Petőfi, Pilvax, Bem József, márciusi fiatalok, Nemzeti dal – nevek, történetek, melyekről minden évben megemlékezünk, s amelyek folyamatosan benne vannak a köztudatban. Ám vannak a szabadságharcnak olyan epizódjai is, melyeket kevesebbszer elevenítünk fel, pedig ugyanúgy részei az 1848-as tavasznak és a szabadságharcnak, mint az említett nevek, helyszínek.
Harc és szerelem
A forradalom első napján Petőfiék már hajnali öt órától úton voltak. A Pilvaxban találkoztak, megfordultak Jókainál, a Landerer-Hackenast nyomdában kikényszerítették a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását, kiszabadították Táncsics Mihályt, délután pedig legtöbbjük a Nemzeti Színházban találkozott.
Este hat órától Anton Hocebo Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja volt műsorra tűzve, ám a forradalmárok meggyőzték Bajza József igazgatót, hogy Katona József Bánk bánját adják elő. Bajzát nem kellett sokat győzködni – tollával bár, de ő is harcolt a forradalomban –, sőt, kitörő örömében és a kiszabadult Táncsics tiszteletére ingyenes előadást hirdetett meg.
A nap hősei, Petőfi, Jókai, Vasvári mind ott voltak. A Kolozsvárott is megfordult Egressy Gábor, Petőfi barátja, az előadás szünetében a színpadról elszavalta a Nemzeti dalt, közben Jókainak is eszébe jutott, hogy szólnia kellene a tömeghez. A nap történéseitől zaklatottan, sáros, átázott ruhával, kipirult arccal, fején egy széteső cilinderrel Jókai a színfalak mögé ment, hogy egyeztessen fellépéséről. A félhomályban szó szerint belebotlott Laborfalvi Rózába, aki Gertrudiszt alakította. A 31 éves, gyermekét egyedül nevelő asszony teljesen elbűvölte a fiatal írót. És ez fordítva is igaz volt: a színésznő többé nem tudta levenni a szemét Jókairól, fellépett hozzá a színpadra, és levéve kosztümjéről kokárdáját, Jókai felöltőjére tűzte ki. Már akkor éljenezett a tömeg, majd miután elcsattant egy nyílt színi csók is, óriási tapsban és kiabálásban tört ki a felajzott nézősereg.
A 23 éves Jókait a tavasz zsongása, a forradalom öröme és a szerelem teljesen megszédítette. Kettejük szerelme a kitörő forradalom és szabadságharc jelképe lett, még akkor is, ha későbbi házasságuk botrányt kavart, és még Jókai legjobb barátja, Petőfi Sándor is nehezen törődött bele a kapcsolatba.
Háromszínű kokárda
Viszonylag köztudott, hogy az első magyar kokárdát Petőfi felesége, Szendrey Júlia varrta, miközben a költő éppen a Nemzeti dalt írta csöndes otthonukban. Ám azt már kevesebben tudják, hogy háromszínű szalagot már a 19. század elején is hordtak, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna. Maga a kokárda viselése először Franciaországban, a Bastille ostroma után terjedt el. A legenda úgy tartja, hogy kitalálója La Fayette márki volt, és a mainál sokkal nagyobb méretben tűzték ki az emberek – rendszerint a kalapjukra.
A három szín – a trikolór – jelképként való használata még régebbi: már Mátyás királyunk korában feltűnik egy pecsétnyomón, illetve annak zsinórján. A kokárda színei a nemzeti zászló színei, helyesen belülről kifelé kell olvasni őket. Így a zöld kerül kívülre, a piros szín belülre. Ennek ellenére sokkal elterjedtebb a fordított színkombináció, mert az valahogy jobban mutat – állítják sokan. Nem beszélve arról, hogy az 1848-as forradalomban is a piros szín volt kívül a kokárdákon. Petőfinek és Jókainak kör alakú „szalagrózsája” volt, tehát pántlika nélküli kokárdája.
Az elfeledett forradalmár
Legtöbbünk azzal sincs tisztában, hogy a nyelvújítás vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek volt egy Lajos nevű fia. Azt meg pláné kevesen tudják, hogy ő is a szabadságharc bukásának áldozata lett. Tizenötödik aradi vértanúként is emlegetik a történészek – a tizennegyedik Batthyány Lajos miniszterelnök volt –, és 1849. október 25-én reggel 7 órakor lőtték főbe az aradi vár sáncárkában 29 évesen, ott, ahol a többi aradi vértanú is kilehelte lelkét.
Nem kell az okosabb!
Végül egy anekdota az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idejéből. A történet Farkas Emőd Az 1848–49-i szabadságharc anekdotakincse című könyvéből való, amely először a Rózsa Kálmán és Neje Könyvkiadó és Könyvnyomda Rt. Gondozásában jelent meg egy évszázada. A vízaknai, szerencsétlen végű csatában, amelyben Petőfi is részt vett, a maroknyi honvédsereg rendületlenül állta az ötszörte nagyobb osztrák sereg tüzét. Báró Puchner többször lőtávolba jött, s a tüzérek le akarták lőni. Ezt azonban Bem apó megtiltotta nekik.
– Ne lőjetek rá – mondta –, mert helyette majd okosabbat küldenek, akivel aztán nem lehet olyan könnyen elbánni!
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.