Az ördög zöld szeme

Hosszú ideig tiltólistán volt, míg végül 1988. június 22-én az Európai Unió engedélyezte a tujontartalmú szeszek, köztük az abszint gyártását.

A zöld italnak egyesek gyógyító hatást tulajdonítanak, mások az ördög szemének fényét látják az abszintos pohárban. Számtalan világhírű festményen, versen, regényen ott az abszint tündérének zöld ujjlenyomata – ami nem csoda, ha belegondolunk, hogy Van Goghtól és Gauguintól kezdve Verlaine-en és Baudelaire-en át el egészen Ady Endréig rengeteg híres művész esküdött a „zöld tündér” csodás hatására. Az már más lapra tartozik, hogy Verlaine például abszintgőzös állapotban lőtte le szeretőjét, Arthur Rimbaud-t, és Van Gogh füle sem úszta meg szárazon a zöld ital „jótékony” hatását.  

Az abszint gyakorlatilag keverék: készítésekor a fehér ürömfű leveleit és virágait, az ánizs és a római édeskömény termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Az ürömfű latin neve Artemisia absinthuim, innen ered az ital elnevezése. 

Bár az abszint valamilyen formáját állítólag már az egyiptomiak is ismerték, a zöld ital szinte teljes egészében a franciákhoz köthető. Az első ismert abszintfőző Abram-Louis Perrenoud volt. Perrenoud 1794-ben a ma ismert formájában készítette az abszintot, mely akkoriban már nem csak gyógykészítményként, hanem élvezeti cikként is elterjedt a környéken. Néhány év múlva egy Dubois nevű csipkekereskedő megvásárolta a receptet, és szinte ipari mennyiségben főzte a zöld italt. Perrenod maga sem maradt el mögötte: 1805-ben saját vállalkozást nyitott, ahol naponta 400 liter abszintot állított elő. A 19. század közepén már évi 20 millió liter abszint került ki a kifőzdékből – csupán Franciaországban!

A franciákat tehát minden mennyiségben ellátták abszinttal. Fogyasztását egész szertartás övezte: ameddig az angolok ötórai teára gyülekeztek, addig francia kollégáik ötórai abszintozásra gyűltek össze a kocsmákban. A borzasztóan erős ital hígítását és csepegtetését rituálék övezték, költők írtak ódát hozzá, festők örökítették meg az abszintivást vásznaikon.    

Végül az abszintot a 20. század első harmadában egy fiktív szindrómára, az abszintizmusra hivatkozva több országban is betiltották. Az ital állítólagos káros hatásaiért növényi összetevőit, főleg a fehér ürömfűben található tujont tették felelőssé, melyet azonban a korabeli és mai abszint egyaránt elenyésző mennyiségben tartalmaz.  Egy korabeli orvos, bizonyos Eugene Ledoux szerint: „Az abszint elmebajhoz és bűncselekményekhez vezet, epilepsziát okoz és tuberkulózist. Minden évben franciák ezreit öli meg; fenevaddá teszi a férfit, mártírrá a nőt, és visszamaradottá a gyermeket.” Émile Zola egyik regényében a következőket írja az abszint hatásáról: „Boche ismert egy asztalost, aki anyaszült meztelenre vetkőzött a Saint-Martin utcában, majd polkázva halt meg – abszintivó volt.” Az idők során bebizonyosodott, hogy még sincs éppen ilyen rettenetes hatása a zöld italnak, bár az orvosok ma sem abszinttal gyógyítják az alkoholizmust…