Balzaci színjáték

EN-összeállítás 2015. augusztus 17., 08:20

Honoré de Balzac francia író, a világirodalom egyik legtermékenyebb szerzője  1850. augusztus 18-án, 51 éves korában hunyt el.

galéria

 

Balzac ősei dél-franciaországi parasztok voltak, az apja hadsereg-élelmező tisztként a császárság ideje alatt nagy vagyonra tett szert. A család neve eredetileg Balssa volt. Azonban amikor az író nagybátyja, Louis Balssa megölt egy lányt, és kivégezték, az apjuk, Bernard-François megváltoztatta a nevüket Balzacra, majd később önkényesen odafűzte hozzá a nemesi eredetre utaló de szócskát, kisajátítva magának egy régi nemesi címert is.

Középiskolai tanulmányainak végeztével Honoré jogot hallgatott, majd egy ügyvédi irodában gyakornokoskodott, de 1819-ben felhagyott a jogi pályával. Elhatározta, hogy író lesz.

Különböző álneveken (Lord R’Hoone, Horace de Saint-Aubin) közepes regényeket írt gyorsan és elképesztő mennyiségben, de minden siker nélkül. Merész üzleti vállalkozásba kezdett: nyomdát vásárolt, könyveket adott ki, de csődbe jutott, s ettől kezdve állandóan bujkálnia kellett hitelezői elől.

Annak ellenére, hogy Balzac korai próbálkozásai nem arattak osztatlan sikert, ő nem adta fel, hamarosan napi 15 órát írt, miközben a magára öltött szerzetesi ruha és az asztalra készített hatalmas mennyiségű kávé segítette írás közben – több alkalommal napi 50 csésze sűrű fekete török kávét ivott meg. 1829-ben megírta a Huhogók című történelmi regényét, amely végre kedvező fogadtatásra talált, 1832-ben komoly közönség-, egyszersmind kritikai sikert ért el A szamárbőr című munkájával. A társasági életben is érvényesülni akart: költekezően élt, dandy módjára öltözködött, a legmagasabb körökhöz tartozó nőkkel kezdett szerelmi viszonyt. 1832 végén lelkes levelet kapott Ewelina Hanska lengyel grófnőtől, akivel húsz éven át tartó szenvedélyes szerelmi levelezést folytatott, ukrajnai birtokán hosszabb időt töltött a hölgy férjének halála után.

Az első nagyobb sikert arató Huhogók című munkája után alig 20 év állt rendelkezésére, hogy megírja elképesztő mennyiségű életművét: 97 könyvet több mint 11 000 oldal terjedelemben. Mindez azt jelentette, hogy Balzac szüntelenül alkotott: évente öt-hat regényt írt, életformáját is az íróság határozta meg: este nyolckor lefeküdt, éjfélkor felkelt, barátkámzsájában íróasztala mellé ült, és feketekávét iszogatva egyfolytában dolgozott. Birtokot vásárolt, különböző nagyravágyó, általában nem sikerülő gazdasági tervei voltak – a becsvágy mellett rendkívüli regényírói termékenységének másik közvetlen fő oka: hatalmas adósságai voltak.

A Goriot apó megjelenése (1834) után tűntek fel műveiben a hatalmas regényfolyam, az Emberi színjáték középponti alakjai, és vált véglegessé a nagy szándék: bemutatni az egész francia társadalmat, minden rétegét, minden foglalkozási ágát, minden vidékét. Továbbra is öt-hat regényt írt évente, köztük remekműveket, mint az Eugénie Grandet (1833), a César Birotteau (1837), az Elveszett illúziók (1837–43), a Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (1839–47). 1842-ben jelentek meg első ízben összegyűjtve és rendszerező elvek szerint csoportosítva az Emberi színjáték addig elkészült kötetei, melyet száznegyven kötetesre tervezett, de „csak” kilencven készült el belőle – életműve szándékában is, megvalósításában is a legnagyobb méretű irodalmi alkotás, amit ember valaha is megpróbált. A regényeknek, elbeszéléseknek ez a zegzugos rendszere, amelyben mintegy kétezer alak él, nyüzsög, tolong, vágyódik sikerek és sikertelenségek között, úgy nőtt ki a romantikából, hogy alapja lett minden azóta való realista törekvésnek. Balzac előtt is akadtak már realista regények, de Balzac óta van realista regényirodalom, tartja az irodalomtörténet.

Lázas munkája ellenére hosszabb utazásokat is tett, járt Németországban és a cári Oroszországban, számos szerelmi kalandja volt, újabb, szintén balul végződő üzleti ügyekbe bonyolódott. 1848-ban Párizsban érte a forradalom: nemzetgyűlési képviselő szeretett volna lenni, de csúfosan megbukott. 1849-ben jelöltette magát a Francia Akadémia tagjai sorába, ám mindössze Victor Hugo és Lamartine szavazott rá.

1850-ben súlyos betegen hosszú útra indult, hogy feleségül vegye hűséges levelezőtársát, a lengyel Hanska grófnét, akinek időközben elhunyt a férje. Párizsba már csak meghalni tért haza feleségével: augusztus 18-án, ötvenegy éves korában hunyt el hashártyagyulladásban. A Père-Lachaise temetőben Victor Hugo mondott sírja felett gyászbeszédet: „Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.