Szoboravató Érsemjénben: Kazinczy Lajos, 1848 fiatal erdélyi hőse

Kazinczy Lajost lázadó ezredesként 29 éves korában, azaz 1849. október 13-án teljes vagyonának elkobzására és golyó általi halálra ítélte a hadbíróság.

Az ítéletet az aradi várkapu előtti sáncban hajtották végre október 25-én. „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!” mondta utoljára.

A semjéni születésű édesapjára való tekintettel a helyiek a maguk mártír halottjának tekintik. 2010-ben a községi önkormányzat, valamint a székesfehérvári Krajcáros Alapítvány elhatározásából született meg a gondolat, hogy a szabadságharc semjéni vonatkozású mártírjának a Kazinczy–Fráter–Csiha-emlékház udvarára szobrot állítsanak.

Az akkori tölgyfából készült rusztikus kivitelezésű emlékművet Tóth Lajos székesfehérvári fafaragó készítette. Kedves Gyula, a magyar honvédelmi minisztérium ezredese, az 1848-as események szakértője akkor elmondta: a szobrot eredetileg Zsibóra tervezték, de az ottani önkormányzattal nem jutottak egyességre.

A Zsibónál kapituláló honvédezredes fából faragott domborműve így került felállításra édesapja szülőfalujában.

Halálának 170. évfordulója alkalmából a Hajdú-Bihar Megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület, az érsemjéni önkormányzat, a Magyar Kormány, valamint más magántámogatók jóvoltából került felavatása Kazinczy Lajos honvédezredes mellszobra. A büszt az apa szobrával szemközti oldalon kapott helyet, amely a székelyhídi származású, ma Budapesten alkotó Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. Ugyanebben a parkban Fráter Loránd, szintén semjéni születésű nótáskapitány szobra is az ő nevével fémjelzett.

A vasárnapi ünnepi istentiszteletet követően határon innen és túlról érkezett vendégek, közjogi méltóságok jelenlétében került le a lepel a fiatal tiszt mellszobráról a határ mindkét oldaláról érkezett huszárok díszőrsége közepette. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Kalmár Ferenc magyarországi miniszteri biztos, aki szintén az Érmellékről származik, felmenői az érmihályfalvi temetőben nyugszanak, Cseke Attila szenátor, Csontos János hagyományőrző huszártiszt, a szoborállítás kezdeményezője, valamint Lelik István krasznai hagyományőrző, aki szintén a szoborállítás támogatója.

Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa a vértanú katonai pályafutásának, a honhoz való hűségének méltatása mellett megemlítette, hogy az idei Nemzeti Vágta Kazinczy Lajos előtt tisztelgett. Ezt Balázsi József polgármester azzal egészítette ki, hogy a szobor a felállítását megelőzően a neves esemény október 20-i ünnepi díjkiosztóján ott állhatott a Hősök terén.

1848 hozadéka a Kazinczy családban és a Nemzeti Vágta hőse Már hagyománnyá vált, hogy a lovas rendezvény minden évben jelentős magyar történelmi alakot emel az esemény jelképévé. Az idei Nemzeti Vágta a vértanúhalált halt Kazinczy Lajos honvédezredes előtt tisztelgett.

Kazinczy Lajos a nemesi származású Kazinczy család sarja, tanulmányait Tulln városának kadétiskolájában végezte. Részt vett a pákozdi csatában és a végsőkig harcolva csak az utolsók között tette le a fegyvert.

Kedves Gyula, a Nemzeti Vágta történészszakértője írja a vértanúról, hogy a család legkisebb gyermekének hazaszeretete már kiskorában megmutatkozott. Tanulmányai után 1839-ben hadapródként belépett a 9. Miklós huszárezredbe, ahol csapatparancsnoki tapasztalatokat szerzett. 1848 tavaszán a forradalmi közhangulattól fűtött Magyarországon jelentkezett a szerveződő honvédségbe. A honvédsereg ekkor még nélkülözte a profi katonai tudást, így Kazinczynak kiváló lehetősége adódott tehetsége kibontakoztatására.

Az ifjú katona vezető szerepet töltött be a honvédsereg megszervezésében és annak hadműveleti vezetésében.

Műszaki végzettségének köszönhetően sikeresen irányította a magyar utászkar szervezését Pozsonyban, majd Győrben 1848 november–decemberében. Egyedülálló tehetségét korán felismerték, így 1849 legelején ezredparancsnoki pozíciót bíztak rá azzal a céllal, hogy a megbomlott első huszárezredet szervezze újjá.

A fiatal Kazinczy meggyőződéssel és igazi huszáros virtussal vezényelte hadosztályát a tavaszi hadjáratban komoly sikereket aratva. 1849 júniusában tartalékhadosztályt állított fel, illetve Ung, Bereg és Máramaros védelméért is felelt, amelyek a hadianyaggyártás fő bázisainak számítottak. 1849. augusztus elejére egy teljes hadtestet kovácsolt össze, amellyel Erdélybe vonult, ahol a tábori seregtestek között utolsónak tette le a fegyvert. A fegyverletétel után az aradi haditörvényszék elé került, ahol önálló hadtestparancsnokként a tábornokokhoz hasonlóan kezelte perét a bíróság.

Az 1848–49-es szabadságharc és forradalom eseményeit Kazinczy Lajos szülei már nem élték meg, a család többi tagja csendes beletörődéssel viszonyult a legkisebb fivér halálához. Egyik nővére évekkel később igyekezett emléket állítani testvérének, ami szűkebb pátriájában ismertséget hozott a vértanúnak. Legfiatalabb bátyja a veressipkások között szolgáló önkéntes volt, később honvédszázadossá nevezték ki testvére hadtestében, rendkívül büszke volt Lajos kiemelkedő katonai érzékére. Lajos legidősebb fiútestvére Nádor-huszárfőhadnagyként császári szolgálatban maradt, többre tartotta pályafutását a haza szolgálatánál. Így nem kimondottan lelkesedett öccse, Lajos szabadságharcos tevékenységeiért. Szerencsére azonban sosem kellett egymás ellen harcolniuk, hiszen a Nádor-huszárokat nem merték magyar harcszíntérre vezényelni, ugyanis mindannyian a szabadságharc szolgálatába álltak volna. A báty végül őrnagyként vonult nyugállományba a szabadságharc leverése után néhány évvel.

Kazinczy Lajos életét a katonaság és a véres küzdelmek tették ki, így családot sem alapított, nőtlenül, gyermek nélkül hunyt el.

Hiteles forrás hiányában csupán legendaként terjedt el akkoriban, hogy egy lengyel grófkisasszony várta haza a fiatalembert a csatákból, sajnos sikertelenül.

Az ifjú honvédet kivégzése után jeltelen sírba földelték el az aradi vár sáncában. Kazinczy máig ott nyugszik, pontosan nem behatárolható területen. Szülőfalujában, a Sátoraljaújhely melletti széphalmi udvarházuk parkjában emeltek szobrot a tiszteletére, ezt az alkotást szokás a síremlékeként emlegetni.

Minden szoboravatónak általában az a legfelemelőbb pillanata, amikor lekerül róla a lepel, amit ez esetben Kalmár Ferenc miniszteri biztos, Cseke Attila szenátor és Csontos János, a huszárok parancsnoka oldott le, majd a koszorúzás következett. Vége hossza nem volt a különböző intézmények, civil- és politikai szervezetek sorának. A koszorúzók között volt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke is. Az eseményen több százan vettek részt az Érmellékről, a bihari megyeszékhelyről, valamint a határon túli településekről. Az esemény alkalomhoz illő ünnepi műsorral zárult a Fráter Loránd Művelődési Házban – fellépett az érsemjéni Ezüstperje és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes. Ezt megelőzően Lakatos Zoltán, a Hajdú Táncegyüttesért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi tagja, a szoborállítás egy másik támogatója köszöntötte az egybegyűlteket.

A Székelyföldről, a Szilágyságból, Szentjobbról, Bihardiószegről és Hajdú-Biharból érkező hagyományőrző huszárok – akiknek oroszlánrészük volt a fiatal honvédezredes szobrának felállításában, és akik nevében Csontos János arról is szólt, mekkora tisztelet övezi köreikben a fiatalon kivégzett 48-as főtisztet – a ceremónia alatt végig díszőrséget álltak a szobor körül.

A szilágysági huszárok a szobor mögött tisztelegtek, akik azért utaztak ide Zilahról és környékéről, hogy a Zsibónál utoljára kapitulált „katonatársuk” végtiszteletét megadják az „Isten nyugtassa, ezredes úr!” közös katonás felkiáltással, amitől sokak szeme könnybe lábadt.