Van is pénz, nincs is pénz

A pékség története kis fűszerüzletünk kezdeti éveihez kanyarodik vissza. Az egyházi ünnepek előtt visszatérő gond volt a friss kenyér, mindig kevesebbet kaptunk, mint ami elkelt volna. A helyzetet megelégelve döntöttünk a családi pékség beindítása mellett –emlékezik a kezdetekre Pap György széki vállalkozó, a Pap Kft. tulajdonosa. Széken övé az egyetlen pékség, amelynek híre már rég túljutott nem csak a falu, de Kolozs megye határain is. A környező települések és a megyeszékhely üzletein kívül a széki kenyér eljut Beszterce-Naszód és Maros megye falusi boltjaiba is. Mintegy 120 üzletnek szállítanak rendszeresen, van, aki napi öt kenyeret, és van, aki négyszázat kér. A napi fuvart négy szellőztethető, hűtött kocsi biztosítja. Legsikeresebb terméküknek a krumplis házikenyér bizonyult, adalékanyagokat nem használnak, a Papy elnevezésű termék a környék első tiszta kenyere volt.

Pap Györgyöt, mint sikeresen pályázó cég vezetőjét kerestük meg, hogy segítségével bejárjuk a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető uniós pénzszerzési utat. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési kiírásban 2008-ban benyújtott, 120 ezer euró értékű pályázatuk nyomán két év alatt sikerült tető alá hozni a beruházást: az ötven százalékos önrésszel elnyert uniós támogatásból sütőkemencét és egyéb sütőipari berendezéseket vásároltak. A kiadások felét kellett saját zsebből állniuk, a másik fele ingyen jött. A történet azonban mégsem ilyen egyszerű.

Utólagos ellenőrzések

A pékség a családi telken épült, a családi ház nappalijában, amolyan családi kupaktanács keretében beszélgetünk a sütöde dolgairól, az elnyert pályázat előnyeiről, és főleg hátrányairól, mert ez utóbbiból van több. A Pap család ma már úgy gondolja, nem vállalnának még egy olyan pályázatot, ahol az önrész a teljes összeg fele.

„Az uniós pályázat igazából csak akkor éri meg, ha támogatásként a teljes összeg kétharmadához jut hozzá a pályázó. A pályázat mértékét mindig az önrész határozza meg. Ha az embernek kevés a pénze, akkor kisebb összeget kér, abból viszont nem lehet megvalósítani az eredeti elképzeléseket” – fogalmazza meg a legnagyobb gondot a cégvezető fiatalember. Mivel uniós pályázatra csak új gépeket és berendezéseket lehet vásárolni, kevés pénzből csak gyengébb minőséghez jut hozzá a pályázó. Papék eredeti elképzelése az volt, hogy egy korszerű német Matador sütőkemencét vásárolnak, az elnyert pályázatból azonban csak egy jóval gyengébb minőségű olasz kemencére futotta, amivel mindjárt az elején meggyűlt a bajuk. A 2006-ban indított sütödéjükben több évtizedes, használt német gépekkel dolgoztak, a sok kézimunkát igénylő technológiával azonban csak napi 500-600 kenyeret tudtak sütni. Az elnyert pályázat nyomán 2010-től akár napi 5000 kenyér is készülhetne, ha a megvásárolt gépek nem szorulnának folyamatos javításra, átalakításra. „Nem akartuk bankhitellel növelni az önrészt és a pályázat végső összegét, így választottuk ezt a kényszermegoldást. A cég nyilván fejlődik, újabb beruházásokra lesz szükség, de azt már nem pályázatból, hanem önerőből, lassú építkezésből szeretnénk biztosítani” – magyarázza Pap György.

A vállalkozó minden eddigi gonddal-bajjal együtt elégedett lenne az uniós pályázattal, ha az végre lezárulna. De a pályázat benyújtása után öt évvel is újabb és újabb ellenőrzések érkeznek. Az EU-s pályázatok bukaresti helytartói a végelszámoláson rég átesett, több szűrön átment pályázatukat halászták elő nemrég újabb rutinellenőrzésre, elővettek minden számlát, minden elszámolást. Ezúttal abba akadtak bele a hatóságok, hogy magyar húsvét idején a cég a pályázatban előzetesen megsaccolt napi kenyérmennyiség fölött termelt. Pap nevetségesnek tartja ezeket az érveket: hallott már olyan vállalkozóról, akitől ilyen indokokkal vágták le az EU-s támogatások utólagos kifizetését. Ezért tartja kockázatosnak bankhitelt igényelni olyan projekt önrészeként, amelyről évek múlva kiderülhet, hogy nem felel meg az előírásoknak.

Padlón a közbeszerzés

Távolról nézve Románia pályázási paradicsomnak tűnik. Három fő irányban lehet érdeklődni, pályázatokat benyújtani. A román állami költségvetés hozzávetőleg évente 200 millió euró értékben hirdet meg pályázatokat, ezek többsége azonban évről évre változik. A másik pályázati terep a különböző országok által Románia rendelkezésére bocsátott keret – például a svájci vagy a norvég alap, az erdélyi magyarok számára a magyar állami támogatások, stb. –, ezek évi összege 100 millió euró körül mozog. A legnagyobb pénzösszegek azonban az Európai Uniótól származnak: a 2007-2013 közötti időszakra Romániát 32 milliárd euró illeti meg, amelynek több mint nyolcvan százaléka uniós forrás, a fennmaradó összeg pedig román állami önrész.

