Nagygazdák veszik át a kistermelők helyét a Partiumban

Amint Nagyváradtól Érmihályfalva, Nagykároly, illetve Szatmárnémeti felé tartunk, egyre nagyobb kiterjedésű farmok uralják a két partiumi megye mezőgazdaságát. Nem ritka az ezer hektár fölötti szántóterülettel rendelkező mezőgazdasági nagybirtok sem. A kisebb gazdák többsége már rég eladta, vagy jobb esetben bérbe adta földjét, amikor rádöbbent, hogy kis területen gabonatermesztésből nem lehet megélni, zöldségtermesztéssel pedig kevesen foglalkoznak. Megnyugtató látvány, hogy Nagyvárad és Érmihályfalva között még mindig sok a pár tíz hektáros gazda. Több faluban a nagybirtok is csupán pár száz hektárnyi terület, így nem egyeduralkodók a falu határában.

Számtalan dél-romániai példa bizonyítja, hogy a többezer hektáros birtokok a környező falvak elöregedő lakosságát tönkre teszik.

Az agyongépesített nagyüzemi mezőgazdaságnak mindössze pár mezőgépész a munkaerőigénye, így az elvándorolt hozzátartozók nélkül maradt idős nemzedéket – akiknek tagjai jobb esetben termelőszövetkezeti nyugdíjból éldegélnek – a nyomor és az éhínség fenyegeti.
A partiumi megyék nagybirtokokkal teletűzdelt alföldi falvaiban szerencsére még nem ilyen rossz a helyzet, de a falvak lakossága számára hosszabb távon sok jót nem ígér, ha egy-egy agrárvállalkozó kezébe kerül az egész határ. Sokkal egészségesebb a tucatnyi kisebb-nagyobb szántóföldi növénytermesztő vagy állattenyésztő farmok által uralt határ, ahol kisgazda és nagyobb földbirtokos jól megfér egymás mellett.
Ilyen szempontból jó birtokviszonyai vannak a Nagyváradtól 25 km-re fekvő, négy faluból álló Paptamási községnek, ahol a községközpont mellett Pelbárthida, Kügypuszta és Nyüved 4100 hektárnyi szántóterületén a pár hektárt művelő kisgazdák mellett szép számmal vannak pár tíz és több száz hektáros nagygazdák is. Igaz, itt is folyamatosan nő a nagygazdaságok területnagysága, hiszen a közismert mondás szerint „a nagy hal megeszi a kishalat”. Azaz

a kisgazdák arra kényszerülnek, hogy területeiket bérbe adják, de aki meg van szorulva, el is adja.

A földárak ma vonzóak az eladó számára, hiszen a jó minőségű szántóért 8–10 ezer eurót is elkérnek hektáronként. Aki földjét el akarja adni, azonnal vevőre talál, hiszen jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

Az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdászával, Laskovics István mezőgazdasági mérnökkel látogatok ki egy paptamási gazdaportára a falu bejáratához. A telep egyféle multifunkcionális főút melletti tanya élelmiszerüzlettel, kávézóval, mezőgép-kereskedést is kínáló használt gépek lerakatával és a farm raktáraival, ahol nagy zsákokban tárolják a kincset érő műtrágyát amelynek ára az utóbbi három hónapban 300–400 százalékkal nőtt.

Oláh József 55 hektáron termeszt kukoricát, búzát és repcét, és ha jó évet zár, a több lábon álló vállalkozásából tisztességesen meg tud élni családjával.

Igaz, ehhez jó év kell: nem olyan, mint a tavalyi, amikor a szárazság miatt kukoricából 5 t alatti terméshozamot értek el, miközben egy évvel korábban simán megtermett a 10 t is. De hát ilyen a mezőgazdaság: a gazda soha nem egy év átlagát veszi alapul, hanem több esztendő hozadékát, amikor több éven keresztül már kijöhet a tisztes jövedelem. A gyengébb terméseredményekre tavaly szerencsére jól reagált a gabonapiac: a mintegy 30 százalékkal megemelkedett felvásárlási árak sok kisgazdaságot nullszaldósra hoztak ki. Az idei évtől azonban mindenki retteg, hiszen a gazdák elképzelni sem tudják, hogyan lehet az új műtrágyaárakat kigazdálkodni. Persze, ha egyáltalán lesz megvásárolható műtrágya…

Közben megérkezik a szomszédos faluban, Nyüveden 200 hektáron gazdálkodó Bărțan Gábor is a találkozóra. Mindkét gazda indulása hasonlít egymáshoz, hiszen sikeresen tudták kihasználni a kilencvenes évek jó pénzt hozó mezőgépészeti bérmunkáját. A gazdákhoz visszakerült termőföldek megdolgozásához kincsnek számított a működő traktor.
„Aki bírta, éjjel-nappal dolgozott, annyi volt a megrendelés. A gazdák sorban álltak, hogy megszántsuk, megtrácsázzuk és bevessük a földjüket. Vásároltunk a bátyámmal egy használt 65 lóerős román traktort, de csak kínlódtam vele.

