Magyarul tanítani a Szeret folyón túl

Péter Beáta 2019. április 19., 08:16

Volt idő, amikor „vérszípónak” kiáltották ki a magyar tanítót, és volt, hogy egy kicsinyke szobában zajlott az oktatás. Kissé kanyargós, de aszfaltozott úton haladunk Moldva legkeletibb magyar települése felé. Magyarfaluban jelenleg az egykori román iskola épületében zajlik a magyaroktatás délutánonként egy lelkes, fiatal székelyföldi házaspár vezetésével. Őket látogattuk meg.

A magyarfalusi magyaroktatás lelkes csapata: a Kiss házaspár, néne Klára, Filoména és a kis Marika Fotó: Veres Nándor

Bogdán Gatu Klára hagyományőrző fogad az épületnél, ahol jelenleg a délutáni magyaroktatás zajlik. Mintegy 120 gyerek fordul meg itt naponta, óvodásoktól egészen nyolcadik osztályosokig. „Akkor építették ezt az iskolát, amikor én ötödikes voltam. Hosszú évekig román iskola volt, aztán odaadták a TSZ-nek. Itt tanították később az óvodásokat, én voltam a szakács. Aztán elmúltak ezek az esztendők, beköszöntött a demokrácia. Végül úgy megkicsinylett a gyermek, hogy üresen hagyták, és építettek egy másik óvodát, ott tanulnak a falu gyermekei román nyelven. Ide az jön, aki magyar nyelvet tanul délután. Amikor a gyerekeket lent kicsapják, akkor egy asszony kisbusszal vagy a tanítók autókkal hozzák ide. A tanárok, amikor bejöttek a faluba, nem tanítottak a most épülő Magyar Házban, hanem egy kicsike szobában. Megkérték az igazgatót, engedné át ezt az iskolát. Így van magyar iskolánk, így tanítunk ötödik esztendeje” – vázolja fel az előzményeket Klára.

„A magyar iskolát az én fiam, Bogdán Tibor hozta be leghamarabb a faluba” – teszi hozzá, majd elmeséli, hogy annak idején Magyarországról érkeztek egyetemisták évente kétszer, és az ő udvarán tanították magyarul a gyerekeket, énekeltek, játszottak. Kacagva meséli: egy esős napon, amikor a házban tartották az órát, a sok gyerek alatt kettétörött az ágya. Később, a 2000-es évek elején, kibéreltek a faluban egy üres házat, ide érkezett Csoma Gergely tanítani. „Okos ember volt, mert úgy járt, hogy se a pappal, se a rendőrrel ne találkozzék. Ott esztendeig tanított. Amikor megkezdődött, mondták a faluban, ne csapják oda a szülők Csoma Gergéhez a gyerekeket, mert ő vérszípó, ellopja a gyerekeket s elviszi. Voltak ilyen beszédek, de átmenődött réttik. Esztendőre rá mondta a fiam, kérjék az anyák a magyar iskolát, s akkor rendesen be tudna jönni a faluba. Egy busz asszonyt megraktunk, felmentünk Bákóba, aláírták, hogy kérik a magyar iskolát. Lett a román iskolába is egy tanárnő, valamint ez a délutáni iskola.

Itt tanulnak magyarul a gyermekek, a tanítók nagyon foglalkoznak velük, mindenüvé viszik-hozzák, teszik-veszik, tanítják írni-olvasni, dolgozni, mindent megtesznek. Okosok, rendesek, örülünk, hogy a falunak ilyen tanárai vannak”

– magyarázza lelkesen Bogdán Klára.

Hat hónapból hat év

Időközben megérkezik Kiss Annamari és Kiss Csaba is, valamint egy fiatalasszony, Filoména, aki besegít nekik az iskolában. A házaspár a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alkalmazottjaként a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program keretében 2013 februárjában érkezett a faluba. Úgy tervezték, fél évig tanítanak, majd tovább mennek. De megkedvelték a környezetet, megszerették az embereket, és a hat hónapból immár hat év lett. Maradni szeretnének, már házat is vásároltak a faluban.

Bogdán Klára szívügye a magyar oktatás, a hagyományok továbbadása Fotó: Veres Nándor

A kezdetekkor azonban sok nehézséggel szembesültek. „Amikor megérkeztünk, első éjszaka nem volt szállásunk. A falubeliek próbáltak befogadni, de mi senkihez nem mertünk bemenni, mert féltünk, nem ismertünk senkit. Székelyek vagyunk, hallottunk korábban a csángókról, de székelyeknek van egy kicsi előítéletük velük szemben. Mielőtt Lészpeden jelentkeztünk a munkára Márton Attilánál, YouTube-videókat néztünk az itteni emberekről.

Úgy képzeltük el, hogy átjövünk a gyimesi határnál, és ott vannak a csángók. Megérkeztünk a gyimesi határhoz, írta a táblán: Magyarfalu 155 km.

Mondtuk a szüleinknek, ne aggódjanak, minden hétvégén hazamegyünk. Aztán havonta egyszer, majd kéthavonta mentünk, most már csak félévente” – eleveníti fel Annamari. Nevetve mesélik, hogy első nap Márton Attila elvitte az üzletbe őket, hogy vásárolják meg az alapfelszerelést. Ők csodálkoztak, aztán kiderült: szükség lesz vederre és tálra is, mert a vizet a kútról kell behordani a házba. Kicsi szobában laktak, akkora volt, hogy épp befért egy ágy, a másik szobában zajlott az oktatás.

Magyarfalu vagy fürdőszoba?

Később kibéreltek még egy konyhát, ott is oktatás zajlott, mert egyre több gyerek jelentkezett délutáni oktatásra. Fél év elteltével megtudták: Lábnyikról elmentek a tanítók. Megnézték az ottani helyszínt: fürdőszoba, két szoba, óriási osztályterem. Gondolkodtak, megéri-e Magyarfalut otthagyni a fürdőszobáért. Végül úgy döntöttek, inkább ne legyen fürdőszobájuk, de maradnak a faluban. Mint mondták, itt a tanár nemcsak pedagógus, hanem gyakran keresik meg őket különböző családi problémákkal is. Ezek viszont őket is megviselik lelkileg.

Az ember azt hiszi, eljön Moldvába, s meg tudja váltani a világot. De egy idő után rájöttünk, nem lehet megváltani.

Voltak olyan lányok, akik 14 évesen teherbe estek. Egy tizenhatos létszámú osztályból legtöbb nyolcan tanulnak tovább. Az első tanítványaink közül mindenkinek gyereke van. Ha egy lány nem tanul tovább, akkor itthon van egy-két évig, ismerkedik, utána pedig jönnek a dolgok maguktól” – magyarázza Annamari. Férje, Csaba hozzáteszi: örülnek, hogy sok gyerek születik. De a korai férjhez menés vagy gyermekvállalás miatt sok tehetség vesz el, ott ragadnak a faluban, és nem tanulnak tovább. Ugyanakkor a házaspár pedagógusként nem is tud beleszólni a családi életbe. A tanárok gyakran szembesülnek azzal, hogy a szegénység miatt a szülők nem taníttatják tovább a gyerekeiket. Mások éppen a berögződések miatt viszik el a gyereküket, mert azt mondják: ők sem tanultak, a fiatalnak miért kellene.

„Azok a férfiak, akik itthon maradnak, mezőgazdasággal foglalkoznak, rengeteg szőlőjük van, a szőlőből bor lesz, és egyik dolog következik a másikból... Ezeket nem volt könnyű elfogadni. Jelenleg ha minden korosztályból egy gyereket magyar iskolába tovább tudunk küldeni, az már eredmény. Az utóbbi években a faluból a férfiak Németországban kezdtek dolgozni, tehát valamivel jobb az anyagi helyzet, de a mentalitás nem mindig változik. A fiatalabb szülők biztos, hogy továbbtaníttatják gyerekeiket, de van olyan család is, amelyik azt vallja, inkább nem” – tudjuk meg a fiatal tanítónőtől.

Magyarul álmodnak

A délutáni oktatási helyszínről elmondják, ide érkeznek naponta a gyerekek, amikor végeznek a román oktatási intézményben. Az óvodásokat néne Klára már meleg étellel várja, étkezés előtt magyarul imádkoznak. Majd elkezdődnek a foglalkozások. „Klára megy a harmadik osztályosokkal hagyományőrzésre, Csaba dolgozik az első és második osztályosokkal ebben az időben. Ahogy végzünk az első órával, Filoména hazaviszi az óvodásokat, egy csoport jön át hozzám, Csabához érkeznek a negyedikesek, és ez így zajlik általában négy óráig. Kézműveskedünk, furulyázni is tanulnak, népdalokat, néptáncokat, helyesírást. Rengeteg a pozitív visszajelzés a gyerekek és a szülők részéről. Helyesírás tantárgyversenyeken első helyezéseket értünk el, országos versenyekre jutottunk el. Egész nyáron táborozunk, legkevesebb harminc gyereket szoktunk elvinni Magyarországra többnyire két hétre. Utolsó alkalommal, amikor jöttünk haza, aludtak a gyerekek, és amint ébredtek fel, félálomban beszéltek. Hallottuk, még álmukban is magyarul beszéltek.

„Egy olyan faluban vagyunk, ahol nem azt érezzük, hogy román gyerekeknek oktatunk idegen nyelvet, hanem magyarul beszélő és értő gyerekeket tanítunk” Fotó: Veres Nándor

Egy olyan faluban vagyunk, ahol nem azt érezzük, hogy román gyerekeknek oktatunk idegen nyelvet, hanem magyarul beszélő és értő gyerekeket tanítunk”

– hangsúlyozza Annamari. A házaspár a román állami iskolában is tanít, Csaba franciát, Annamari testnevelést. Ez volt a feltétele annak, hogy megkapják a mostani helyszínt a magyar nyelvű foglalkozásokhoz.

Az év legnagyobb rendezvénye is szóba kerül: karácsonykor mintegy 120 gyerekkel szoktak előadást tartani a szülőknek, de versenyeket, találkozókat is gyakran szerveznek. „Ilyenkor szükség van az iskolaigazgató és a pap bácsi támogatására is. Igyekszünk jó viszonyban lenni vele, mert ő irányítja a falut. De az utóbbi fél évben nem volt konfliktusunk. Úgy érzem, nincs gond, és igyekszünk mindent megtenni, hogy továbbra is jól működjön a magyarfalusi magyaroktatás” – zárja a beszélgetést a tanítónő.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb