Cinquecento, a magyarosan olasz hely Nagybányán

A nagybányai Cinquecento nevű vendéglőnek a Petőfi utcai elhelyezkedésén kívül több magyar vonatkozása is van. A helybeliek elmondása szerint itt működött valamikor a Domino, amit a nagybányai magyarok előszeretettel látogattak. Talán ezzel függ össze, hogy jelenleg is ez az egyik helyszín, ahol magyar esteket szerveznek. Ottjártunk idején a mellettünk levő asztalnál is magyarok ültek, egy négytagú család, akárcsak mi. Ez akár természetesnek is tűnhet, de ma Nagybányán, ahol 10 százaléknyi a magyar lakosság, sajnos nem az.

A beltér hangulatos, az egyik falon, könyvespolcok könyvekkel megrakva, amelyek között magyar kötetek is akadnak, például Jókai klasszikusa, A kőszívű ember fiai.

Egy másik falon jól sikerült modern női alak kovácsolt vasból. Az asztalon só- és borsdaráló, továbbá jó minőségű bio extra szűz olívaolaj, ez külön jó pont. Tévé is van, éppen sportot közvetítenek, hang nélkül szerencsére, de teljesen feleslegesen.
A konyha nem vállal sok kockázatot: a talán leggyorsabban romló alapanyagok, a halak s a tenger gyümölcsei közül csak lazacot kapni, ellentétben az autentikus olasz helyekkel, ahol a vízben élő lények a legfőbb alapanyagok közé tartoznak. Az olasz klasszikusok (pizza, paszta) mellett feltűnnek a román konyha népszerű fogásai is, mint a pacalleves, továbbá nemzetközinek mondható sült húsok: csirkeszárny, oldalas, roston sült csirkemell stb.
Az árak rendkívül kedvezőek, mi az alább jellemzett négy ételre, egy nagy üveg vízzel és egy sörrel mindössze 98 lejt fizettünk.

Kértünk egy adag bagettet, ami helyben, pizzatésztából sütött fűszeres kenyérrudat jelent. Ehhez adnak szószt is, mi fokhagymás tejfeles mártást kértünk. Ügyesen fűszerezték egészen apróra vágott vagy darált petrezselyemmel.

Nagyon finom volt, ideális sörkorcsolya, potom pénzért.
A Négy évszak pizza feltétei átlagos minőségűek voltak, a tésztája jól sikerült, kár, hogy nem hozták ki rögtön, így nem volt kellően forró. A burgerhez a bucit helyben sütik, ez nem jellemző és nagy erény, a belevalók finomak, kár, hogy a hús túlkészült. Sajnos Erdély-szerte ritka, hogy roséra süssék a húst (ha úgy tetszik mediumra), vagy legalább megkérdezzék a vendéget a sütési fokozatról. Jóféle, helyben készült krumplit adnak hozzá, továbbá átlagos ezer sziget mártást, valamint a már ismert fokhagymásat.
A vegyes desszerttál két személynek is elég, van rajta egy gombóc gyengécske vaníliafagylalt, egy fél adagnak mondott, de egész adagnak is megfelelő ízletes, könnyed, szaftos tiramisu, valamint az étlap által brownie-nak hívott élvezhető csokitorta.

A kiszolgálás kedves, udvarias, segítőkész.

A borválaszték átlagosnak mondható, négy román közepesnél jobb és egy kiemelkedő pincészet 20 tételét kínálják, kiegészítve egy olasz proseccóval. Kimérve öt tétel kapható. Három jobbnak mondható nagyipari sör van csapon, további közel 20 palackos változatban, ezek közül a négyféle Leffe emelkedik ki valamennyire. Tartanak néhány jobbacska töményitalt, köztük Glenfiddich whiskey-t és Unicumot.
Jó volt ott lenni, a vendégkör megtartásának legjobb módja, ha távozáskor nem mérlegeljük, hogy megérte-e otthagyni a számla összegét, hanem azzal az érzéssel távozik a vendég, hogy jól járt. S ezt itt tudják, nem csoda, hogy sosem látni üresen a helyet.

Dorozsmai Endre