Gróf hídvégi Mikó Imre emlékezete

Kétszáztizenöt éve született a 19. századi magyar politikai élet haladó szemléletű, meghatározó alakja, gróf Mikó Imre. Tevékenységeivel kortársai körében kiérdemelte az Erdély Széchenyije jelzőt. Mikó mindenekelőtt államférfi volt, erről legjobban tettei beszélnek – fogalmazott Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azon a szűk körű ünnepségen, amely a háromszéki születésű gróf új sírkeretének átadásán került sor. A korabeli feljegyzések szerint temetésén 10–12 ezer ember gyűlt össze a Házsongárd­ban és környékén, a mostani eseményen a járvány miatt csak hivatalos személyek és újságírók vehettek részt. A csekély létszám ellenére is felemelő a tudat, hogy nagyjaink emlékhelyeit a kolozsváriak őrzik, gondozzák, szépítik.
Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke elmondta:

A sírkertben található egy neogótikus mauzóleum a Mikó és a Rhédey grófok címerével. Ezt Mikó Imre építtette 1865-ben bécsi internáltsága idején a 38 évesen 1849-ben elhunyt felesége, Rhédey Mária emlékére.

A koporsók helye alul, a kriptában van, felül gyönyörű, Vilma porosz királyné emlékművének mintájára készített fehér márványszarkofág található, amit Kelemen Lajos egész Erdély legszebb márványszobrának nevezett. Mellette található a Házsongárdi temető legnagyobb fekete svédgránit obeliszkje, amelyre az adakozó főúr, Mikó Imre nevét vésték. Az előtte található sír kapott most új köntöst, a sírkeret alakja Maczalik Arnold építész tervezőirodájának köszönhető, a köveket Kézdiszentléleken faragták. A megemlékezés szervezésében részt vett a Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete.
Mikó Imre újonnan elkészült sírkeretét Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának kancellárja áldotta meg, a megemlékezésen Gergelyné Tőkés Erzsébet mellett Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke mondott beszédet.

A sírkeret elkészültét a Kovászna Megyei Tanács, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta a Külföldi Magyar Emlékek megőrzése programján keresztül.

Szűk keretek között szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amivel Mikó Imre élete során foglalkozott, és még nehezebb érdemeiről beszámolni. Tény, hogy szerteágazó tevékenységét és áldozatkészségét leginkább társadalmi téren fejtette ki, ezért kortársaitól méltán érdemelte ki az Erdély Széchenyije jelzőt.
Mikó a háromszéki Zabolán született 1805. szeptember 4-én gróf Mikó György főkirálybíró és gróf Mikes Borbála gyermekeként. Édesanyja gyermekágyi lázban meghalt – édesapját is elvesztette alig 15 évesen –, felnevelését a nagyszülők vállalták magukra, akik Marosújvárra költöztek, hogy unokájukat a nagyenyedi református kollégiumba járathassák.

1824-ben fejezte be nagyenyedi tanulmányait. Ezt követően jogi ismeretei kiegészítésére Marosvásárhelyre, a királyi ítélőtáblához ment joggyakornoknak, ahol 1825-ben a jog- és törvénytudományokból kitűnő vizsgaeredménnyel szerezte meg oklevelét.
Az 1848-as forradalomig jelentős közéleti tisztségeket töltött be – többek között a kolozsvári színházat is igazgatta. A március 15-i események kormánytisztviselőként érték. Az év őszén az erdélyi kormánybiztos összehívta Agyagfalvára a székely nemzeti gyűlést, amelynek feladata a székelység politikai útjának kijelölése volt. Mikó Imre királyi biztosként volt jelen az eseményen, s a mintegy 60 ezer főnyi követ őt választotta elnökké.

Novemberben az uralkodó őt nevezte ki az erdélyi gubernium élére.

1848. december 2-án az erdélyi főkormányszék sérelmi feliratot intézett az uralkodóhoz, átadásával Mikót bízták meg, aki fel is kereste a folyamodvánnyal az Olmützben tartózkodó császári udvart. Feladata végrehajtását követően azonban I. Ferenc József nem engedte vissza Erdélybe, s Bécsben házi őrizetbe került. 1848. december 22-én – alig egy hónapnyi hivatalviselés után – leváltották a gubernium éléről is.

A felujított sírhely a Házsongárdi temetőben • Fotó: Nánó Csaba

Mikó 1867-ben a közlekedési tárca minisztere lett. Széchenyi István 1848-as vasúthálózati tervére alapozva elkészítette Magyarország vasúthálózata című emlékiratát.

Az Erdélyi Múzeum létrehozásának ötlete korábban is felmerült, de csak Mikó Imre vitte a tervet megvalósulásra. Odaajándékozta kolozsvári nyári kastélyát a hozzá tartozó nagy kerttel, amelyet a végleg megalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület 1859-ben ténylegesen birtokába vett.

Érdemes megemlíteni, hogy odaadó tevékenységével

a 19. század közepe táján ő mentette meg a kolozsvári színházat a csődtől. Emberi nagyságára jellemző, hogy támogatta a szászvárosi és az 1857-ben alapított sepsiszentgyörgyi iskolákat,

utóbbinak, amely manapság a nevét viseli, végrendeletében 60 ezer forintot hagyott. Jelentős összegekkel támogatta a kolozsvári református főiskolát, illetve a papnevelőt is.
A családi tragédiák nem kerülték el: fiatalon meghalt felesége, Rhédey Mária, elvesztette egyetlen fiát, s benne a családja utolsó fiúörökösét, egyik lánya elhunyt, a másik pedig özvegységre jutott. Gróf Mikó Imre 1876. július 15-én hunyt el Kolozsváron. Haláláig hű maradt egyik jelmondatához: „nem dicsőségre vágyom, hatni akarok.”