Vörös angyal hatalmas szárnyakkal

Sokan úgy látják, a Partium annyira egységes folytatása a magyar Alföldnek, hogy felfoghatatlan, mit keres itt a demarkációs vonal, amely kettéválasztja ezt. Ennek létezése azonban nagyon is nyilvánvaló, hisz határon innen a gazdaság és az életvitel minden területén meglátszik a különbség. Mifelénk a szegénység „bezárkózós, redőnylehúzós vagy még rosszabb, ablakbedeszkázós, gazfelverős, elmenekülős fajta” – tartják a Magyarországról ide tévedő vendégek. A kis falvak templomtornyai még mutatják a hazafelé vezető utat, de a templompadok már nem akarnak újranépesedni. A premontrei rendhez tartozó asszonyvásári katolikus templom – az érmelléki Fráterektől megöröklött kegyhely, régi nevén Forum Reginae – egy-egy búcsús szentmiséjén is alig telnek meg az első padsorok – mondja Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus, akitől a rend által épített 800 éves érábrányi romtemplom múltja felől érdeklődünk.

Érábrány nem az Ér, hanem a Berettyó partján található falucska, bár nevében az Ér is követeli a maga jussát, mivel szinte a két kisrégió mezsgyéjén található.

Református temploma az 1940-es években épült, mellette szép kivitelezésű, új parókia dicséri a hívek igényességét. A hozzá tartozó gyümölcsöskertben Árpád-kori időkről tanúskodik egy 800 éves romtemplom.

A kegyhelyet a rend monostorjegyzéke 1234-ben említi először, mint a monostorpályi (nyírpályi) premontrei rend tartozékát. Akkoriban a település Monostoros-Ábrány, később Monostorábrán néven volt ismert, a templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel – magyarázza Fejes Rudolf Anzelm prelátus.

Érábrányban 1386-ban a szilágysági kusalyi Jakcs családé lett a kegyúri jog, majd 1425-ben a helység – valószínűleg kolostorával együtt – a Csákyak birtokába került. A kolostor szerzetesi közössége 1552 táján szűnhetett meg. A ma is álló egyhajós téglafalazatú templom a 12. század második felében épült, mellette kolostor állt, mindkettőt a premontrei rend építtette. A jelenlegi romot B-kategóriás műemlékként tartják nyilván a romániai műemlékvédelmi listán. A templom nyugati fele eredetileg háromhajós volt. Az ásatások szerint körülbelül kétszer akkora lehetett, mint amekkora a jelenleg is álló épületrész.

Balla Tibor érábrányi lelkipásztor elmondása alapján mind a hajó, mind a szentély egy korábbi, már létező 12. századi egyhajós, félköríves templom alapjain áll, amelyhez az északi oldalon egy kápolna csatlakozott. A leírások szerint a 13. századi újjáépítése során emelték a mai hajót és a szentélyt, illetve a kápolnaszárnyat félköríves stílusban. A 13. század folyamán nyugati szakaszát háromhajósra építve fokozatosan bővítették. A nyugati és északi épületrészei a 18. századig álltak, ekkor épülhetett hozzá a mai nyugati homlokzati fal. A 20. század elejét csak az egyik torony érte meg, amelyet 1902 körül bontottak le. A reformációt követően a reformátusok használták egészen 1942-ig, amikorra elkészült az új református templom.

Ezt megelőzően 1912-ben Sztehlo Ottót (1851–1923), a Műemlékek Országos Bizottságának másodépítészét bízták meg az elképzeléssel, hogy készítsen terveket a templom háromhajóssá történő újjáépítéséhez, de az 1920-as években az érábrányi gyülekezet végül is amellett döntött, hogy új templomot épít. A század elején lebontott torony és fedelének anyagát is felhasználták az új kegyhely építéséhez. Ekkor kezdődött meg a romosodása is. Végül 1999-ben láttak hozzá az Árpád-kori romok régészeti feltárásához, amely maga után vonta az épület szerkezeti megerősítését, illetve az 50-es években beszakadt födém és az oromfalak helyreállítást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 2011-ben még távlati tervei között szerepelt a templom múzeummá történő átalakítása. A feltárási munkák mind a mai napig nem zárultak le, vagy inkább stagnálnak. A kutatási munka során falképtöredékeket is találtak, amelyeket azonban nem sikerült konzerválni, és teljesen feltárni, mert arra már kevés volt az alapítványi támogatás. A régészeti feltárások során készült dokumentáció az épület szerkezeti megerősítését, a fedélszék és az oromfalak rekonstrukcióját alapozta meg. A teljes helyreállítás még várat magára. Annak ellenére, hogy a templom falképeit mészrétegre festették, és a födém beszakadása miatt évtizedekig ázott,

pár évvel ezelőtt a falakon még felismerhető volt néhány apostol életnagyságú képe, illetve egy felszentelési kereszt és egy hatalmas szárnyú angyal vörössel festett képe.