Ilyés Szabolcs kolozsvári pályázatíró (képünkön) elismeri, az uniós pályázatokban óriási lehetőség rejlik, a romániai adminisztráció azonban a teljes folyamatot ellehetetleníti. Kevés a megfelelően képzett pályázatelbíráló szakember, emiatt a pályázatok benyújtása után gyakran egy-két évet is várni kell, amíg aláírásra alkalmas szerződés születik. „Nagy gondok vannak a közbeszerzési pályázatok körül. Mindenki fél mindenkitől: a pályázatkiíró, az elbíráló és a nyertes cégvezető is attól tart, hogy egyszer csak a Korrupcióellenes Ügyészségnél, a DNA-nál találja magát” – ecseteli Ilyés a romániai helyzetet. Van, akinek joggal, de a többségnek alaptalanul kell tartania az ügyészségi vizsgálatoktól. Ez azzal magyarázható, hogy a DNA jogászai nem értik a gazdaság működését, így olyan dolgokba is beleakadnak, aminek nincs köze a bűnüldözéshez. Jórészt ez a túlzott félelem és a túlburjánzó bürokrácia magyarázza, hogy az állami hivatalok és önkormányzatok számára meghirdetett pályázatok szénája áll a legrosszabbul.

„A hazai közbeszerzés legnagyobb rákfenéje, hogy az egyenlőség elve alapján bárki bármire pályázhat. Két szemfüles ember összeáll, alakít egy céget, és megpályázik egy 10 millió eurós műemlék-felújítási projektet. Igazolást hoz arról, hogy sikeres pályázat esetén egy tapasztalattal rendelkező cég fogja segíteni. Az utóbbi időszakban próbálták szigorítani a feltételeket, azonban a túlbürokratizált rendszer miatt minden és mindenki gyanús, így hónapokig-évekig eltarthat egy-egy ügyiratcsomó elbírálása” – mondja a szakember.

 Pályázati éllovasok

A legtöbb sikeres pályázatot a mezőgazdasági és vidékfejlesztési kiírásban nyerték el. Az elmúlt években Illyés cége is ezen a területen bizonyult a legsikeresebbnek. Állattenyésztéstől vágóhidak és panziók építéséig számtalan sikeres projekt valósult meg az elmúlt 5-6 esztendőben, a valóságban azonban itt is komoly nehézségek vannak. Ilyés szerint az önrész biztosítása a legnehezebb a vállalkozók számára. Sokan ezt nem veszik komolyan, amikor pályázásra adják a fejüket, később pedig vissza kell lépniük, mert nem jutnak banki hitelhez. Szerencsés esetben a bank 3-4 hónapos hitelígérvényt ad az igénylőnek az önrész biztosítására, ennyi idő alatt azonban a pályázatot nem bírálják el. Ezzel is magyarázható, hogy a pályázat elnyerése után sokan lemondanak a megvalósításról. Ilyés egy 2010-es példát hoz fel, amikor egy nyári hónapban leadott 13 sikeres pályázatból mindössze kettő készült el, 11 pályázó visszalépett. „Sok tévhit él az uniós pályázatok körül. Aki önrész nélkül vág bele, eleve kudarcra van ítélve. Nem elég egy napra megszerezni a pénzt, hogy arról banki kimutatás szülessen. Általában utólagos a finanszírozás, saját tőkéből kell gépet vásárolni, építkezni, amit szakaszonként törlesztenek számlák, jegyzőkönyvek alapján. Egy uniós pályázat alsó határa 50-100 ezer euró, ez alatt nem éri meg a befektetett idő és munka” – sorolja a szakember a leggyakoribb buktatókat. A pályázat jellegétől függően az önrész 2-50 százalék között mozog, kis cégek rendelkezésére azonban rendszerint csak nagyobb önrésszel elnyerhető pályázatok állnak.

 Minden elkelt, csak pénz nincs

A rengeteg buktató ellenére Romániában magasnak mondható a pályázási kedv. A 2007-2013-as időszakra lehívható 32 milliárd euró legnagyobb részére már benyújtották a pályázatokat, a következő hétéves időszak költségvetésének ismertetéséig alig van már, mire pályázni. A valóságban azonban ennek a hatalmas összegnek csak a töredéke került a román gazdaságba. A leadott pályázatok zöme porosodva vár döntésre, a több hónapos vagy több éves késés után pedig sokan visszalépnek. Az így felszabaduló összegeket elméletileg újra pályázhatóvá teszik, az eddigi tapasztalat szerint azonban a hétéves ciklus hátralevő néhány hónapja már nem elegendő újabb pályázatok elbírálására. Ilyés Szabolcs csodával határos teljesítménynek tartaná, ha Romániának sikerülne lehívni a 32 milliárd eurós pályázati keretnek legalább a felét.