HIRDETÉS
A mindennapokban a vita szónak keserű mellékíze van. Ha valaki azt mondja, hogy vitázni kezd a barátjával vagy a családtagjával, szinte biztosak lehetünk benne: összevesztek. Az erdélyi magyar közéletben sem sokkal jobb a helyzet – a vitát gyakran azonosítjuk a széthúzással, az indulatokkal, a személyeskedéssel.
Pedig a világ számos pontján mást jelent a vita. Angliában, Amerikában a vita az oktatás szerves része: diákok és egyetemisták iskolai klubokban, szabályok szerint tanulják, hogyan lehet ütköztetni az érveket.
Nem az a cél, hogy „ki nyer”, hanem az, hogy minden résztvevő új szempontokkal gazdagodjon.
A különbség a kocsmai szócsata és a formális vita között éppen ez: a struktúra és az indulatmentesség. A vitában mindenkinek egyenlő esélye van megszólalni, rögzített szabályok védik a tisztaságát, és a hangsúly az érveken, nem a hangerőn van.
Simon Krisztián öt éve találkozott először ezzel a világgal. Egy székelyföldi vitaversenyen próbálta ki magát, és bár kezdetben döcögött a dolog, hamar megérezte a varázsát.
– idézte fel, hozzátéve, hogy ez az élmény nemcsak új hobbit adott neki, hanem pályát is módosított: az orvosi helyett végül a jogi egyetem mellett döntött.
Az egyetemi évei alatt a vitázást intenzíven gyakorolta az MCC egyetemi programjának diákjaként, ahol külön vitakurzus működik három nyelven.
Azóta elvégezte a budapesti Vitaakadémia vitavezetői és vitatréner képzését, és középiskolásoknak és egyetemistáknak is tart foglalkozásokat az MCC kolozsvári központjában.
Hetedikesekkel kommunikációs kurzust vezet, középiskolásoknak vitakurzusokat tart, az egyetemistáknak pedig már brit parlamenti vitaformátumban adja át a tudást.
„Más minden korosztály. A kicsiknél a spontaneitás, a gyors reakció a fontos. A nagyobbaknál a retorika, a logikai építkezés, a tudatos önfejlesztés kerül előtérbe” – magyarázza.
A vitázás sokkal több, mint ügyes beszédtechnika. Azok a diákok, akik bekapcsolódnak, rövid időn belül magabiztosabbá válnak, bátrabban állnak ki közönség elé, és jobban eligazodnak a világban.
A fake news, a közösségi média zajos információáradata közepette talán sosem volt ennyire fontos a kritikus gondolkodás.
A vitázás erre tanít meg: mindig két oldalról kell körüljárni egy kérdést, mérlegelni az érveket és az ellenérveket. Így válik a diák képessé arra, hogy különbséget tegyen a tény és a manipuláció között.
Magyarországon sok pedagógus is felismerte már a módszer erejét. A vitatréner-képzéseken részt vevő tanárok arról számolnak be, hogy így újra közös hangot találnak a diákokkal. Nem csoda: a vita bevonja a diákot, aktív résztvevővé teszi, miközben segít rendszerezni és elmélyíteni a tudását – mesélte Krisztián.
Az erdélyi magyar oktatásban a vitakultúra még csak most bontogatja szárnyait. Vannak kezdeményezések: diáktanácsok szerveznek klubokat, lelkes tanárok nyitottak a módszerre, egyes egyetemi hallgatói önkormányzatok is hívtak már MCC-s trénereket bemutató órára, de messze vagyunk attól, hogy a vitázás mindennapi pedagógiai eszköz legyen.
Közben a román diákok körében több működő vitaklub is van, Nyugat-Európában pedig egyenesen természetes, hogy minden iskolában van helye ennek a gyakorlatnak.
A kolozsvári MCC vitaklubjaiban három nyelven – magyarul, románul és angolul – zajlanak a foglalkozások. Ez nemcsak nyelvgyakorlás, hanem mentális rugalmasság is. Sok székelyföldi magyar diáknak például kifejezetten felszabadító, hogy románul, vitajáték formájában kell megszólalnia. Ez oldja a gátlásokat, és segít, hogy a nyelvet ne csak kötelező tantárgyként, hanem kommunikációs eszközként lássák – osztotta meg Krisztián.
Angolul vitázni pedig nemcsak szókincset bővít, hanem a gondolkodás más mintázatait is aktiválja. A diák megtapasztalja, hogy más nyelven másképp szervezi a gondolatait – és ettől is fejlődik.
Simon Krisztián épp beszélgetésünk előtt nem sokkal tért haza egy szlovéniai tapasztalatcseréről, ugyanis az MCC egy szerb és egy szlovén szervezeten keresztül, közösen vett részt egy ERASMUS+ projektben, melynek a vitakultúra fejlesztése, terjesztése az egyik fő célja.
Kisebbségi közösségben élni mindig is kihívást jelentett: hogyan hallassuk a hangunkat, hogyan tudjuk érveinket megfogalmazni a többségi társadalommal szemben. Ha fiataljaink megtanulnak vitázni, azzal nemcsak egyéni készségeket szereznek, hanem a közösség egészét erősítik.
Egy olyan korban, amikor a közéletben sokszor a hangos szó, a személyeskedés, sőt a gyűlölet uralja a vitákat, különösen nagy szükség lenne arra, hogy egy új generáció mutassa meg: lehet másképp is.
Simon Krisztián optimista:
„A diákok nyitottak, motiváltak, tudják, hogy szükség van a vitára. Már csak az kell, hogy a pedagógusok, az iskolák és a döntéshozók is meglássák benne a lehetőséget".
A vita tehát nem veszekedés, hanem gondolkodás. Nem széthúz, hanem közelebb hoz. Nem kocsmaasztal mellett született hangoskodás, hanem egy tanulási, fejlődési folyamat. Erdélyben még csak csírázik, de minden esély megvan rá, hogy virágba boruljon. És talán egyszer eljutunk oda, hogy a gyerekeink nemcsak hallgatják a tananyagot, hanem kérdeznek, érvelnek, vitáznak is – így válnak gondolkodó, felelős polgárokká.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
