Vörös angyal hatalmas szárnyakkal

Sütő Éva 2018. február 16., 10:57 utolsó módosítás: 2018. február 16., 11:08

A Partium egyik legrégebbi, romos állapotban található Árpád-kori temploma Érábrányban két évtizede arra vár, hogy felújítása befejeződjön. Története jól mutatja a vidék gyors ütemben apadó magyarságának a sorsát.  

Az alapítványi támogatásnak köszönhetően tető kerülhetett a kegyhelyre Fotó: Érmelléki Református Egyházmegye

Sokan úgy látják, a Partium annyira egységes folytatása a magyar Alföldnek, hogy felfoghatatlan, mit keres itt a demarkációs vonal, amely kettéválasztja ezt. Ennek létezése azonban nagyon is nyilvánvaló, hisz határon innen a gazdaság és az életvitel minden területén meglátszik a különbség. Mifelénk a szegénység „bezárkózós, redőnylehúzós vagy még rosszabb, ablakbedeszkázós, gazfelverős, elmenekülős fajta” – tartják a Magyarországról ide tévedő vendégek. A kis falvak templomtornyai még mutatják a hazafelé vezető utat, de a templompadok már nem akarnak újranépesedni. A premontrei rendhez tartozó asszonyvásári katolikus templom – az érmelléki Fráterektől megöröklött kegyhely, régi nevén Forum Reginae – egy-egy búcsús szentmiséjén is alig telnek meg az első padsorok – mondja Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus, akitől a rend által épített 800 éves érábrányi romtemplom múltja felől érdeklődünk.

Premontrei templom a gyümölcsösben

Érábrány nem az Ér, hanem a Berettyó partján található falucska, bár nevében az Ér is követeli a maga jussát, mivel szinte a két kisrégió mezsgyéjén található.

A tatárjárás után visszabontották, így csak a főhajótól mintegy négy méterre álló délnyugati torony maradt fenn Fotó: Érmelléki Református Egyházmegye

Református temploma az 1940-es években épült, mellette szép kivitelezésű, új parókia dicséri a hívek igényességét. A hozzá tartozó gyümölcsöskertben Árpád-kori időkről tanúskodik egy 800 éves romtemplom.

A kegyhelyet a rend monostorjegyzéke 1234-ben említi először, mint a monostorpályi (nyírpályi) premontrei rend tartozékát. Akkoriban a település Monostoros-Ábrány, később Monostorábrán néven volt ismert, a templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel – magyarázza Fejes Rudolf Anzelm prelátus.

Érábrányban 1386-ban a szilágysági kusalyi Jakcs családé lett a kegyúri jog, majd 1425-ben a helység – valószínűleg kolostorával együtt – a Csákyak birtokába került. A kolostor szerzetesi közössége 1552 táján szűnhetett meg. A ma is álló egyhajós téglafalazatú templom a 12. század második felében épült, mellette kolostor állt, mindkettőt a premontrei rend építtette. A jelenlegi romot B-kategóriás műemlékként tartják nyilván a romániai műemlékvédelmi listán. A templom nyugati fele eredetileg háromhajós volt. Az ásatások szerint körülbelül kétszer akkora lehetett, mint amekkora a jelenleg is álló épületrész.

A kegyhely története

Balla Tibor érábrányi lelkipásztor elmondása alapján mind a hajó, mind a szentély egy korábbi, már létező 12. századi egyhajós, félköríves templom alapjain áll, amelyhez az északi oldalon egy kápolna csatlakozott. A leírások szerint a 13. századi újjáépítése során emelték a mai hajót és a szentélyt, illetve a kápolnaszárnyat félköríves stílusban. A 13. század folyamán nyugati szakaszát háromhajósra építve fokozatosan bővítették. A nyugati és északi épületrészei a 18. századig álltak, ekkor épülhetett hozzá a mai nyugati homlokzati fal. A 20. század elejét csak az egyik torony érte meg, amelyet 1902 körül bontottak le. A reformációt követően a reformátusok használták egészen 1942-ig, amikorra elkészült az új református templom.