Emődi Tamás, az egyházkerület építésze A Királyhágómelléki Református Egyházkerület műemléktemplomai című munkájában így ír az érábrányi relikviáról: „a romosodó épület sorsát a mellette felépült és szerepét átvevő új református templom megléte pecsételte meg.

A hasonló helyzetekért persze az államot és az egyházi főhatóságot éppúgy felelősség terheli. Sajnos a helyi közösség közönye manapság, a helyreállítások megkezdésekor is érezhető: a romot nem érzik sajátjuknak, a megismerése érdekében végzett kutatómunkával és a ráfordított támogatással szemben is fenntartásaik vannak.

A kilencvenes években merült fel az értékes romtemplom felújításának igénye, ekkor fordult az egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához (NKÖM) támogatásért. A kutatások alapozták meg a szakszerű restaurálást, ami szerkezeti megerősítést, a fedélszék és az oromfalak rekonstrukcióját és külső-belső helyreállítást foglalna magában. A 2003-ban elkezdődött munkálatok elvégzése után a tervek szerint a templomban egyház- és művelődéstörténeti kiállítás kapna helyet, ami az objektum turisztikai látványosságértékét is fokozná, és ez reményeink szerint fenntartását is szavatolná.”

Balla Tibor helyi lelkipásztor viszont már nem fűz reményeket az ezredforduló utáni tervekhez. A fehér barátok egykori temploma, amely a váradhegyfoki prépost prelátus szerint a régi Esztergom vármegye területén található felvidéki Bény település ikerépítménye volt, tovább alussza történelmi álmát az új templom mögötti gyümölcsöskertben.

A prépostság emlékét őrző templom a román építészeti stílus jegyeit idézi, de szentélye már a gótikába való átmenetet mutatja. Alaprajza szerint, akárcsak a felvidéki bényit, ikertornyosra, háromhajósra tervezték. A tatárjárás után visszabontották, így csak a főhajótól mintegy 4 méterre álló délnyugati torony maradt fenn. A keleti horda elvonultával a prépostság nem állt többé helyre, így a templomot községi templommá alakították. A torony téglafa­lára később egy négy fióktornyos zsindellyel fedett tornyot építettek. Ezt bontották le a múltszázad elején. A szerzetesek lakhelye teljesen elpusztult, de a parókia szilvásában a templomtól északra épületek nyomai látszanak. A tatár hordák pusztításainak az öreg templom falai voltak a tanúi.

Ogotáj nagy kán halálának híre kelet felé fordította Batu kán hadait. Bár a had elvonult, a templom hiába várta vissza Isten népét, mert nem volt, aki jöjjön. A lakosság elvérzett a horda nyilaitól, a néhány életben maradt bujdosó pedig nem mert előjönni az erdők mélyéből. A történelem folyamán a századok összes megpróbáltatásait elszenvedte a vidék, de valahogy mindig újrasarjadzott a magyarság. Most mégis félő, hogy a Berettyó partjáról végképp kikopik. Életterét más nemzetek foglalják el, és nem történik semmi, ami a történelem alakulását megállíthatná.

Mintegy hét esztendővel ezelőtt arról kérdeztük Balla tiszteletest, mennyire közismert ez a hely, látogatják-e más tájakról is a Partium legöregebb műemléktemplomát. A lelkipásztor kissé szomorkás hangon mondta: bizony, kevesen jönnek, kevesen érdeklődnek.

A napokban, amikor újra megkerestük, hangjában még több volt a lemondás. De nem is azon áll vagy bukik a magyarság megmaradása a vidéken, hogy hányan látogatnak el az Árpád-kori romtemplomhoz. Elég lenne az a tudat is, hogy ez a ritka építészeti értékeket felmutató hely a Berettyó partján, az Érmellék határán fekszik. Ezért is kellene vigyázni rá, hogy legyen hová visszatérni.