Falusi kincsek Érmelléken

Az Érmellék egyik eldugott kis falujáról, Gálospetriről senki sem gondolná, mennyi múltat rejt magában: Bernáthok, Fráterek, Dráveczkyek építkeztek itt és alusszák örök álmukat címeres sírboltokban. Látványosan szép kúriák, udvarházak mellett egy autentikus tájház is bővíti a falu látványosságainak listáját, amely Kéri Gáspár családi hagyatékából került ki. „1994-ben anyai nagymamám halála után került tulajdonunkba a ház. Sokat tartózkodtam gyerekkoromban nagymamámnál, kötődtem az épülethez és nem akartam, hogy idegen kézre kerüljön. Először hétvégi házként akartam hasznosítani, mert a 90-es években négy éven keresztül 17 hektár földet műveltem a falu határában.

A faluban valószínűleg a nádtető miatt kezdték el múzeumként emlegetni. Különösen értelmiségi körökben többször elhangzott egy nem megalapozott vélemény, miszerint az Érmelléknek nincs néprajza, nincs viselete. Ez bosszantott, és ennek az ellenkezőjét akartam bebizonyítani”–mondja a tájházak alapítója.

Több száz éves kiskereki borospincék megmentésre várva • Fotó: Sütő Éva

Az Érmellék tudorát arról vallattuk, honnan ered a régi használati tárgyak, hagyományok iránti tisztelete, annál is inkább, mivel szerte a vidéken köztudott, hogy már fiatalon erre tette fel életét, ugyanakkor származása is motiválta megszállottságát. Sass Kálmán mártírlelkész az apai nagymamájának volt a testvére, aki 1958-ban került börtönbe, koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Családját kényszerlakhelyre költöztették, így könyveik, irataik, levelezésük és egyéb ingóságaik az apai nagyszülők udvarán egy magtárhelyiségbe kerültek.

„Már gyerekként szerettem olvasni. Sass Kálmán hagyatékában olyan könyveket, újságokat, folyóiratokat találtam, amelyekhez a kommunizmus idején más gyerek vagy fiatal nem juthatott hozzá. Például a monarchia idejéből származó szalonkiadású történelemkönyv, vallásos témájú szemléltető képanyag, falukutatással, kisebbségi sorssal foglalkozó folyóirat. Mindez meghatározó volt gondolkodásom kialakulásában. Nemrég tudtam meg Huba fiától, hogy Sass Kálmán is gyűjtő volt. Volt embere Váradon, aki beszerezte a régiségeket, főleg könyveket és bútorokat. Ezeket a kommunista hatalom nagyrészt elkobozta. Történelemkönyvei úgy menekültek meg, hogy nagymamám rádobott egy zsákot és ráállt.

A tájház keretintézmény a néprajzi, történelmi értékek megőrzésében, bemutatásában, és ezen értékek közvetítésében, ezen kívül az anyagi kultúra hordozója is. Az épületek, a tárgyak, a bútorok, a történelmi emlékek az elődök életének, munkájának tükre. És tanulság, példa számunkra, de jelentős az esztétikai és anyagi értékük is. E tárgyaknak, épületeknek a többsége pótolhatatlan, ezért kell rájuk vigyázni.

A helyi tájházak, múzeumok felértékelődtek, mert a megyei és a regionális múzeumok nem tudják átvenni a funkcióit –magyarázza az érmelléki tájházak tudora. „A szalacsi (régi zsellérház volt) még nem teljes, ugyanis minden portának vannak tartozékai, így a zsellérportához hozzá tartozott a fásszín is, amellyel megpróbálom kiegészíteni. Gálospetriben vásároltam két házat, az egyik a Dráveczky-kúria, amely 1846-ban épült, és hamarosan felkerül a B kategóriás műemlék listára is. Ennek felújítása anyagi lehetőségeimet meghaladta. Ezért leadtam egy uniós pályázatot, amelyet ha megnyerünk, lehetővé válik az épület helyreállítása, ahol hagyományos mesterségek, citera-, népdal- és néptáncoktatás zajlik majd. A kúria eredeti berendezésének egy része megmaradt.”A másik ház 1960-ban épült, de még hagyományos technikával, tehát építészetileg is jelentős. Itt a vaskályhagyűjtemény és más fémeszközök kiállítását rendezték be és tették látogathatóvá. Mindkét épület a gálospetri tájház közelében található. Szintén a faluban, egy kisebb tér közepén, az említett házak szomszédságában áll egy használaton kívüli 19. századi mészárszék is. A fala meg van repedve, és a helyi tanács igen meggondolatlanul szavazta meg a lebontását. Jelenleg ezt próbálom megakadályozni, mert kevés ipari építészeti örökség maradt meg a falvakon. A műemlékvédelemnek, az épített örökség megőrzésének pedig egyszerű a módja … A világi és egyházi vezetők mielőtt bontanak, átalakítanak, felújítanak vagy eladnak, kérdezzék meg a műemlékvédelmi szakembert. Felelőtlenség dönteni olyan dologban, amihez nem értenek” – mondja Kéri.

A székelyhidi színház 1960-ban még hagyományos kőműves technikával és cseréptetővel épült a főtér összes többi épületéhez hasonlóan. A felújításra készült lapos tetős tervet a helyi tanács elfogadta anélkül, hogy előzőleg informálódott volna. A színház egyik építője még él, és véleménye szerint a tetőszerkezet ma is megfelelő, legfeljebb újra kellene lécelni. És így amellett, hogy olcsóbb lenne a felújítása, megmaradhatna a mutatós és a főtér stílusához illő cserepes tető. 160 aláírást gyűjtöttek össze az ügy védelmében. A helyi vezetőség figyelmen kívül hagyta ezt, de a harcot nem adják fel. Véleményük szerint nem számít, hogy fog kinézni a színház, csak legyen felújítva. „Az ilyen hozzáállás a vezetők részéről nem jó bizonyítvány, mert csakis a legtakarékosabb, a legjobb és legszebb megoldásra kellene törekedniük. Erre még mindig lenne lehetőség, mert a tervet még meg lehetne változtatni. A lapos tetős megoldás a közpénzek meggondolatlan pazarlása” – tartja a székelyhídi fogorvos a kisváros urbanisztikai újításairól.

Az Érmellék történelmi borvidék. Jellegzetes pinceépítészet alakult itt ki, amelyet a terepviszonyok és a hozzáférhető építőanyagok határoztak meg. A technikák és homlokzatok változatossága szinte falvanként megfigyelhető. A népi építészet jelentős objektumai ezek. A kommunizmus idejétől kezdve belőlük igen sokat átalakítottak, modernizáltak, de nagyobb részük még megtartható lenne eredeti formájában. Ezeket is számba vette Kéri Gáspár. „Szalacson, az ezer pince falujában, négy pincét vásároltam. Mindenik más korból való (1807, 1880, 1913, 1974), így más-más építészeti stílust képvisel. Felújításukat már két éve elkezdtem és idén remélhetőleg sikerül befejezni. Látogathatók lesznek, és bor is lesz bennük” – ígéri a székelyhídi fogorvos.

Az Érmellék Turisztikai Társaság elnökeként Kántor Anita műemlékvédelmi szakmérnökkel 2009-ben kiadta Az érmelléki szőlőművelés építészeti és tárgyi emlékeinek védelme című kötetét. A több száz éves pincék felleltározásának a bakator hazájában az Érmellék iránti érdeklődést és a még gyermekcipőben járó faluturizmusra hivatott irányítani a figyelmet.

„Ezt a könyvet megkapták azok az érmelléki önkormányzatok, ahol vannak pincék és pajták, azzal a céllal, hogy kézikönyvként használják ezek eredeti állapotban való megőrzésében, felújításában. A szalacsi vezetőség, de különösen Horváth Béla polgármester azon kevesek közzé tartozik, akik komolyan veszik az örökség megőrzését. A pincék ügyében is igyekeznek tenni, de itt azért még sok a teendő...”

A helyreállított kúriák, pincék, pajták, tájházak, az itt megtermelt borok, a helyi ételek jelentős turisztikai vonzerőt jelenthetnének.

Az Érmellék Turisztikai Társaságnak jelenleg egész napos, pár éve létező turisztikai ajánlatai vannak Szalacs, Ottomány, Gálospetri helyszínekkel, borkóstolóval, helyi ételekkel. A kört tágítva többnapos programot is tudnak ajánlani Kölcsey-, Ady-, Kazinczy-emlékhelyek érintésével. A társaság 2005 óta működik. Több kisebb pályázatot nyert az Illyés Alapítványnál és a megyei tanácsnál a tájházak renoválására. Szórólapot adott ki a pincék eredeti állapotban való megőrzésével kapcsolatban. Gyakorlatilag a társaság működteti a tájházakat is, a Dráveczky-kúria felújításával kapcsolatos pályázatot szintén az egyesület nyújtotta be.

Az albisi pajtákkal kapcsolatban csak a felmérésig jutottak el –mondja az érmelléki múltvallató, de nem került le a napirendről. Az Érmelléken van Romániában a legjobb termőföld. Az ebből származó jövedelemnek köszönhetően itt az átlagnál több az épített örökség, tehát van mit megőrizni. 1990 után több pénzhez lehetett jutni a régi épületek, templomok renoválására, de ezt gyakran nem megfelelően végezték el, és ez jelenleg is folytatódik. Megoldás az lenne, ha a világi és egyházi vezetőket kiképeznék és ellenőriznék ezzel kapcsolatban. Fontos szerep jutna a pártokra és a püspökségekre. „Gondoljunk csak arra, hány régi templomra került műanyag nyílászáró vagy padlócsempe” –nehezményezi a konkrét eseteket.

Kéri Gáspár a hajdan volt népi mesterségek tárgyi gyűjtésével is foglalkozik.

A gyékényszék gyűjteménye több mint 150 darab hasított fából faragott és többnyire sással bekötött széket, ágyat, kanapét és asztalt foglal magába. Bukaresten kívül Létavértesen, Székelyhídon, Érmihályfalván, Kecskeméten, Püspökladányban, Biharkeresztesen, Komádiban, Hajdúszoboszlón, Berettyóújfaluban és a sóstói skanzenben voltak kiállítva. Horváth Béla szalacsi polgármester a Komáromi Kiállítóházban (Ottomány) 400 négyzetméter alapterületű állandó kiállítóhelyet biztosított a gyűjteménynek.

„A székkiállítás mellett itt két urasági szobaenteriőrt rendeztem be, ezeken kívül több tematikus kiállítást: az érmelléki kerámia-, üveg- és porcelánkiállítás, szálas mocsári növények feldolgozása az Érmelléken, hagyományos halászat az Érmelléken és egy kisebb történelmi kiállítás. Az itt található kiállítások megújulnak, amennyiben sikerül megnyerni a szalacsi önkormányzat által leadott pályázatot tablók, posztamensek vásárlására.     

„A fogorvosi szakma időigényes foglalkozás, így hét közben csak lopva, többnyire éjjel foglalkozom múzeumi munkával. Néha kialakul egy-egy szabadnap többnyire ősszel, de a szombat az igazi terepmunka. Ezen kívül még a fél hektár szőlőterület megművelésére és borászkodásra is kell szakítanom időt. A feleségem, aki szintén fogorvos, sokat tehermentesít. Szerencsére az elmúlt két évben még két családtag is besegít a fogorvosi munkába.

A család türelmes hozzám, úgy mondhatnám, hagynak élni a múzeumi munkának. Feleségemnek a tájházas tevékenységben nincs ideje segíteni, de intézi a rendelőt, rendezi a családot. Természetesen a rendelőben én is elvégzem a munkámat. Már felnőtt gyerekeink vannak, két fiú és egy lány. Kettő orvosként dolgozik, a kisebbik a fogorvosi fakultáson van Marosvásárhelyen. Idejük nekik sem volt a múzeumra, de azért néha besegítettek. Reménykedem, hogy továbbviszik a munkámat” – mondja bizakodóan a múlt tárházának gyarapítója.

Az ember a bürokrácia gáncsoskodását különösen a pályázatok készítésekor érzékeli leginkább –folytatja a tájházalapító. „Eddig 90 százalékban saját költségből álltam az épületek helyreállítását, a tárgyak és bútorok megvásárlását, restaurálását. Van néhány lelkes adományozó, szimpatizáns, akiknek ezúton is köszönetet mondok, de nem ez a jellemző. Szakmai és anyagi támogatást kaptam a Bukaresti Román Paraszt Múzeumtól. Kitűnő néprajzosokkal dolgozhattam együtt, mint Carmen Mihalache, Rodica Marinescu. A múzeum támogatta pályázati úton két bukaresti és egy nagyváradi néprajzi kiállításom megrendezését és egy könyvem kiadását, amelynek címe Impletituri vegetale din Valea Ierului (Érmelléki növényi eredetű fonatok). Ezt ebben az esztendőben tervezem magyarra fordítani és kiadni egy berettyóújfalui (Magyarország) pályázaton keresztül” – magyarázza a fogorvos.

A Magyarországi Tájház Szövetség szakmai téren volt segítségére: kiadtak egy erdélyi tájházismertető könyvet.

Évtizedek óta tehát nem ke­vés anya­gi és szel­le­mi ál­do­zat­tal, ki­tar­tó mun­ká­val ko­vá­csolja a múlt­ból a jövőt. Lát­vá­nyos eredmé­nyek tük­rö­zik tu­da­tos mun­ká­ját. Fo­lya­ma­to­san és szak­sze­rű­en gyűj­ti, lel­tár­ba veszi, kon­zer­válja az Érmel­lék nép­raj­zi, hely­tör­té­ne­ti jel­le­gű em­lé­ke­it, épített örökségét. A tájházak, múzeumok alapítása inkább az önkormányzatok dolga lenne, de a partiumi gyakorlat azt mutatja, inkább magánszemélyek kezdeményezik vagy végzik e munkát. Mindez magáért beszél. Ennek ellenére, mint mondja, nemigen szakítják el a hámfát a megbecsülésben, elismerésben. Természetesen vannak kivételek. „Az örökségvédelmet be kell vinni a köztudatba és akkor ez mindenki számára fontos lesz. A jövőt illetően ez lenne a legnagyobb elismerés, megbecsülés számomra”–zárja mondandóját Kéri Gáspár.

Eöt­vös Jó­zse­f szerint „emlékekből él az em­ber, s a múlt­ból él az em­lé­ke­zet. Ki­nek nincs múlt­ja, nem le­het je­le­ne s jövője sem”.