A födém nélküli templombelsőt évtizedekig pusztította az eső Fotó: Érmelléki Református Egyházmegye

Ezt megelőzően 1912-ben Sztehlo Ottót (1851–1923), a Műemlékek Országos Bizottságának másodépítészét bízták meg az elképzeléssel, hogy készítsen terveket a templom háromhajóssá történő újjáépítéséhez, de az 1920-as években az érábrányi gyülekezet végül is amellett döntött, hogy új templomot épít. A század elején lebontott torony és fedelének anyagát is felhasználták az új kegyhely építéséhez. Ekkor kezdődött meg a romosodása is. Végül 1999-ben láttak hozzá az Árpád-kori romok régészeti feltárásához, amely maga után vonta az épület szerkezeti megerősítését, illetve az 50-es években beszakadt födém és az oromfalak helyreállítást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 2011-ben még távlati tervei között szerepelt a templom múzeummá történő átalakítása. A feltárási munkák mind a mai napig nem zárultak le, vagy inkább stagnálnak. A kutatási munka során falképtöredékeket is találtak, amelyeket azonban nem sikerült konzerválni, és teljesen feltárni, mert arra már kevés volt az alapítványi támogatás. A régészeti feltárások során készült dokumentáció az épület szerkezeti megerősítését, a fedélszék és az oromfalak rekonstrukcióját alapozta meg. A teljes helyreállítás még várat magára. Annak ellenére, hogy a templom falképeit mészrétegre festették, és a födém beszakadása miatt évtizedekig ázott,

pár évvel ezelőtt a falakon még felismerhető volt néhány apostol életnagyságú képe, illetve egy felszentelési kereszt és egy hatalmas szárnyú angyal vörössel festett képe.

Ezredfordulós tervek és mai valóság

Emődi Tamás, az egyházkerület építésze A Királyhágómelléki Református Egyházkerület műemléktemplomai című munkájában így ír az érábrányi relikviáról: „a romosodó épület sorsát a mellette felépült és szerepét átvevő új református templom megléte pecsételte meg.

Helyzete jól példázza azt a hálátlan állapotot, amikor egy századokig szolgált műemlék értékű templom teljesen elárvulttá válik, mivel az azt már nem használó és értékét sem becsülő gyülekezet semmilyen gondot nem fordít állagának megőrzésére.

A hasonló helyzetekért persze az államot és az egyházi főhatóságot éppúgy felelősség terheli. Sajnos a helyi közösség közönye manapság, a helyreállítások megkezdésekor is érezhető: a romot nem érzik sajátjuknak, a megismerése érdekében végzett kutatómunkával és a ráfordított támogatással szemben is fenntartásaik vannak.

A premontrei ikermás a Felvidékről, Bény temploma: Fejes Rudolf Anzelm főapát szerint ilyennek épült az érábrányi is

A kilencvenes években merült fel az értékes romtemplom felújításának igénye, ekkor fordult az egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához (NKÖM) támogatásért. A kutatások alapozták meg a szakszerű restaurálást, ami szerkezeti megerősítést, a fedélszék és az oromfalak rekonstrukcióját és külső-belső helyreállítást foglalna magában. A 2003-ban elkezdődött munkálatok elvégzése után a tervek szerint a templomban egyház- és művelődéstörténeti kiállítás kapna helyet, ami az objektum turisztikai látványosságértékét is fokozná, és ez reményeink szerint fenntartását is szavatolná.”

Balla Tibor helyi lelkipásztor viszont már nem fűz reményeket az ezredforduló utáni tervekhez. A fehér barátok egykori temploma, amely a váradhegyfoki prépost prelátus szerint a régi Esztergom vármegye területén található felvidéki Bény település ikerépítménye volt, tovább alussza történelmi álmát az új templom mögötti gyümölcsöskertben.

Történelmünk sarokkövei

A prépostság emlékét őrző templom a román építészeti stílus jegyeit idézi, de szentélye már a gótikába való átmenetet mutatja. Alaprajza szerint, akárcsak a felvidéki bényit, ikertornyosra, háromhajósra tervezték. A tatárjárás után visszabontották, így csak a főhajótól mintegy 4 méterre álló délnyugati torony maradt fenn. A keleti horda elvonultával a prépostság nem állt többé helyre, így a templomot községi templommá alakították. A torony téglafa­lára később egy négy fióktornyos zsindellyel fedett tornyot építettek. Ezt bontották le a múltszázad elején. A szerzetesek lakhelye teljesen elpusztult, de a parókia szilvásában a templomtól északra épületek nyomai látszanak. A tatár hordák pusztításainak az öreg templom falai voltak a tanúi.

Ogotáj nagy kán halálának híre kelet felé fordította Batu kán hadait. Bár a had elvonult, a templom hiába várta vissza Isten népét, mert nem volt, aki jöjjön. A lakosság elvérzett a horda nyilaitól, a néhány életben maradt bujdosó pedig nem mert előjönni az erdők mélyéből. A történelem folyamán a századok összes megpróbáltatásait elszenvedte a vidék, de valahogy mindig újrasarjadzott a magyarság. Most mégis félő, hogy a Berettyó partjáról végképp kikopik. Életterét más nemzetek foglalják el, és nem történik semmi, ami a történelem alakulását megállíthatná.

