sokszor nem is azért teszik ezt, mert nincs pénzük ennivalót vásárolni. A freeganek többnyire egyetemisták, értelmiségiek, és a fogyasztói társadalommal, a kapitalizmussal szembeni kritikájukat fogalmazzák meg ily módon.
A freegan szó az angol free, azaz szabad, és a vegetarian szavak egybeolvadásából született. A mozgalom követői az áruházak, piacok szeméttárolóiban keresnek-kutatnak kicsit fonnyadt, sérült zöldségek, gyümölcsök után. Azaz összegyűjtik azt, aminek tulajdonképpen semmi baja, de a csillogó-villogó pultokról már senki nem vinné el. Az összegyűjtött alapanyagokból pedig gusztusos ebédet, vacsorát főznek, és jóízűen elfogyasztják azt.
Hozzávalók: kenyér, vaj, mustár, sajt, sonka.
Elkészítés: a vékony szelet kenyeret megkenjük vajjal, majd vékonyan mustárral. Ráfektetünk egy vékony szelet sajtot, sonkát, majd még egy sajtot és sonkát és befedjük a másik szelet vajas kenyérrel. Kevés vajat megolvasztunk egy serpenyőben, a szendvicsnek mindkét oldalát megpirítjuk benne, majd 200 fokra melegített lerben mindkét oldalán 5-5 percig sütjük.
Nem mindenhol látják őket szívesen, pedig ők csak arra a tényre szeretnék felhívni a figyelmet, hogy elképesztő mennyiségű élelmiszert dobunk ki évente: az EU adatai szerint egy ember átlagosan 40 kilót, s minél gazdagabb valaki, annál többet. A kidobott élelmiszerek jelentős része menthető lenne, de a jelenlegi szabályozások miatt nem mindenhol éri meg az újrahasznosítással törődni, bár van, ahol igen komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel is.
Angliában van olyan kávázó is, ahova beadhatják a maradékokat. Ilyen sajnos nincs a közelünkben, így marad az otthoni hasznosítás. A sonka például ennél a szendvicsnél elegánsabban nem nagyon végezheti. Az, hogy mennyire finom lehet,jól mutatja az is, hogy több országban is meghonosodott. A franciáknál croque-monsieur a neve, a katalánoknál bikini. Madridban combinadonak hívják, az angolok Welsh Rabbitként („velszi nyúlként”) ismerik, a portugálok pedig tosta mistáként. Nincs szükség sok hozzávalóra, viszont feltétele, hogy minden jó minőségű legyen. A sonka lehetőleg füstölt-főtt legyen, és a sajtnál is figyeljünk, hogy valami jobb fajta ementálit emeljünk le a polcról.
(egigeropaszuly.blogspot.com)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.