– emlékezik vissza a kezdetekre az asztalosból mezőgazdásszá váló férfi, aki autószerelő testvérével látott hozzá előbb mezőgazdasági bérmunkához, majd a folyamatosan bővülő birtokaik megműveléséhez. Testvérének ma már több száz hektáros saját farmja van: mindketten zömében kisgazdák területeit bérlik, a földek egy részét pedig rendre felvásárolják. Közben folyamatosan nő a bérleti díj is: ha egy településen több agrárvállalkozó bérel földet, a földtulajdonosok is jól járnak, hiszen a konkurencia miatt annak adják bérbe területeiket, akik hosszabb távon többet kínálnak. Ma a községben ezer lej körüli egy hektár szántó éves bérleti díja, amire rátevődik a földadó, így a hektáronkénti 160 eurónyi földalapú támogatásból még a bérleti díj sem jön ki.

Oláh József szerint a bérmunka ma már kényszerhelyzetbe hozza a kisgazdákat, hiszen a gépi művelés díját kis birtoknagyság mellett nehéz kigazdálkodni, így előbb-utóbb arra kényszerülnek, hogy földjeiket másnak adják bérbe. Laskovics István falugazdász a kisgazdák boldogulásának legnagyobb kerékkötőjét a befektetések elmaradásában látja. „Bármilyen méretű farm csak akkor életképes, ha a tulajdonosa tervez, befektet, a jövőre gondol. Aki a teljes profitot feléli, az előbb-utóbb belebukik. Sok kisgazdaság emiatt szűnik meg, és helyét átveszi a nagyobb agrárvállalkozás” – magyarázza a szakember. Laskovics veszélyt lát az úgynevezett mezőgazdasági integrátorok által teremtett kiszolgáltatott helyzetben is.

A kisebb területen gazdálkodók eleve rá vannak szorulva arra, hogy a gabonafelvásárló nagycégek hitelezzék műtrágyával, növényvédő szerekkel és egyéb imputanyagokkal a termelést, de ennek fejében tavasszal rögzítik a számukra kedvező felvásárlási árat.

Tavaly többen is megjárták, mert a tavasszal 70–80 baniban rögzített gabonaár ősszel a szabadpiacon már 1,1–1,3 lej volt. Nagyobb területen termelő agrárvállalkozók több tízezer eurót is buktak ezen, miközben az „integrátor” vállalat képviselője a vállát vonogatta: a gazdát senki nem kényszerítette a szerződés aláírására…
Sem a kis-, sem a nagygazda élete nem könnyű a partiumi síkvidéken, ahol a földek hozama összehasonlíthatatlanul jobb, mint a dimbes-dombos belső-erdélyi megyékben. A két agrárvállalkozó tapasztalata ugyanakkor azt mutatja, nehéz eldönteni, mikor milyen haszonnövényt érdemes termeszteni. A többség hosszú évek óta a kukorica mellett tette le voksát, mert ez hálálja meg leginkább a bőségesebb műtrágyázást. Közben a korábbi években jó pénzt hozó repce a Partiumból is kezd kiszorulni, mert kiszipolyozza a földet, utána sokkal több tápanyag-utánpótlásra van szükség. A nagykárolyi olajfeldolgozó vállalat által jó áron felvásárolt napraforgót az elszaporodott vadnyulak és őzek miatt nehéz termeszteni: az apró növények közepét, a későbbi magképző tányért eszik meg a vadak, és mire a gazda bármit is tehetne, tönkremegy a teljes termés.

Romániában semmiféle vadgazdálkodás nem működik:

nemcsak a károkozó nagyvadat, a medvéket nem lehet kilőni, hanem a békésebb és vadászható kisebb vadakat sem. Emiatt a gazdák a legkiszolgáltatottabbak, mert csak azt tudnak termelni, amihez elegendő a növényvédelem.

A nagyobb területen gazdálkodó agrárvállalkozók előnye, hogy hozzájuthatnak egy-egy európai uniós pályázathoz, amiből elsősorban mezőgépet tudnak vásárolni. Gépparkjának egy részét mindkét gazda így szerezte be. Oláh József sok jót nem tud elmondani az uniós pályázatokról sem, mert véleménye szerint a gazdát kiszolgáltatottá teszik.

Nagyon oda kell figyelni, hogy a kisebb-nagyobb önrésszel kiegészített pályázat megérje a gazdának.

A 200 hektáron termelő nyüvedi gazda az elmúlt három évtizedben már megszokta, hogy évi jövedelmének nagyobb részét visszaforgatja. Abból fejleszt, azaz növeli gazdasága teljesítményét. Ha néha sikeresen pályázik, segítséget jelent, de nem erre alapozott soha. A gazdálkodás mindkettőjüknek életformájává vált. Megbecsülik mezőgépészeiket is, azt a minimális személyzetet, amelyik munkavállalóként még kitart a mezőgazdaság mellett.

Ha az alkalmazottak közül valaki elmegy,    nehéz vagy szinte lehetetlen újat találni.

A partiumi mezőgépész Nyugat-Európában bárhol megkeres legalább havi 2500 eurót, idehaza pedig lehetetlen még a felét is kifizetni ekkora összegnek. Kis- és nagygazdának tehát nagyon ki kell számítania, miből próbálja fenntartani gazdaságát. Olykor hajszálon múlik, hogy Erdély legjobb minőségű termőföldjein is talpon tud-e maradni.