Van valami furcsa a svéd újságírókkal. Minden szakmai tudás, hivatásszerűség és az évek során felhalmozódott ismeretek dacára létezik egy majdhogynem rejtélyes képtelenség az önkritika és a saját hiányosságok beismerése iránt.
Nem én írtam a fenti sorokat. Szerzője, Lars Adaktusson hosszú éveken át a SVT1, a közszolgálati tévé egyik legismertebb újságírója, politikai elemzője, talán azt is lehet mondani, arca volt. Aztán otthagyta az egészet, előbb átment a PR területére, majd beállt politikusnak. Most a Kereszténydemokrata Párt listavezetője a jövő évi EU-választásokon, nagy valószínűséggel be is jut.
Az idézett cikknek komoly szerepe volt az életpályaváltásban. Már a címe is sokatmondó: A médiakritikát komolyan kell venni. Lássuk csak, mit találunk benne? „Mi nagyszerű munkát végzünk, mi díjakat nyerünk, mi vagyunk a legjobbak, jó döntéseket hozunk, soha nem követünk el hibát, a médiakritika másokról szól, nem bennünket érint. A tudósítások módja és a médiumok eljárása elleni kifogásokat kényelmesen elhessegetjük, vagy reflexszerűen elutasítjuk. Feltűnő hiányt szenvedünk olyan tulajdonságokból, mint például az önismeret, öntudat, mások meghallgatására való fogékonyság és megfontoltság.” Csoda-e, hogy a szakma gyakorlatilag kiátkozta az újságírót? Adaktusson szólt a baloldal feltűnő dominanciájáról is a svéd médiában. Tényeket írt le, amelyeket Kent Asp, a Göteborgi Egyetem professzora már harminc éve mér a médiamunkások között. Az ottani kollégák között a legnépszerűbb a Baloldali Párt – a politikai szervezetet nem is olyan régen még Baloldali Kommunista Pártnak hívták, de aztán a középső szó kikopott az elnevezésből. A hírértékelés elveiről szólva Lars kifejti: a kollégái politikai világnézete eleve eldönti, hogy mi lesz téma, és mi nem Svédországban. „Amikor a médiumok képviselői lekicsinyítenek, letagadnak valamit, vagy éppen az elhallgatást választják, nem a kritikát ássák alá, hanem az újságírás iránti bizalmat” – állítja.
Médiahatósági érdeklődés
Volt időm a fentieken gondolkodni Stockholmban. Hiába akartam megkérdezni ugyanis a Kobra stábját az október 23-án sugárzott, Magyarországról szóló riportfilmjük kapcsán, többször elküldött leveleimet napokig nem méltatták válaszra. Aztán egy reggel valakitől megszereztem az állami televízió elnöknője, Eva Hamilton elektronikus postacímét, és ő öt percen belül válaszolt a levelemre. Ezt követően az ominózus műsor riporterének, Kristofer Lundströmnek is hirtelen eszébe jutott jó hosszan és érezhetően sértődötten reagálni – mivel gyaníthatóan magánlevélnek szánta, nem idézhetem, de a lényeg, hogy nem vállalta az interjút –, aztán kiderült az is, hogy a Kobra főszerkesztője, Martin Varmstedt szeretettel vár a tévészékházba.
Újságírói pályám során még soha nem volt példa arra, hogy az alany kétszer is leállítsa a felvételt. Először szomjas volt, ezért kisétált a képből, másodszor pedig felment az irodába utánanézni a dolgoknak. Papírokat hozott le magával, de a kamerát nem indíthattuk el, hogy ne lássuk később, mi volt rajta. Megígérte, hogy elküldi svédül és angolul – egyébként a műsor scriptje, azaz pontos leírása volt a narrátor megszólalásaival és az interjúk szövegeivel –, azóta várom a küldeményt. Azóta más is kíváncsivá vált a pontos szövegre: a Granskningsnämnden, a svéd médiahatóság is bekérte a műsort és a teljes leírt szöveget.
Interjú „Brad Pittel”
Martin Varmstedt jóvágású férfi – a film otthoni összerakásakor egy arra járó kolléganő meg is kérdezte: interjúztatok Brad Pittel? Dörzsölt médiamunkás, politikai újságírásban edződött éveken át egy liberális lapnál, jó ideje a köztelevízió kulturális szerkesztőségét erősíti. Azt is mondhatnám, találkozásunk alatt végig cinikus mosoly bujkált a szája szegletében, de könnyen lehet, hogy tévedek: ő így örül annak, ha egy „egzotikus” kelet-európai országból valaki kíváncsi az álláspontjára.
– Hogyan készül a Kobra? – kérdeztük a főszerkesztőt. – Miért éppen a nemzeti ünnepen került adásba a Magyarországról szóló rész?
– Tavasszal kezdtük tervezni az adásokat, a Magyarországgal foglalkozó filmet a tizenkét részes sorozat nyolcadik epizódjának szántuk, aztán úgy alakult, hogy a negyedik adás lett. Először májusban forgattunk Magyarországon, aztán júniusban és augusztusban is. Hogy október 23-án került adásba, egészen véletlen volt – egy héttel a sugárzás előtt tudtuk meg, hogy az nemzeti ünnep Önöknél, és már nem tudtunk változtatni.
– A svéd sajtót alaposnak és kiegyensúlyozottnak ismertük. A Magyarországról készült riportfilm megfelelt ezeknek a kritériumoknak?
– Én úgy éreztem, hogy megfelel a kritériumoknak. Úgy gondoljuk, hogy jó műsort készítettünk, alaposan körbejártuk a témát, és kellően utánanéztünk dolgoknak.
– A svéd médiahatóság szabályozásában az áll, hogy ha egy kiemelt szereplőt kritika ér, akkor még abban a műsorban meg kell őt szólaltatni, hogy megvédhesse magát. Ebben a műsorban elhangzott a magyar kormányról, hogy – idézem – támogatja és elősegíti az antiszemitizmust, idegenellenességet és a homofóbiát. Miért nem kérdezték meg a kormány álláspontját?
– Mi egy kulturális műsort készítünk, ebben művészeket, alkotókat szólaltatunk meg. Műsorainkban nem vagyunk kíváncsiak a kormányok vagy a politikusok véleményére, ezért nem is kérdezzük őket.
– Az egyik megszólaló, Dopeman indul a következő választásokon.
– Dopeman egy kulturális személyiség, aki politikával is foglalkozik. A műsorban kulturális személyiségként mutattuk be. Az a fontos, hogy az emberek félelem nélkül beszéljenek. Egyébként a svéd médiahatósághoz sok bejelentés és panasz érkezett, ők kivizsgálhatják, hogy a műsorral minden rendben volt-e. Mi állunk a vizsgálat elébe.
– A filmben azt sugallták, hogy a magyar néptánc a nacionalizmus eszköze, és ehhez egy politikai párt tagját szólaltatták meg. Az interjú alatt egy nemzetközi hírű gyermek néptáncegyüttes képeit használták.
– Amikor olyan képviselőket kerestünk, akik a kultúráról beszélnek, akkor a Jobbik egyik tagját találtuk meg, aki azt mondta, a néptánc a magyar tudat és kultúra egyik eszköze. Ekkor mutattuk ezeket a képeket.
Felbolydult magyarok
A svédországi magyarokat (is) sokkszerűen érte a film hangvétele és csúsztatásai. Hendrikkson Katalin lundi bölcsész így emlékezik arra a bizonyos estére: „Nagy érdeklődéssel vártuk és néztük családilag, és nagyon felháborított, hogy Magyarországot ilyen színben mutatják be – egyáltalán nem ismertünk rá az országra. Nyilvánvaló, hogy valamilyen hátsó gondolattal, valaki sugallatára készült a film. Egyoldalúan, negatívan mutatták be az országot, a műsor tele volt hibákkal, és ami leginkább felháborított több itteni magyart, hogy éppen október 23-án mutatták be.” A svédországi magyar nő levelet írt a műsor szerkesztőinek, olvasói észrevételeit megjelentette egy nagy példányszámú dél-svédországi napilap is. „Az írásomban igyekeztem rámutatni a ténybeli tévedésekre, ezenkívül elmondtam a véleményem arról, hogy a svéd újságírók más országok esetleges politikai érdekeltségei érdekében dolgoznak és tesznek, mert szerintem ilyen irányítás volt a háttérben” – mondta Katalin.
Makkai Lilla, Magyarország stockholmi nagykövete épp október 23-án adta át megbízólevelét Stockholmban, nem gondolhatta, hogy első hivatalos munkanapjának estéjén egy háborúba csöppen. A műsor után a követség telefonjaira és levelesládájába ömleni kezdtek az üzenetek. „Felháborodott levelek jöttek, amelyek azonnali fellépést, kiállást, tiltakozást sürgettek, elsősorban svédországi magyaroktól. Aztán szépen jöttek otthonról és svédországi svédektől is – még mindig kapok üzeneteket, és ezekben nagyon sokan megköszönték azt, hogy felemeltük a szavunkat.
Többen megosztották velünk azokat a leveleiket is, amiket a műsor szerkesztőinek, illetve az itteni médiahatóságnak írtak, és amelyekben kifogásolták a műsor egyoldalúságát. A hullámok máig nem ültek el.”
A nagykövet szerint ez a helyzet egyik félnek sem használ. Nagyon erős visszhangot váltott ki mindkét országban, és elég komoly hatásai lehetnek. „Ha a műsor hatására csak ötven svéd döntött úgy, hogy jövő nyáron mégsem Magyarországra megy nyaralni, mert tart a randalírozó gárdáktól, a kisebbségeket, idegeneket fenyegető tömegektől, akkor ez nem jó a magyar vendéglősöknek, szállodásoknak, színházaknak, múzeumoknak, gyógyfürdőknek. De nem jó azoknak a svéd befektetőknek sem, akiknek Magyarországgal kapcsolatos üzleti terveik vannak: mit keresnek egy ilyen zavaros, gyanús országban?” – mondta Makkai Lilla.
A sajtótörvény védelmében
Interjún kívül megkérdeztem a főszerkesztőt: ha bebizonyosodik, hogy tévedtek, az milyen következményekkel járhat? Kirúghatják-e például a hibázó szerkesztőt? Nem, jött a határozott válasz, az újságíró állása semmilyen körülmények között nem forog veszélyben, védi a sajtótörvény, így akár fatális hiba után is tovább dolgozhat. Nem volt időnk tovább beszélgetni, így nem tudtam megkérdezni, mi történne a világgal, ha ez más szakmákban is így működne. Hogyan reagálna például arra, ha az őt éppen operálni készülő orvosról megtudná: korábban számtalan szakmai hibát elkövetett, amelyek következtében többen ott maradtak a műtőasztalon...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.