HIRDETÉS

Máramaros bércei Petőfi szemével

Simon Virág 2018. május 06., 14:58 utolsó módosítás: 2018. május 06., 15:03

Egy máramarosi kirándulás lélekmelengető kalandnak számít, a székelyföldi embernek kétszeresen az. Hívom az olvasót, tartson velünk. Keressük fel együtt Petőfi emlékeit Koltón, majd Nagybányától Máramarosszigetig és kissé odébb, Szaploncáig bóklászva élményekben gazdagon térhetünk haza.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobra a Teleki-kastély kertjében: évente tízezer ember látogatja meg a szerelmespár emlékhelyét Fotó: Simon Virág

Máramaros, Koltó, Nagybánya, Máramarossziget oly távoli a székelyföldiek számára, hogy ha közvetlen környezetünkben levőket megkérdezzük, szinte senki nem járt arra. Az iskolai tanulmányokra hivatkozva mondják, hogy ha Máramaros megye, akkor Koltó és Petőfi-múzeum, s talán a nagybányai festőtelepet is felidézik, de annál többet nem tudnak a több száz kilométerre levő vidékről. Mi kétnapos felfedezőútra indultunk e tájra, s csaknem 700 kilométernyi utazás után élményekkel tele tarsollyal tértünk haza.

Cigánytelepről érkezve

Petőfi-verseket ugyan nem olvastunk, nem szavaltunk a Koltó felé vezető úton, de azt elmondtuk a gyermekeknek, hogy elsőként a Petőfi Sándor által híressé „tett”település múzeumába fogunk látogatni. Az iskolában még nem tanulták verseit, de a március 15-i emlékműsorokból már tudták, hogy a hozzánk sokkal közelebb levő Fehéregyházán hunyt el, és szabadságharcos költő volt.

HIRDETÉS

Mint utólag kiderült, a Nagybánya közeli települést rossz helyről közelítettük meg, ezért pár kilométeres poros úton döcögve egy cigánytelepen kötöttünk ki. Araszolva haladtunk egy gyermekekkel tele szekér után, amelyre időnként felugrott még pár mezítlábas kölyök. Előzni nem lehetett, mert a házak előtt szőnyeget mostak, tavaszi nagytakarítás volt mindenhol. Utólag mégsem bántuk, hogy rossz úton tértünk a községbe, mert ha Nagybánya felől közelítjük meg, nem láthatjuk Koltónak ezt a részét. Bár a település román neve csak Koltót tartalmazza, az önkormányzat honlapján és a református egyház is Koltó-Katalinként említi a két településből álló községet. A 2600 lelkes települést 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák lakják.

A település központjában áll a református templom, a Kultúrház és a Petőfi-múzeumnak otthont adó Teleki-kastély.

A kultúrházba költözött múzeum sok érdekes iratot tartalmaz Fotó: Simon Virág
Felújítás alatt a kastély

Az egyszintes udvarház jelenleg felújítás miatt zárva van. Mint Kádár Heléntől, a Koltóról érkező idegenvezetőtől megtudtuk, a 18. század közepén, Mária Terézia uralkodása idején épült barokk épület rossz állapotba került, hiszen államosítása után a kommunizmusban szórakozóhely és raktár is működött benne, kéménye bármikor összedőlhet. A műemlék tulajdonosa, a polgármesteri hivatal európai uniós pénzt nyert a felújításra. Tavaly szeptemberben indult, kétéves futamidejű pályázati program keretében az alagsortól a tetőzetig mindent korszerűsítenek, bővítik az emeleten levő Petőfi-múzeumot is. A koltói önkormányzat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól szeretne szakmai támogatást kapni a Petőfi-múzeum átalakításához. Beépítik az épület tetőterét is, ahol cégek, szervezetek számára konferenciatermet alakítanak ki, a kastélyfelújítást kihasználva ugyanis az önkormányzat az idegenforgalmat is fellendítené. A település vezetői azt szeretnék, hogy a felújított műemléket a belföldi és nemzetközi utazási irodák által megjelölt programok közé iktassák.

Tágas kert a kőasztallal

Bár a kastélyba nem mehetünk be, a másfél hektáros parkban bő fél órát sétálunk, hiszen ott is akad látnivaló. Fényképet készítünk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobrával, az alkotást a szolnoki Pogány Gábor Benő készítette. De láthattuk Teleki Sándor mellszobrát is annak a kőasztalnak a szomszédságában, ahol egykor Petőfi írta verseit.

A kastély tulajdonosát, Teleki Sándort ide temették el a kőasztala mellé 1893-ben,

és hamvait később, 1936-ban a család akarata szerint a helyi temetőbe vitték át.

A kastélyt övező park felújításához egyelőre nem rendelkeznek anyagi forrással, viszont a budapesti kertészeti egyetem munkatársai elkészítették az erre vonatkozó előtanulmányt, így csak a megfelelő pályázati kiírást várják. Kádár Helén idegenvezetőtől azt is megtudtuk, hogy bár a kastélynak jelenleg van egy erkélye –ahonnan felújítás után csodaszép kilátás nyílik a völgyekre és hegyekre –, ezt csak utólag építették oda, Petőfi Sándor idején még nem létezett. Miért is kellett volna erkély, ha volt és ma is áll a kőasztal, s a táj ugyanolyan szép és lélegzetelállító, mint akkor. Mi ugyan nem ősszel, hanem tavasszal jártunk ott, de a távoli bércek még mindig havasok voltak, ráadásként a gyümölcsfák virágoztak, s az orgona bódító illatát hozta a szél.

A költő és hitvesének nászágya. A múzeumot meglátogató gyerekek szerint túl kicsi Fotó: Simon Virág
Teleki, a nagyvilági gróf

Kádár Helén átvezetett a közelben levő kultúrházba, amelynek emeleti termeiben rendezték be a múzeumot. A szépen felújított és tágas épület alsó termében a nagybányai művésztelepen készült alkotásokból látható válogatás. Az idegenvezető részletesen beszélt a kalandos életű „vad grófként”emlegetett Teleki Sándorról, a kastély tulajdonosáról, aki 1821. január 27-én született főúri családban Kolozsváron. Apja Teleki János, anyja Mikes Erzsébet. Teleki életét legjobban barátja, Jókai Mór foglalta össze. „Együtt élt, mulatott és harcolt e földrész minden művelt és barbár nemzeteivel, tűrte a dicsőséget és kereste a bajt, járt ágyútűzön, tengerviharon s hitelezőcsordán keresztül sérthetetlenül. jó barátja volt Victor Hugónak, a két Dumasnak, Lisztnek, Petőfinek, s századunk egyéb versíró, éneklő, muzsikáló, képfestő és szoborfaragó híres-nevezetességeknek. Segített Garibaldinak országokat hódítani, s más nagy embereknek légvárakat építeni, értekezett királyokkal és császárokkal Magyarország sorsa felől, s lelkesedett földönfutókkal és poétákkal a népszabadságért, teleszedte a mellét érdemekkel, hogy azokat ne viselje, s bejárta egész Európát azért, hogy felfedezze, milyen szép kilátás van a koltói dombról.”

Koltói mézeshetek

A színes és részletes bemutatón azt is megtudtuk, hogyan ismerkedett meg Teleki és Petőfi Sándor. Nagykárolyban voltak egy megyebálon, s bár Petőfit többször is be akarták mutatni Telekinek, korábban nem kívánt találkozni vele. Az 1846. szeptember 8-án szervezett bálon is furcsamód kezdődött barátságuk. Petőfi azt mondta Teleki Sándornak, hogy „ön az első eleven gróf, akivel beszélek”, mire Teleki frappánsan megfelelt: hát döglöttel beszéltél-e? Ezután többször találkoznak Koltón és máshol is, jó barátok lettek. Az idegvezető elmondta: Jókai Mór beszámolója szerint Petőfi házassága előtt valahányszor Koltóra jött, meglátogatta őt egy helybéli cigánylány. Ezekről a találkozásokról szóló Jókai-vers a Petőfi-kiállításon is olvasható, jelenleg a kultúrház emeletén.

Kádár Helén elmesélte, hogy 1847. szeptember elején

Petőfi azzal a kívánsággal jelent meg Telekinél, hogy a gróf engedje át neki egy időre a kastélyt, mert szeretné itt tölteni mézesheteit. Arra is megkérte a grófot, hogy költözzön el.

A gróf teljesítette kérését, de otthagyta a szakácsot és feleségét, hiszen levegővel azért mégsem élhet az ifjú pár. Petőfi és Júlia 1847. szeptember 9-től október 20-ig vendégeskedett Koltón. A költő azt írta, hogy ez volt életének legboldogabb hat hete, és

összesen 28 verset írt itt, a legismertebbek: Szeptember végén, Beszél a fákkal a bús őszi szél, Mi a szerelem?

Érdekességként hangzott el, hogy a Petőfi házaspár a mézeshetek alatt keresztszülei lettek egy koltói házaspár kislányának, Sebestyén Katalinnak, s erről ma is feljegyzés olvasható a helyi református egyház levéltárában.

A felújításra váró Teleki-kastélyt és környékét leginkább Magyarországról érkező turisták keresik fel Fotó: Simon Virág
Teleki Blanka emlékezete

A kultúrház emeleti termeibe átköltöztetett múzeumban sok érdekes tárgy és irat tekinthető meg, többek között a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek: ruhák, festmények, szobrok, az itt született versek, Szendrey Júlia hímző­asztala, valamint a rózsafából készült nászágy. Gyermekeink megjegyezték: milyen kicsi és alacsony, vajon hogyan fértek el benne?

A kiállított tárgyak, iratok Petőfi és Jókai barátságáról mesélnek, de bemutatják Teleki Sándort is. Ottjártunkkor azt éreztük, milyen jó, hogy őt is jobban megismertük.

A koltói kultúrházban emléket állítanak Teleki Blankának a kiemelkedő pedagógus és forradalmár asszonynak is.

Születésének 200. évfordulóján hozták létre a nevét viselő nagybányai nyugdíjasklub tagjai a Teleki Blanka-emlékszobát, s ennek tárgyait szintén áthozták a kultúrház emeletére. A kiállítás anyaga a hosszúfalusi Teleki-kastélytól a martonvásári Brunszvik-palotán, a pesti első magyar nőnevelő intézeten, a 48-as forradalmi zászló felszentelésén és a hírhedt kufsteini börtöncellákon át egészen a párizsi sírig vezet. Bárókisasszony létére a jeles férfi Telekiekhez méltó sorsot vállalt. Sajnos szülőföldjén kevesen ápolják emlékezetét.

Sokatmondó az is, hogy évente mintegy tízezren látogatják a kastélyt és múzeumot, és a vendégek több mint kilencven százaléka magyarországi.

A nagybányai régi főtér. A Szent István-torony csak délután 4-ig látogatható Fotó: Simon Virág
Nagybánya, Máramarosszigetés Szaplonca...

Bő három órát töltöttünk Koltón, többet is megérdemelt volna, de szorított az idő. Az alig tíz kilométerre levő Nagybányán a régi és felújított főteret csodáltuk meg. Szerettünk volna felmászni a Szent István-toronyba, de mindennap csak délután négyig lehetséges, utána a két közalkalmazottnak véget ér a munkaideje. Bejutottunk az ásványtani múzeumba, amely minden gyermek kedvenc helyévé válik. A közeli és távolabbi helyekről kibányázott ásványok közül egészen nagy darabokat is kiállítottak, amelyeket meg lehet tapogatni. A bejáratnál magyarul köszöntöttek, de a feliratok csak román, angol és német nyelvűek voltak. Érdemes betérni Nagybányán a falumúzeumba is, ahol ízelítőt kaphatunk a környékbeli hagyományos házakról és építészeti remekművekről.

A város rendezett, tágas parkjai és játszóterei vannak. Jó volt megismerni. Környéke is csodaszép, érdemes megállni a deszei fatemplomnál, ami nem a főúton, hanem kissé bentebb található, de jól látható és nem összetéveszthető a főút melletti új templomtoronnyal. Érdekes volt találkozni a népviseletben templomba igyekvő román asszonyokkal. Szoknyájukat a mellük alatt kötik meg, így rövidnek tűnik, kilátszik a térdük. Fejükön fekete alapon mintás kendőt hordanak, és illedelmesen köszönnek az idegeneknek is. A kacskaringós Gutin-hágó mentén kisebb vízeséseket láttunk, az olvadó hótól duzzadó patakokat és havas sipkákat hordó hegycsúcsokat.

Majdnem minden nagyobb panziónál sós vizű melegített medencék várják a látogatókat, mi Aknasugatagon aludtunk. Időszűke miatt kihagytuk a környékbeli hegyekbe felröpítő felvonókat és a hógolyózást, csak messziről csodáltuk a havas tájat. Egy bő séta és egy múzeumlátogatás erejéig elmentünk Máramarosszigetre, ahol feltűnt, hogy meglepően sok az ortodox és görög katolikus templom, de elhanyagoltabbak a házak és a középületek. Elautóztunk a határ menti Szaploncáig, ahol megnéztük a híres vidámtemetőt. Egész turizmus épült köréje: vásárosok kínálnak népi és giccses emléktárgyakat, alig lehet a temető környékén parkolót találni. Lángos és vattacukor illata fogadja a látogatókat, az árusok közvetlenül a templom és temető kapujában állnak. A neves vidámtemető igazi értéke a vidéknek, mindenképp érdemes megtekinteni. A fából faragott kopjafákon az elhunyt legjellegzetesebb tulajdonságát örökítették meg kép formájában, kis versike mondja el, hogy ki nyugszik ott, és hogy halt meg. Vannak családanyák, traktoristák, elöljárók és katonák is. Rátaláltunk arra a kopjafára is, amelyről azt mesélik, hogy egy magyar lőtte fejbe és vágta le a fejét az elhunytnak, és a fejét azóta sem találták meg. De van olyan sír is, amelyen virág helyett homok áll, állítólag egy rossz anyóst temettek oda. A sorok között szűk a hely, nehezen lehet közlekedni, de vasárnap délután nem voltak sokan, így jól körbe lehetett járni a temetőt. Igaz, a huszadik sírfelirat után lassan, de biztosan elfogy az ember türelme, így érdemes elsőként a kijelölt, érdekesebb sírokat átnézni, majd utána bóklászni céltalanul, s találomra olvasni a vicces, életízű versikéket.

A szaploncai vidámtemetőben órákig lehetne érdekességeket nézni Fotó: Simon Virág

Bár a hazafelé vezető 300 kilométeres út elején nem láttuk a Máramaros visszavár feliratú táblát, eldöntöttük: mindenképp visszatérünk, hiszen az ország egyik legszebb vidéke sok érdekes látnivalót tartogat.

A mélyen megható börtönmúzeum
A kommunizmus áldozatainak emlékmúzeumát vagy a máramaros­szi­geti börtönmúzeumot az 1897-ben épült hatalmas börtönépületben alakították ki. Ebből a félelmetes börtönből soha nem kerültek ki élve a miniszterek, akadémikusok, katonák, történészek, újságírók, politikusok. A foglyokat fűtetlen cellákban tartották, egészségtelen körülmények között, hiányos étkeztetés mellett. 1997-ben nyitották meg az első termeket, attól a pillanattól a múzeum nemzeti érdekeltségű lett. A  helyreállítási munkálatok 2000-ig tartottak. Az egyik belső udvaron lévő 1997-ben készült 18 alakos szoborcsoport az Áldozati menet nevet kapta. Ha kisebb-nagyobb gyerekekkel látogatjuk meg, érdemes előtte pár mondat erejéig mesélni nekik a politikai foglyokról és mindarról, amit a börtön celláiban láthatnak. Számítsunk arra, hogy gyorsan megunják a látnivalókat. Felnőttnek több órára van szüksége, hogy legalább átfusson a cellákon, megnézze a feliratokat. A fényképek, iratok tanulmányozása napokat igényel. Magyar nyelvű felirat a cellák bejáratánál sincs, de a jegypénztárnál igényelni lehet egy kiadványt, amelyben magyarul is bemutatják a börtönt, a tárlatot.
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS