Felújított katedrálisok, új templomok megálmodója

Mintegy négyezer új templom épült, a rendszerváltás óta eltelt 23 esztendőben Romániában. Az ezredfordulóban világrekordot döntöttünk: kétszáz új átadott templommal Románia a kétszáz országot kitevő ranglistán 2000-ben az első helyet foglalta el. Az országban létező 18500 templom közül mintegy 15000 a román ortodox egyházé, további négyszáz a román görög katolikus egyház hajléka. A fennmaradó 3000 templom kétharmada a történelmi magyar egyházak tulajdona. A rendszerváltás óta épült új templomok 80 százaléka a román görög-keleti (ortodox) egyházé, de sok új templomot, imaházat építettek a neoprotestáns felekezetek is. Az erdélyi magyar történelmi egyházak az utóbbi két évtizedben mintegy 300 új templomot és imaházat szenteltek fel.
Első ránézésre a templomtervezés és -építés az építészszakma „vadászterülete”. A román ortodox templomok egységes stílusban épült, sorozatban másolt darabjai azonban nem sok építészeti leleményességről tanúskodnak. A hagyományos jegyek és a modern építészeti megoldások ötvözése egyértelműen a magyar és a román katolikus, valamint a protestáns templomok és imaházak ismérvei. Nem véletlen, hogy a hatalmas templomépítési kedv ellenére kevés a külföldön is (el)ismert romániai egyházi építész. Az egyéni megoldásokat vagy a különleges stílusjegyet nem igénylő ortodox templomok sorozatgyártását végző romániai egyházi építészek általában nem terveznek templomot más felekezetek számára. A katolikus és a protestáns egyházak gyakran fordulnak külföldi (magyarországi) tervezőhöz: az Erdélyben is közkedvelt, Makovecz Imre által tervezett templomok egy része a világhírű magyar építész halála után vár befejezésre.

Adakozó hívek
A római katolikus egyház keretében működő Fokoláre Mozgalom tagjaként a 15 éve Romániában élő, szlovén származású Andrej Štefančič (portrénkon) egyházi építészként nemzetközi hírnévre tett szert. Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban és a Vajdaságban tervezett és kivitelezett templomai, kápolnái és több tíz felújított balkáni műemléktemploma után az utóbbi tíz évben tucatnyi román és magyar katolikus templom felépítésénél bábáskodott.

A tervezőiroda csendjében zajló beszélgetés mindjárt az elején mítoszokat rombol. Van ugyanis néhány, magát civilnek valló román ateista csoport, amely folyamatos egyházellenes retorikájával azt a látszatot kelti a közvéleményben, hogy a templomokat kizárólag költségvetési pénzekből építik. E retorika fő ismérve az is, hogy minduntalan összehasonlítják az 1990-ben működő iskolák és templomok számát a két évtized alatt az egykori létszám kétharmadára zsugorodott oktatási intézmények mai számával. 1990-ben 4,8 millió diák tanult Romániában, húsz évvel később pedig 3,3 millió, ami óhatatlanul több száz, elsősorban falusi és kisvárosi iskola bezárását vonta maga után. A kérdés mindig ugyanaz: miért templom, és miért nem iskola épül? Az idevágó közvélemény-kutatási adatok szerint a romániai lakosság mintegy 40 százaléka rendszeresen jár templomba, a meglévő templomok pedig a rendszerváltás után túl szűknek bizonyultak a hitélet újjáéledéséhez. A 45 évnyi kommunizmus alatt alig épült új templom – a Ceaușescu-rendszerben a régiek közül is többet leromboltak –, így nem véletlen, hogy a szabadság beköszöntése alkalmával nagyon sok településen merült fel új templom építése, illetve a régiek felújítása.

Andrej Štefančič szerint a román vagy magyar gyülekezetek többsége úgy kezd templomépítésbe, hogy nem rendelkezik az ehhez szükséges anyagiakkal. Vannak kivételes helyzetek, amikor az állami támogatás fedezi a templomépítés költségeinek nagyobb részét, de az esetek túlnyomó többségében a hívek adománya a döntő. „A templomépítés a gondviselés ügye. Még nem találkoztam olyan gyülekezettel, ahol könnyen elő tudták volna teremteni az építési költségeket. Az általános recept szerint az elindulás után kezdenek gyűlni az adományok, amikor az emberek saját szemükkel látják az alap elkészültét és a falak emelkedését.” A szlovén szakember arról beszél, hogy más alapállásból épülnek a kis és a nagy templomok. A kisebb egyházi építményeknél jelentős a közmunka, faluhelyen pedig a hívek erdeiből kerül elő a szükséges faanyag. Rendszerint segítenek a helyi önkormányzatok is. Štefančič bukaresti példát említ, ahol a fővárosi önkormányzat állta a felújított vagy teljesen átépített római és görög-katolikus templomok költségeinek egy részét. A fennmaradó összegeket nem csak Bukarestben, de szerte Erdélyben is tehetős vállalkozók, átlagkeresetű polgárok, sőt, szegény emberek teremtik elő. Szerencsésebb helyzetben vannak a nyugat-európai, elsősorban holland testvérgyülekezeti kapcsolatokkal rendelkező protestáns gyülekezetek.
„A templomépítés közösségi terv, amely összekovácsolja, közös gondolkodásra sarkallja a gyülekezetet. Ha adott ez a közösségi erő, a pénz kérdése másodlagossá válik: több-kevesebb idő alatt szinte mindig sikerül összegyűjteni az építéshez szükséges alapanyagokat és pénzt” – állítja Andrej Štefančič.

Kiből lesz templomtervező?
A Ljubljanában született Andrej Štefančič középiskolás évei alatt szobrásznak készült, de érdekelték a műszaki dolgok, főleg a reáltantárgyak, a matematika és a fizika. Ezt a kétféle érdeklődést próbálta ötvözni, amikor a középiskola elvégzése után úgy döntött: hátrahagyja a szülői házat, és alig 19 évesen Olaszországban telepedik le. A hetvenes évek Jugoszláviája már nyitott volt Nyugat-Európa fele, minden 14 éves gyereknek világútlevél járt a személyi igazolvány mellé. Beiratkozott a Ljubljanai Egyetem közgazdasági szakára, hogy ne vigyék el katonának, majd útlevelével a zsebében elutazott Firenzébe, ahol felvették a Művészetek Egyetemének építészeti karára. A szlovén diák ekkor már tagja volt a Fokoláré Mozgalomnak: életét a világi rendhez kötötte, amely sokban hasonlít a katolikus egyház többi egyházi rendjéhez, azzal a különbséggel, hogy a fokolarinók nem kolostorokban élik szerzetesi életüket, hanem a világban.
„Firenze tökéletes választás volt a szobrászat és az építészet iránt érdeklődő fiatal számára. A több évszázados épített örökség kiváló tájékozódási ponttá vált bennem. Az olaszok mellett az egyetemre zömében Görögországból, Afrikából és a Közel-Keletről érkeztek diákok, igazi színes kavalkád fogadott az egyetemen” – emlékezik firenzei diákéveire Andrej. A firenzei általános építészeti kar a diákokba oltotta a toscanai építészeti örökség iránti megbecsülést, amelynek sok évszázados története európai viszonylatban is egyedi teljesítménynek számít, és hatással volt a későbbi európai építészet alakulására is.

Andrej Štefančič számára magánéleti egyházi elköteleződése egyértelművé tette, hogy szakmájában is ehhez a világhoz kell kötődnie. Az egyetem után kapcsolatba került két szlovén és egy horvát egyházi építésszel: az egykori Jugoszláviában akkor indult be széles körben a műemléktemplomok felújítása, így azonnal mély vízbe csöppent: a megrendelések nagy számához képest kevés volt a szakember. Az egyházi mozgalom vele kapcsolatos tervei találkoztak asajátjaival, így immár felszentelt fokolarinóként a mozgalom megbízásából visszakerült Jugoszláviába, pontosabban a vajdasági Újvidékre.

Az első magyar kapcsolatok
Az építész örömmel emlékezik újvidéki magyar kapcsolataira,a magyar baráti társaságra, amely körülvette. Délvidéken ismerkedett meg a magyar kultúrával, ott kezdett el magyarul tanulni. Magyar misékre járt, és a mise nyelvéből ragadtak rá a legfontosabb szavak. Azt mondja, Újvidék egykori multikulturális hangulata nagyban hasonlít a mai Kolozsváréhoz, ahol immár több mint egy éve telepedett le tizenhárom évnyi bukaresti tartózkodás után.
„Vajdaság azért is nagyon fontos számomra, mert szakmailag itt váltam önálló építésszé. Itt tanultam meg építészként csapatban gondolkodni és dolgozni, itt bízták rám az első önálló projektek kivitelezését. Itt jöttem rá, hogy bármilyen építészeti megbízás csak akkor lehet sikeres, ha a tervező, kivitelező és megrendelő között őszinte, bizalmi kapcsolat alakul ki”. Andrej szerint amióta a 18. században a tervezés és a kivitelezés útjai szétváltak, az építész (a tervező) és a munkálatokat levezető építészmérnök között állandóak a súrlódások, a nézeteltérések. Bármilyen közös munka csak akkor lehet igazán sikeres, ha ezeken a szakmai súrlódásokon sikerül túllépni. A szlovén szakember példája bizonyítja, hogy ez sikerült, hiszen első újvidéki templomfelújítása után tucatnyi új megrendelés várta szerte a Vajdaságban.
Ez a II. Vatikáni Zsinat utáni időszak volt, amikor a gyakorlatban is elkezdődött a katolikus egyház belső életének megreformálása, az alkalmazkodás a modern korhoz. Ez a templomok belső terének átrendezésében is megmutatkozott. A zsinat 16 elfogadott dokumentumában az egyik határozat kimondta, hogy valamennyi katolikus templomban az oltár helyét át kell rendezni. A templomokat igyekeztek az új liturgiai és közösségi elvárások szerint átalakítani, ami temérdek munkát és kihívást jelentett az egyházi építészek számára.
Štefančič abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Vajdaság számos templomában az ő csapatával került sor ezekre az átalakításokra. „A templom liturgikus helyszínből átalakult közösségi hellyé. Az oltárt az emberek felé fordítottuk. Ez az évszázados rend megbomlását, átalakítását jelentette, ami sok esetben komoly fejtörést okozott az építész számára. Az oltárnak új helyet kellett találni, ahol megfelelő tér van a liturgiában részt vevő papok és egyéb személyek számára, akik így közösséget alkothattak a keresztény hívek sokaságával. A katolikus pap addig háttal állt híveinek, a közösség képviselőjeként jelent meg az Úr előtt. A krisztusi tanítások fényében az új felállásban az Úr az emberek közé lépett. A jól ismert piramisszerű építmény ezzel kör alakúvá vált”. A katolikus templomok belső átrendezése a legnagyobb keresztény egyházat közelebb hozta a protestáns elvekhez is.

Vatikáni irányelvek és helyi adottságok
A II. világháború után a katolikus és a protestáns templomok tervezése Nyugat-Európában új útkeresés időszakába lépett. Sok építész nem rendelkezett egyházi tapasztalattal. Az ötvenes és hatvanas években hirtelen szakítottak az évszázadok óta megszokott templomformákkal, az épületek gyakorlati hasznosságát kezdték hangsúlyozni, mintha csak tornateremről, vagy irodákról lenne szó. Nem vették figyelembe, hogy gyakorlati hasznán túl a templomnak elsősorban spirituális igényeket kell kielégítenie. A katedrálisok lenyűgöző látványát egyik napról a másikra felváltotta a gyűléstermekre emlékeztető új templomok látványa.
Az építész szerint a köztes út Jézus tanításában keresendő: Isten királysága köztetek van, következésképpen Isten házának közösségi helynek, közösségi otthonnak kell lennie, ugyanakkor meg kell őriznie azt a spirituális tartalmat, amit építészetileg is elvárnak a kivitelezőtől. A szakember szerint a Vatikánból ezzel kapcsolatban néhány alapelv van rögzítve – például az oltár központi elhelyezése –, de a részletek kialakítása nagyban függ a helyi kulturális, építészeti, vallási hagyományoktól. Az építésznek szabad keze van abban, hogy a megrendelővel és a kivitelezővel egyeztetve saját tapasztalatait és elképzeléseit is belevigye a tervrajzokba.
„A régi templomok belső átalakítása során változik az oltárszekrény, a tabernákulum elhelyezése is. Erre ugyan csak javaslat van Rómából, de a lehetőséggel már több egyházmegye él szerte Európában. A szentségházat többé nem kötelező a templom központi helyén tartani. Erre a célra a templomhajó szomszédos kápolnájában is kialakítható helyiség. A változás motivációja szerint a liturgia idején a fő helyszín az oltár”. Štefančič szerint az ilyen változtatások megítélése mindig a helyi egyházmegye vezetőségétől függ. A bukaresti egyházmegye például az oltárszekrény elhelyezését valamennyi templomában a régi, központi helyén őrizte meg, az építésznek tehát ezekre az elvárásokra is figyelnie kell.

Székelyföldi megrendelések
A mozgalom képviselőjeként 1998-ban a Romániába kerülő Andrej Štefančič egyik első megrendelése az 1842-ben, neoklasszikus stílusban épített chișinăui római katolikus katedrális felújítása volt. A tervek elkészítését előzetesen egy moldvai építészre bízták, akiről viszont kiderült, hogy nem rendelkezik megfelelő egyházépítészeti ismeretekkel, így a helyi püspök felkérésére a szlovén szakember szaktanácsadóként vett részt a tervezésben és a kivitelezésben. A teljes templombelső átalakítása, átépítése mellett új kápolnával is kiegészítették a szűkösnek bizonyult templomot.

A Fokoláre Mozgalom
A hetven évvel ezelőtt, 1943-ban a Chiara Lubich (1920–2008) által alapított Fokoláre Mozgalom először Olaszországban, később Európában, majd az egész világon elterjedt. Az ökumenikus szellemiségű mozgalom keretében a legkülönbözőbb foglalkozású, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték el magukat egy szolidárisabb világ megteremtéséért. Létrehívói szerint a Fokoláre Mozgalom új lelkiségi irányzat, amely az evangéliumi szeretetet állítja középpontba. Az egység lelkisége néven emlegetik, mely kifejezetten közösségi lelkiség. A mozgalmat sokféle ember alkotja: fiatalok és felnőttek, kis és nagy gyerekek, családok és papok, különböző rendekbe tartozó szerzetesek és szerzetesnők valamint püspökök is. Egyetlen mozgalomról van szó, amely 18 ágra tagolódik. A Fokoláre Mozgalom azok közé a virágzó egyházi mozgalmak közé tartozik, amelyekről a pápa úgy vélekedett, hogy a Szentlélek válasza korunk drámai kihívásaira. A Szentszék 1962-ben hagyta jóvá, legutóbb 2007-ben meg is erősítette. A mozgalom különböző elismeréseket kapott az ortodox egyházak, az anglikán, az evangélikus és a református egyház, más vallások, valamint kulturális és nemzetközi szervezetek részéről egyaránt.

A moldovai kultuszminisztérium támogatásával megvalósított terv sikertörténet lett, az építész a továbbiakban mégis csak romániai megrendelésekre szorítkozott. A közel 15 év alatt a megrendelések sorozatban érkeztek. Ortodox templomot nem akart tervezni, mert azt vallja, hogy ebben a munkában nélkülözhetetlen a lelki, szellemi kötődés ahhoz az egyházhoz, amelynek építészként dolgozik. Nem csak az idevágó egyházi építészetet kell ismernie, hanem mindazt a kulturális és vallási örökséget is, amelyet beépít terveibe. Eddigi legnagyobb romániai megrendelésként rábízták a Bukarest szomszédságában épülő karmelita kolostort, és a több mint ezer négyzetméteres templomának terveit. Az ünnepek előtt egy római jezsuita művészcsoport kivitelezésében – a tervező felügyelete mellett – szerelték be a templom üvegfestményeit, a vitráliumokat. Az idén befejezendő egyházi komplexum hangulatában az észak-moldvai kolostorokra hasonlít, de tetten érhető benne a modernség is.
A Kolozsváron élő 56 éves építésszel ugyan románul beszélgettem, de sok mindent ért magyarul is. A Vajdaságban eltanult szavakból későbbi horvátországi, szlovéniai, majd olaszországi munkái során sokat elfelejtett, most mégis szeretne újból magyarul tanulni Erdély fővárosában. Sok a székelyföldi ismerőse és barátja, jó volna tehát velük anyanyelvükön csevegni. Abukaresti és Bukarest környéki katolikus templomok felújítása, és újak tervezése után ugyanis Andrej Štefančičet felfedezte Székelyföld is. A csíktapolcai gyülekezet csibai leányegyházának új katolikus templomát is ő tervezte. Nem volt könnyű vállalkozás, hiszen egy bukaresti katolikus gyülekezetnek is nehéz összeszedni a szükséges pénzt, mit mondjon akkor egy sokkal szegényebb magyar közösség? A barátjává vált parókus lelkészt maga biztatta a tervezés és a kivitelezés során, hogy a legolcsóbbnak bizonyult betonvázas megoldás nemcsak modern, hanem templomhoz illően szép lesz. És mindenki megelégedésére úgy lett.
Újabb székelyföldi megrendelése ezúttal Gyergyószentmiklósra szólította az építészt: a Felszegben kezdődött el a Munkás Szent József tiszteletére épülő római katolikus kápolna. Mint minden eddigi, általa tervezett új templom, ez is a hely szelleméhez és a helyi lehetőségekhez kötődik. Az együtt dolgozás azért is bizonyul sikeresnek, mert egy gyergyói vállalkozó biztosítja a kápolna faszerkezetét, ezt kellett beépíteni a kivitelezési tervekbe. A kétszáz személy befogadására alkalmas kápolna építésének összköltsége mintegy 800 ezer lej, a munkálatok előrehaladása pedig azt bizonyítja, hogy bőven akadnak már adakozók.

Csapatmunka
Beszélgetésünk során Andrej Štefančič többször hangsúlyozza a csapatmunka fontosságát. Romániai viszonylatban kiemelt jelentősége van ennek, hiszen a kivitelezésekkel kapcsolatban voltak rossz tapasztalatai. Ezért döntött úgy, hogy cége nem csak tervezéssel, hanem kivitelezéssel is foglalkozik. Munkatársaival kulcsra készen átadott épületeket, templomokat vállal, amely jobbára csak nagy cégekre jellemző, az egyházi építészetben ritka. Ha a tervezéstől az engedélyek megszerzésén át a kivitelezésig felügyelni tudja a teljes munkafolyamatot, nyugodt lelkiismerettel állhat a megrendelő gyülekezet elé: Isten áldása van közös munkájukon.