Mintegy hét esztendővel ezelőtt arról kérdeztük Balla tiszteletest, mennyire közismert ez a hely, látogatják-e más tájakról is a Partium legöregebb műemléktemplomát. A lelkipásztor kissé szomorkás hangon mondta: bizony, kevesen jönnek, kevesen érdeklődnek.

A napokban, amikor újra megkerestük, hangjában még több volt a lemondás. De nem is azon áll vagy bukik a magyarság megmaradása a vidéken, hogy hányan látogatnak el az Árpád-kori romtemplomhoz. Elég lenne az a tudat is, hogy ez a ritka építészeti értékeket felmutató hely a Berettyó partján, az Érmellék határán fekszik. Ezért is kellene vigyázni rá, hogy legyen hová visszatérni.

 

A premontrei kanonokrend
A katolikus egyház egyik szerzetesrendje, amely Szent Ágoston reguláját követi. Rendi öltözetük színe alapján fehér kanonokok néven is ismerik. A rendet Szent Norbert alapította 1120-ban Premontrében, a franciaországi Laon város mellett. Az ősi hagyomány szerint a fehér kanonokok II. István király (1116–1131) hívására érkezetek Magyarországra, és 1130-ban Nagyváradtól északra, a Körös folyó mellett emelkedő dombtetőn építettek monostort Szent István első vértanú tiszteletére. A Képes Krónika szerint itt temették el a rend ruhájában II. Istvánt is. A magyarországi premontrei rendházak többségének Váradhegyfok volt az anyamonostora, vagyis az alapításokat innen szervezték. A monostorjegyzék szerint 1235-re a magyarországi rendtartomány húsz férfi és két női monostort számlált.
 Építészeti örökségmentő alapítvány
A Partium településeinek jelentős része már az 1500-as évek derekán áttért a megreformált hitre – csak Nagyvárad és Szilágysomlyó vonzáskö­rében tudott tömbben maradni a katolicizmus –, és ennek megfelelően alakultak át a templomok is. Ezekben az Árpád-korból fennmaradt freskókat levakolták, sokszor éppen ezzel mentve meg az utókor számára. E freskók többségéről már a 19. században tudott a magyar művészettörténet, de feltárásuk zömmel az ezredfordulót követően valósult meg. A magyarság mintegy ezeréves templomai állnak Magyarország jelenlegi politikai határain innen. A Teleki László Alapítványt 1996-ban hozta létre az akkori magyar kormány, ennek eredményeként indult 1999-től az a program, amely célul tűzte ki a határon túli magyar vonatkozású műemlékek felmérését és megmentését, emellett az alapítvány szakemberei jelentős kutatómunkát is folytattak. Legjelentősebb tevékenysége kétségkívül a határainkon túli magyar vonatkozású épített örökség kutatását, dokumentálását és felújítását célzó kormányzati programok megszervezése és lebonyolítása. Ezek közül is kiemelkedik a 2015-ben indított Rómer Flóris-terv – a régész leírásai alapján tartották számon az Árpád-kori freskókat –, amelynek keretében 2016-ban mintegy 100 Kárpát-medencei műemléken kezdődtek állagmegóvási és felújítási munkálatok. Nagyjából két alapvető szempont határozta meg, milyen épületek kaphatnak támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától az alapítványon keresztül: az épület műemléki értéke, illetve az épületet használó magyar közösség lélekszáma. Sok esetben nehezen születik döntés a támogatásról, hiszen hatalmas művészettörténeti kincsek várnak megmentésre olyan helyeken, ahol már mutatóban sem él magyar. Néha azért minimális összegekből is csodát lehet tenni: meg lehet menteni egy középkori falképet, vagy éppen tetőt lehet ácsolni egy összeomlás előtt álló, ám értékes templom fölé. Mindeközben éveken keresztül szinte csodának számított, ha magyar vonatkozású műemlék támogatást kapott a román nemzeti restaurálási programtól. Bár az utóbbi évtizedben mintha fordult volna a kocka: több mint ötven magyar műemléknek jutott pénz a helyreállításra és állagjavításra. Sok esetben tisztességes támogatásnak nevezhető összeg (40–50 ezer lej) talált gazdára, amely egy templom külső tatarozására akár elég is volt.  Az érábrányi romtemplom megmentése is a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának köszönhető, amelyhez Emődi Tamás nagyváradi műépítész és művészettörténész, valamint Lángi József restaurátor nyújtott segítséget.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat