HIRDETÉS

Albánia, a poraiból újjászülető ország

Csermák Zoltán 2018. augusztus 25., 18:43 utolsó módosítás: 2018. augusztus 25., 19:02

A 21. századi Albániáról keveset tudunk, az információk mintegy fél évtizede kezdtek szállingózni az odalátogatóktól. Mára az ország meglepi az utazót gyors fejlődésével, vendégszeretetével. Riportunkban az albániai magyar vonatkozásokat keressük, miközben dióhéjban bemutatjuk a 2. világháborút követő diktatúrát és a rendszerváltás utáni időszakot.

 

Bunkermúzeum: az egykori diktátor országszerte elszórt rengeteg rejtekhelyéből néhányat megnyitottak a turisták előtt Fotó: Csermák Zoltán

Albániával az első közvetlen találkozásom egy galamb képében történt. No, ne gondoljunk pünkösdi misztikumra, a balkáni gerle – az autóbusz ablakával egy szintben – az útlevélkezelő kabin felett rakott fészket. Amikor lefényképeztem, kissé meglepően nézett rám.

A fogadtatást tehát szimbolikusnak tartottam, régóta terveztem az ország meglátogatását, talán gyermekkori élményeim miatt. Nagyapámtól, Lehóczky Lajostól sokat hallottam Albániáról, a nagy háborúban ott szolgált postatisztként, s szívesen mesélt a korról és a vidékről. Nagyszülém az antik kultúra szerelmese volt, s amikor a Balkánra kérte magát szolgálatra, egy görögországi látogatás lebegett szemei előtt. Erre nem került sor, viszont albániai ottlétéről órákig tudott beszélni. Különösen Durazzo került sokszor szóba, a tengerparti város Durrës, ahol most e sorokat írom.

HIRDETÉS

Nagyapám egyik kedvenc hőse Szkander bég, Hunyadi János hű szövetségese volt, így a hadvezérről szóló történeteket is többször mesélte.

A kiváló katona évtizedeken át dacolt a török túlerővel szemben. Hunyadi és Szkander bég fegyverbarátsága ugyan végig töretlen maradt, de nem kísérte szerencse: az albán szövetséges sem a várnai csatába (1444), sem pedig a második rigómezei ütközetbe nem ért oda időben, mindkettő a „törökverő”Hunyadi súlyos vereségével végződött. Ebben árulás és ármány is közrejátszott, amiben a negatív hőst a rác despota, Brankovics György játszotta. Ellentmondásos figuráját és tragédiáját Erkel Ferenc az 1874-ben bemutatott operájában dolgozta fel. Szkander bég a nyugati hatalmaktól sem kapott sok segítséget, a pápai állam és a Velencei Köztársaság is csak szóban támogatta, a tettek mezején rendre cserbenhagyta.

A nemzeti hős, Szkander bég szobra Tiranában Fotó: Csermák Zoltán
Albán–magyar barátság?

Albánia büszke nagy fiára. A fővárosban és a nagyobb településeken szobrot állított a nemzeti hősnek, Krujában múzeumot rendeztek be tiszteletére. A Tiranától nem messze fekvő történelmi városban született 1405-ben Gjergj néven, aki később – túszként – a szultán udvarában kapta a Szkander bég nevet. Hunyadi János 1443-as nisszai (Nis) győzelme számára is reményt adott országának felszabadítására, s ebben az évben vette be szülővárosának fellegvárát.

A citadella híven őrzi emlékét, még a diktátor Enver Hodzsa is fontosnak tartotta a történelmi hely jelentőségét, így saját lánya, Pranvera Hodzsa tervei alapján építtette fel. A Nemzeti és Etnográfiai Múzeum 1982-ben nyitotta meg kapuit, a kiállítás megnyerő és kicsit eklektikus. Számunkra, magyaroknak is tartogat a tárlat meglepetéseket: az egyik díszteremben Hunyadi János portréja emlékeztet Szkander bég egyetlen szövetségesére és harcostársára. Buda várának egykori ábrázolása Magyarország akkori szerepére utal. Egy különleges irat az albán–magyar barátságot szimbolizálja: a magyar nyelvű adományozó levél a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ajándékának, egy 15. századi lovagkard másolatának kísérő dokumentuma.

Nagyanyám főleg az Apponyi Geraldine királyi frigyével kapcsolatban beszélt az albánokról, e házasságkötés az akkori, háborúra készülő Magyarországot alaposan felrázta, minden részlete érdekelte az úri és a polgári társadalmat.

Erdélyi helyett francia királyné

Apponyi Geraldine esküvője hazánkban a balkáni országra irányította a figyelmet. Albánia felemelkedésével a bájos hölgy – ahogy akkoriban emlegették, Magyarország fehér rózsája – napjainkban ismét előtérbe került. 2012-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában életrajza jelent meg Josephine Dedet: Geraldine, az albánok királynéja címmel, továbbá a Geraldine életét archív fényképeken bemutató időszaki kiállítás 2017 októberében nyitotta meg kapuit a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A francia írónő műve egy tündérmesének induló, de számos tragédiába torkolló élet lenyomata. Egy igazi szerelmi házasság krónikája, a valóság talán árnyaltabb lehetett. A nagy múltú történelmi család sarjának – az anyagi nehézségeik miatt – minden bizonnyal felemelkedést jelentett a királyi trón, Zogu király pedig egy, az emigrációba is vele tartó hű társsal lett gazdagabb.

Krja vára: a megmaradt történelmi örökséget napjainkra felújították Fotó: Csermák Zoltán

Geraldine nem volt egyedüli jelölt,

a „királynécsinálók”e lőször az erdélyi Mikes Hanna grófnőt szemelték ki.

Korábban Széchenyi Kingával, a történelmi család leszármazottjával készítettem interjút, aki jól ismerte Bethlen István unokahúgát, Mikes Hannát. A hölgyet az említett életrajzi kötet nehéz természetűnek jellemzi, s az erdélyi származása predesztinálta románellenességét, s ez kellemetlen lett volna Zogu királynak. Széchenyi Kinga elmondása szerint a valóság pont az ellenkezője volt, a kiválasztottnak nem tetszett a sokat megélt középkorú király, ágyasaival, ellenségeivel, az ellene elkövetett merényletekkel, s az akkori albán viszonyoktól is ugyancsak idegenkedett. Így került képbe Geraldine, akinek frigyére egész Európa felfigyelt, s a megcsonkított hazánkban is szenzációs eseménynek számított.

Az „ifjú” pár egy évig uralkodott, ezt követő életük merő vándorlás volt a háború poklában és a kommunizmus éveiben.

Az írónő hosszas levelezésére és személyes találkozására alapozta az életrajzot. Olvasmányos stílusa kiváló szerzőre vall, de történelemszemlélete sokszor hiányos és egyoldalú, egy idős hölgy szemüvegén keresztül szemléli a világot. Számos alkalommal felületes, az Albániában mára szabadsághőssé avanzsált Tepeleni Ali pasa jellemzésére a Monte Cristo grófja regényt hozza fel, valamint Talleyrandot idézi. Jókai Mórt pedig, aki egy egész regényt, A janicsárok végnapjait szenteli „Janina oroszlánjának”, egyszerűen nem is említi. A kapcsolattartás során nem valószínű, hogy a királyné megfeledkezett volna a nagy mesemondóról.

Zogu, az ellentmondásos király

Zogu király jellemzésében is idealizál. Az uralkodó valójában ellentmondásos személyiség volt. Földbirtokosi családba született, rendszeresen építette karrierjét. S hogy ne legyenek kétségek hatalmi folytonosságáról, Szkander béghez kötődő rokoni szálait is fennen hangoztatta. 1922-ben már miniszterelnök volt, de ellenfelei forradalmat robbantottak ki ellene. A felkelést „dologtalan”fehérorosz katonákkal törte le, s utána jöhetett a megtorlás. A kegyetlen bosszú a katolikus klérust is sújtotta, itt kell megemlíteni a vértanú, Dom Jon Gazulli nevét. A pap kitűnt szervezőkészségével, iskolákat alapított, ahol keresztények, muszlimok, fiúk és lányok együtt tanulhattak. Fellépett az akkori miniszterelnöknek a keresztényeket sújtó intézkedései ellen, 1926-ban ezért letartóztatták, s a következő évben nyilvánosan fölakasztották.

Teréz anya szobra a Szent Pál-székesegyház kertjében Fotó: Csermák Zoltán

Zogu megosztó figurája mellett beszélni kell erényeiről is. Mindent elkövetett, hogy a hűbéri Albániát megújítsa, s egy darabig ügyesen politizált az olasz befolyást semlegesítve. A háború alatt és után szélmalomharcot vívott országáért, a segítség ekkor is szavak formájában érkezett. Viszonylag fiatalon halt meg, hamvait hazaszállították hazájába.

Az egykori albán királyi család trónörököse, II. Leka Zogu herceg aktív ápolója az egykori királyi család emlékezetének, különös tekintettel nagyanyjára, Apponyi Geraldine-ra. Kezdeményezésére 2015 augusztusában – Geraldine királyné születésének 100. évfordulóján – a királyi család kriptájánál emlékeztek meg a király hű társáról, majd ugyanaznap este szentmisét mutattak be a tiranai katolikus székesegyházban Geraldine lelki üdvéért. Leka herceg külföldön is aktív kapcsolatokat épít Geraldine királyné emlékének megőrzéséért, ennek során nagyanyja születésének évfordulójára nemcsak Tiranában emlékeztek, de ünnepségeket tartottak az Apponyi család egykori kastélyánál, a ma Szlovákiához tartozó Apponyban (Alsóbodok).

Emellett ugyanebben az évben, szeptember 8-án Budapesten mutatták be a már említett életrajzi könyvet.

A tiranai magyar nagykövetség jó kapcsolatokat ápol Leka herceg személyében az egykori albán királyi családdal

– tájékoztat az aktualitásokról Kasnyi Martina, a tiranai Magyar Nagykövetség attaséja. – Időről időre megemlékezést tartunk Geraldine sírjánál, illetve nagykövetünk rendszeresen részt vesz Leka herceg és menyasszonya karitatív akcióiban. E kezdeményezésben számos, ajándékozással egybekötött iskolalátogatás szerepel, javarészt az észak-albániai hegyvidék falvaiban, Zogu király családjának származási helyén.”

Enver never

Ha Berat várából átnézünk a szomszédos hegyre, gigantikus felirat ötlik szemünkbe: Enver never (Enver soha többé). Az albán nép így fejezte ki érzését az ország életét négy évtizedig megkeserítő diktátor iránt. A második világháború után következett Albánia rémálma, az ország élére Enver Hodzsa állt. A véreskezű diktátort még 1930-ban Franciaországba küldték állami pénzen tanulni, de sehol sem állta meg helyét, legfeljebb a francia kommunista eszmékben mélyült el. 1941-ben a megalakuló Albán Kommunista Párt vezetője lett, s a hatalmat majd’haláláig kezében tartotta. A háború alatt az ellenállás szervezésében tűnt ki, s az ország függetlenségének megőrzésében is szerepe lett. Ezután következett ámokfutása. Előbb a szomszédos Jugoszláviával rúgta össze a port, s teljes mellszélességgel állt a sztálini szocializmus irányvonala mögé. A Szovjetunióban bekövetkezett változások után Kínához közeledett, Mao Ce-tung 1976-ban bekövetkezett halála után a Nagy Testvérhez is hűtlen lett, s megpróbált a saját lábára állni.

A tiranai szocreál opera: a kommunisták a történelmi épületeket lerombolták Fotó: Csermák Zoltán

Üldözési mániája nyomán betonbunkerek százezreit építtette, minden utat, várost az imperialisták célpontjának tekintett, 1985-ben halt meg.

Utódja, Ramiz Alia óvatosan próbált nyitni Európa felé, de nem tudott kibújni ő sem a bőréből. 1992-ben a szabad választás után összeomlott a hatalmi gépezet.

A világ első ateista állama

Tiranában a diktatúra emléke egyre halványabb. A szocreál főteret szép lassan újjáépítik, a város túlnő rajta. Gigantikus mauzóleumából, amely inkább egy kis sportcsarnokra hasonlít, már régen kirakták, az épület egy ideig kulturális centrumként működött, jelenleg lerobbant állapotában várja nem túl biztató jövőjét.

A diktatúra természetrajzát az idelátogató a Bunk’art Múzeumban tanulmányozhatja.

Tartalma a budapesti Terror Házára emlékeztet, földalatti labirintusa talán még félelmetesebbé teszi. A kínzás, megfélemlítés egész eszköztárának emléke sorakozik az apró szobákban. Az áldozatok fala megrendítő, a nevek mindenütt tragédiát sejtetnek, a fotókról megkínzott emberek tekintenek ránk. Igen, 60 ezer börtönre ítélt, 6 ezer meggyilkolt emlékét őrzik a statisztikák. Menekülni sem lehetett a terror elől: útlevelet csak a bennfentesek kaphattak, a határvédelmet pedig a hírhedt határőrség látta el, a 40 év alatt mintegy ezer ember életét oltották ki.

Enver Hodzsa büszke volt arra, hogy megteremtette a világ első ateista országát.

Az ehhez vezető utat is eltiport lelkek szegélyezték: egyes becslések szerint Albániában az 1944 és 1991 közötti kommunista rendszer alatt öt püspököt, hatvan papot, harminc ferences szerzetest és tizenhárom jezsuitát, tíz papnövendéket és nyolc apácát öltek meg, a laikusok próbatétele, s a reménytelenség újabb lelkeket sebzett és pusztított el. A már említett felirat, az Enver never, e gyászos korszaknak a lezárását hirdeti, az albánok átléptek a rendszeren, de nem felejtenek.

Gyorsütemű fejlődés

A rendszerváltáskor egy lerobbant, mentálisan sebzett ország várta a jobb sorsát. A gazdaság romokban hevert, klánok, maffiák vették át az irányítást. A kilencvenes években kamionsofőrök mesélték, hogy a kaptatós hegyi tájakat útonállók lepték el, a kamionra felugrálva fosztották le csontig a szállítmányt. Az ezredfordulóig az albán autótolvajok egész Európában hírhedtek voltak, egy gúnyos német utazási reklám is így szólt: „gyere Albániába, viszontláthatod autódat”. A szabadságot nekik is tanulniuk kellett, a demokrácia megszilárdult, és a közbiztonság is fokozatosan helyreállt.

Az elmúlt másfél évtizedben az ország fantasztikus fejlődést ért el.

Kasnyi Martinát, a tiranai Magyar Nagykövetség külgazdasági attaséját idézzük: „az ország gazdasági fejlődéséhez a legnagyobb donor országok járulnak hozzá, Németország, Olaszország, Ausztria, Svájc, ezek állandó képviselet mellett fejlesztési ügynökségeket is működtetnek. Mellettük meg kell említeni a fejlesztési bankokat, az USAID, a német KfW, az EBRD és a Világbank jelentős összegekkel járul hozzá az albán gazdaság fellendítéséhez.”

A változás szembeötlő, a fejlődés legfőbb húzóágazata az építőipar. Mivel a legtöbb város történelmi részét még a kommunista időben lerombolták, a mai várostervezőknek sincs vesztenivalójuk, amikor a buldózerekre építik az arculatváltást. Tirana európai nagyvárossá válik széles utakkal, magas épületekkel. Az autóutak fokozatosan épülnek, így a megnövekedett autóforgalmat is igyekeznek mederben tartani. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, Tiranában és környékén megszokottak a közlekedési dugók. Az albán közlekedés még megmaradt a motorizáció legalsó fokán, s erre a turistáknak is ügyelniük kell. A zebrákat is inkább figyelemfelhívásra festették fel, nem életbiztosítás átmenni a gyalogátkelőhelyeken. 

Az albán királyi pár rövid uralkodás után száműzetésbe került Fotó: Archív

„Magyarország is aktív partnerként vesz részt az ország fejlesztésében –értékeli hazánk gazdasági szerepét az attasé. –Ez különösen jellemző az elsőbbséget élvező ágazatokra és katasztrófahelyzet esetén a humanitárius segítségnyújtásra. Hazánk szerepvállalását jól jellemzi, hogy 2015-ben a Fővárosi Vízművek az árvíz idején két hétig mobil víztisztító berendezést üzemeltettek Selenice faluban, biztosítva ezáltal a helyi lakosok ivóvízellátását. 2017-ben a Hunnia Kristály Kft. törhetetlen menzaedényeket ajánlott fel a shkodrai árvaház részére. Ugyanebben az évben az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány sportpályát adományozott egy tiranai óvodának. Donorként a vízügyi területen vagyunk eredményesek: két magyar cég két albániai városnak nyújt technikai segítséget a vízellátás hatékonyságának növelésére, illetve szakértői szintű látogatások szervezésével mozdítjuk elő, hogy a magyar cégek minél sikeresebb üzleteket bonyolítsanak és minél több helyi vízipari tenderen vegyenek részt.”

Vonzó albán tengerpart

A gazdaság másik húzóágazata az idegenforgalom.

Bulgária és Horvátország mellett új vetélytársaként jelent meg Albánia a piacon, amely ár-érték arányban lepheti meg a konkurenciát, és az ismeretlenség varázsával hat.

A tengerpart vonzó, a történelmi helyek ideális kirándulásokat kínálnak. Az ókort az érdeklődők az egyik legnagyobb római romterületen, Apolloniában, Szkander bég örökét Krjában tanulmányozhatják. Berath „Ezerablakos városára”, fellegvárára, értékes ikonmúzeumára, Dures belvárosára, Tirana múzeumaira napokat lehet szánni, a magas hegyek ideális kirándulóhelyek. Az albán konyha kitűnő és vendégkényeztető, a búcsúvacsorán a fogások felénél feladtam a folytatást.

„Az ország gazdag kínálata mindenkit meglep – osztja meg személyes véleményét Vörös Zsolt, a TSTours idegenvezetője, aki öt éve járja a vidéket, s mintegy nyolcvan út tapasztalataiból formálja véleményét. – Ami a sokfelé megfordult turistának is élményt jelenthet, az az ismeretlen felfedezése, az Európában is különlegesnek számító tengerparton való pihenés, a történelmi, részben a magyar történelemhez is köthető látványosságok meglátogatása, valamint az albán jelen, a nagy múltú nemzethez köthető életérzés megismerése.

Engem is számos élménnyel gazdagított Albánia,

például amikor 2016-ban szentté avatták Teréz anyát, vallástól és felekezettől függetlenül egyemberként ünnepelt az ország. Egy nép fejezte ki tiszteletét annak a szerzetesnek, aki a karitatív munkának, az elesettek védelmének szentelte életét.”

Az „ateista ország” valóban lélekben is magára talált. 2012-ben a tiranai főtér mellett az Albán Ortodox Egyház újjászületésének 20. évfordulóján szentelték fel a modern Feltámadás- katedrálist, amelyben múzeum, kulturális centrum és könyvtár is helyet kapott. A Szent Pál-székesegyházra a főváros római katolikus közössége lehet büszke. Szintén modern épület, alapkövét még II. János Pál pápa rakta le 1993-ban, kilenc évvel később szentelték fel. Számos szobor és emléktábla utal az albánok első szentjére, Teréz anyára, akinek személye az albán keresztény közösségek megújulását is segítette.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS