Nagyhét előtt érkezünk Buzogány Emese kórházlelkésszel a faluba. Régebb az autók számára külön megpróbáltatás volt Kolozsvárról a településre kijutni, néhány éve azonban már jó minőségű műút vezet a tájegység egyik legrégibb, mintegy 750 lelkes, színtiszta magyar közösségébe. A házak ápoltak, egyeseket szinte a kúria kategóriába lehetne sorolni. Nem véletlenül. Az 1870-es évek körül a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal építési munkálatainál olasz kőfaragók dolgoztak a környéken, akiktől a helyiek megtanulták a mesterséget, később pedig sajátos módon termelték, majd faragták ki a követ különböző házak, paloták díszítésére. Az Országház egy része is a vistai mesterek munkáját dicséri. A környék településein már messziről felismerhetők az általuk épített, fehér mészkőből faragott díszes épületek. A kőfaragást a mai napig fő foglalkozásként űzik, nemcsak itthon, de Magyarországon és Németországban is sokan dolgoznak.
Virágvasárnapi konfirmáció
A falu szombat délután kihaltnak tűnik, csak itt-ott tűnik fel egy-egy asszony, aki a porta előtt takarít. Annál nagyobb a sürgés-forgás a parókián. Az udvaron fiatal lányok ülnek a padon, diót pucolnak, a kert végében serdülő fiúk fát hordanak, majd aprítanak. „Régebb az volt a szokás, hogy virágvasárnap előtt a falu fiataljai felássák a pap kertjét, ez most könnyebb munka számukra” – fogad Felházi Zoltán lelkipásztor, majd körbevezet a háztáján, megmutatja a mangalicákat, a szárnyasokat, a bozontos komondort, s azt is, hogy a közeli hegyekből több őz is lemerészkedik a kert végébe. – Édesanyám mindig csodálkozott, hogy dédmamámnak hogyan keltek ki épp húsvétra a csibéi. Most nálunk is így lesz.” Mutatja is büszkén, hogy a hollandiai „műkotlóban” 35–40 tojás melegszik a sűrű párában.
A fiatalok közben szorgalmasan dolgoznak a kertben, virágvasárnap környékén nem lesz már idejük, mert a konfirmációi előkészületekkel lesznek elfoglalva. Erdély-szerte sok helyen szokás ugyanis, hogy a konfirmációt virágvasárnap tartják, így az ifjú egyháztagok húsvét alkalmával már szüleikkel együtt vehetnek úrvacsorát. „A kikérdezés már megtörtént a gyülekezet előtt. Az első- és a másodéves konfirmandusok is felmondták a kátékérdéseket – jelzi Felházi Klára tiszteletes asszony, aki egyben a mezőségi Ördögkeresztúr kicsiny gyülekezetének lelkipásztora is. – A férjem soha nem mondja meg előre, hányas számú kérdésekre várja majd a választ. Itt az a szokás, hogy a tehetségéhez mérten mindenki a lehető legtöbb kátékérdést megtanulja.”
Magyarvista korán áttért a református hitre. A közeli Kolozsváron már 1563-ban megjelent nyomtatásban az akkor még latin nyelvű Heidelbergi Káté, később a magyar változat is, s mindez hamar rányomta bélyegét a környék vallási irányvonalára. A faluban nagyhéten napi két istentiszteletet tartanak, reggel és délután. Az első két napon még kevesen vannak, de nagypéntekre megtelik a templom. Az emberek fekete gyászruhában vonulnak fel a dombon épült hajlékba, amelynek egyik harangját még Mátyás király adományozta a falunak. Ekkor úrvacsorát is osztanak. „Húsvét első napján azok jönnek templomba, akik felkészültek az úrvacsorára – magyarázza Felházi tiszteletes. – Másodnapján, a városi szokástól eltérően, többen vannak az Úr hajlékában. Ilyenkor inkább azok jelennek meg, akik valamilyen okból nem akarnak vagy nem tudnak részesülni a sákramentumban, például a vadházasságban élők.”
A böjt a bocsánat időszaka is
„Krisztus virágunk, szép termő águnk, feltámadt Krisztus, vigadjunk, bűnünkből már feltámadjunk!” – ezt már a falu központjában levő iskola egyik termében énekeljük az asszonyokkal, akik a tiszteletes asszony által szervezett gyülekezeti alkalmon jelentek meg. A húsvéti énekek tanulását követően Buzogány Emese tart előadást a vidám szívről, az egészséges táplálkozásról és arról, hogy mindazok, akik az Úrban hisznek, egészségesebbekké válnak. „Kórházi látogatásaim során számtalanszor tapasztaltam, hogy akik humorosak, életvidámak és hívő emberek, a nehézségeket is sokkal inkább le tudják győzni. A halál kapujában is méltóságteljesen állnak meg, környezetükre is pozitív hatással vannak” – hangsúlyozza a kórházlelkész.
Közben azon gondolkodom, Krisztus ugyan nem vidáman ment fel a Golgotára, mégis önként vállalta a kereszthalált, hogy a világ bűnét magára vegye, s az embert megváltsa. Mennyivel könnyebb dolgunk van nekünk, megváltottaknak, akik mégis hálátlanok vagyunk: sokszor csak akkor imádkozunk hozzá, amikor bajban vagyunk. Az asszonyokkal való imaközösségben is erről esik szó: sokat kell imádkozni, és fontos a böjt is, amit egyre kevesebben tartanak be. „A böjti időszakban látogassuk meg az árvákat, egyedül élőket, betegeket, engedjük el mások tartozását, bocsássunk meg egymásnak. Így készüljünk a feltámadás ünnepére” – hangzik az asszonyok ajkairól a felszólítás.
Tánc és muzsika három nap
Áhítat után arról érdeklődöm, hogyan készülnek az ünnepre a szokásos nagytakarítás és sütés-főzés mellett. Mátyás Jánosné szerint gyermekkorukban sokkal színesebb volt minden: nagy gonddal készítették elő a népviseleti ruhájukat, csizmát tisztítottak, vasaltak. „A templomból egyszer sem hiányoztunk, pedig három napon keresztül táncoltunk késő éjjelig” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Kocsis Erzsébet. Furcsa arckifejezésemre aztán magyarázni kezdi, hogy húsvét első-, másod- és harmadnapján is táncház volt a faluban. „Ahogy kijöttünk a templomból, mentünk táncolni, sokszor még a népviseletet sem tettük le. Nemcsak a kultúrotthonban, a csűrökben is táncoltunk” – toldja meg Takács Kató néni.
A zenészeket a környékbeli falvakból verbuválták. A lányok étellel kínálták a muzsikusokat, akik szinte egész nap húzták a talpalávalót. Nagy ünnepség volt, jókedv, vidámság. Mindez azonban már a múlté. „Ma már kevesen vannak, a népviselet is el-elmarad, s a fiatalok csak a műzenére táncolnak – legyint sokatmondóan Kató néni. – Pedig lássa, tiszteletes úr – mutat magára –, én nemsokára 80 éves leszek, de még úri ruha nem volt rajtam, ezt a nehéz népviseletet hordtam egész életemben.”
Vistai különlegesség: a gyöngyös tojás
Régen a locsolás nem volt annyira divat, mint most. Az udvarolni járó legények közül elmentek néhányan a lányos házakhoz, és a gyerekek járták a falut. Ma már másodnapján csoportosan járnak öntözni a faluban. A locsolás szokása különben egész Kalotaszegen viszonylag új, az ötvenes-hatvanas években honosodott meg a tojásfestéssel együtt. Ekkor kezdtek a fiatalok a nagyobb városokban munkahelyhez jutni, ott látták, hogy ünnep másodnapján a férfiak eljárnak az ismerősökhöz öntözni, akik a locsolásért és húsvéti versért hímes tojást adnak.
A gyöngyös tojások készítése még újabb szokás, igaz, ez a vistaiak különlegessége. Ahogy a pártájuk és színes ruhájuk gyöngyvarrásos, úgy a fából készült tojásra is rendkívül gondosan fűzik fel a gyöngyöket. Ezeket azonban inkább dísznek szánják, semmint a locsolásért járó jutalomnak.
A húsvéti ünnepkörhöz kötődő szokások sokat változtak az idők során. Az elvilágiasodás és a modern élet egyre inkább egybemossa a hétköznapokat a sátoros ünnepekkel, egyesek ilyenkor is dolgozni kénytelenek. Néhol ott is kikopott a tartalom, ahol amúgy megmaradtak a szokások. Helyenként azonban még felismerik a közösségi szokások fontosságát, és igyekeznek hagyományos ünnepet tartani. Ahogy Magyarvistán is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.