HIRDETÉS

Katalán népszavazás: Hola nou pais!

2017. október 05., 15:11 utolsó módosítás: 2017. október 05., 15:24

Véres megtorlásba torkolt az október elsején megtartott katalán függetlenségi népszavazás. A spanyol rohamrendőrök gumilövedékes „beavatkozása” nyomán mintegy 850 sérült szorult egészségügyi ellátásra. Helyszíni riportban mutatjuk be az eseményeket.

A szavazás előtti utolsó naggyűlés Barcelonában Fotó: Bagosi Hajnal

Székely vagyok: innen indul és érkezik vissza számomra minden. Mivel nem tudtam elutazni a skót népszavazásra, megfogadtam, hogy ha legközelebb népszavazás lesz valahol a függetlenségről, nekem ott a helyem. Szóval nem Barcelona nevezetességei vonzottak. Történelmet tanultam, így számtalan példa lebegett előttem arról, hogy rendszerint a nagyhatalmak diktálták a feltételeket. Most viszont arra voltam kíváncsi, mit képes magától tenni egy nép. A helyszínen szerettem volna átérezni, milyen az, amikor közös a cél és az akarat.

Október elseje csak a kezdet

A katalánokról már gyerekkoromban olvastam Marton Lili Jutka a nagyvilágban című 1983-ban megjelent könyvében. A szerző külön kitért arra, hogy a katalánok igenis kikérik maguknak: ők nem spanyolok. Indulásom előtt hallgattam a híreket. Nem szóltak kellemes dolgokról, ahogy arról sem, hogy a spanyol rendőrség és csendőrség átvette a hatalmat a katalán rendfenntartók felett. Szeptember 27-i érkezésemkor és az azt követő napokban a vasárnapi népszavazásig mégsem találkoztam tömeges rendőri jelenléttel. Barcelona békés, derűs arcát mutatta, de mindenesetre egy dolog feltűnő volt: majdnem minden erkélyen vagy ablakban ott lebegett a katalán zászló és a SÍ, vagyis a népszavazáskor az IGEN-re buzdító felszólítás.

HIRDETÉS

A házak erkélyeire kiakasztott katalán zászlók is a népszavazáson való részvételre budítottak Fotó: Bagosi Hajnal

Szálláshelyemen a recepciós lányok nem igazán jöttek izgalomba a népszavazás szó hallatán, sőt pontosan azt sem tudták, hogy október elsején vagy másodikán lesz. Különben is, el sem mennének – mondták. Hiába próbálkoztam további kérdésekkel: látszott, hogy legfőképpen a nap legnagyobb eseményével, a Rolling Stones koncerttel voltak elfoglalva.

A polgármesteri hivatalhoz sétálok. Gondolom, ha valami történik, akkor arrafelé történhet. A téren a sajtón kívül jelen volt mindkét oldal képviselője. A katalán színekben Lluis Villacorta mozgalmár és lelkes függetlenségpárti állta a sarat. Szóba álltam a másik oldal képviselőjével is, aki ugyan nem volt spanyol ajkú, sőt nem is spanyolországi származású, hanem holland, de 30 éve él Barcelonában. Kérdésemre, miért ellenzi a népszavazást, azt válaszolta: nem ellenzi, sőt el is menne, de ha egyszer illegális, akkor illegális, értsem meg! A téren megjelenő riporter csak vele készít interjút. Lluis (aki éppen velem egyidős) megsúgja: a madridi tévétől vannak.

Lluisszal nem nehéz közös hangot találni, hiszen mindketten pontosan tudjuk, milyen egy elnyomott nemzet tagja lenni. A metaforaként magára kent piros szín a szenvedést ábrázolja.

„Nem adjuk fel!” – mondja. Úgy véli, október elseje csak a kezdet.

Lluis még azt is hozzáteszi, hogy a katalán nép nem erőszakos. Mindent, amit szeretne, békés úton fogja kivívni magának. Így legyen! – vágom rá én is.

Reggeli sor a szavazóhelyiségek előtt: pár órával később a rendőrség mindenhol brutálisan oszlatott Fotó: Bagosi Hajnal
Lelkes fiatalok

Érdekes momentuma az estének, hogy ameddig a holland ecseteli a katalán „túlkapásokat” – tíz éve minden hivatalos papírt katalánul kap meg, és ahhoz, hogy spanyol nyelvűek is érkezzenek postaládájába, azt külön kell kérelmeznie –, megjelenik egy fiatal hölgy. Hallgatózik, majd elkezdi magyarázni, hogy ő katalán, de egyidejűleg spanyol is, és különben is alig vannak függetlenségpártiak, mert ha lennének, itt lennének a téren. Kérdésemet, miszerint emlékszik-e arra, hogy pár évvel ezelőtt egy meleg júliusi napon egymillión vonultak utcára a már meglévő autonómia kibővítéséért tüntetve, nem válaszolt, hanem elegánsan elvonult.

Az érkezésem utáni második napon – abban a reményben, hogy az egyetemistáknak mozgolódniuk illik ilyen sorsdöntő pillanatban – az egyetem irányába vettem az utam. Ahogy kiérkeztem a Katalóniáról elnevezett térre, minden irányból fiatalok jöttek szembe. Kiderült, hogy a spanyol hatalom blokkolt minden népszavazáspárti weboldalt. Perceken belül többezres tömeg gyűlt össze. Vettem egy nagy lélegzetet és egy katalán zászlót az újságárusnál, majd a tömeghez csatlakoztam. A hangulatot nem lehet leírni...

A fiatalokat nem tudták megfélemlíteni azzal, hogy függetlenség esetén nagyobb lesz a munkanélküliség vagy elveszítik a nyugdíjakat: utcára vonultak.

Ellentüntetők, akik Madrid mellett tették le a voksukat Fotó: Bagosi Hajnal

Szervezkedtek, osztották a szavazócédulákat. Bár kevesen és keveset tudnak angolul, az ember érezte a tüzet a szemükben. A madridi rendőrségnek vagy csendőrségnek nyoma sem volt. Igaz, a Mossos d'Esquadra, vagyis a katalán rendfenntartók autói a szomszédos utcában sorakoztak. A barcelonai Egyetem tér aznap még az egyetemistáké volt.

Franco emléke ma is elrettentő

Mivel szükségem volt egy jó tolmácsra, folyamatosan keresgéltem. S mire rátaláltam Humbertre – arra a lelkes függetlenségpárti földrajzszakos hallgatóra, aki szabadidejében újságcikkeket írogat – még a lelkem is mosolygott. Humbert spanyol családban született, de teljesen katalán érzelműként határozza meg magát. Gondolom, ezért néha odahaza is lehet vita, hiszen édesapja csak spanyolul beszél vele, aki nemcsak hogy nem osztja fia függetlenségpárti vízióit, de a vasárnapi népszavazáson nemmel szavaz. Humbert mesél a franco-i időkről (1939–1975) amikor a katalán nyelvet nemcsak betiltották, hanem börtön is járt a nyilvános használatáért.

Az egyetem ezért jelentős szerepet tölt be a függetlenségpárti katalánok számára, hiszen épülete valóságos ellenzéki gócpont volt akkoriban.

Szóba kerültek a baszkok is, hiszen ki ne hallott volna arról, hogy a baszk függetlenségpártiak nemegyszer erőszakhoz folyamodtak. A katalánok mások, meséli Humbert, de azt is hozzáteszi: azt az önrendelkezési formát, amit a baszkok már megkaptak, Katalónia tíz éve követeli (Baszkföld maga gazdálkodhat saját bevételével, míg Katalóniától folyamatosan megvonják ezt a jogot). Kérdésemre, hogy a katalánok – a népszavazási kísérlettel, vagyis, hogy független köztársaságot hozzanak létre maguknak, azt jelenti-e – monarchiaellenesek, igennel válaszol. Ők külön törvényeket akarnak, vagyis saját útjukat szeretnék járni. Humbert szerint az utóbbi tíz évben Madrid mindent megtett azért, hogy gazdaságilag és kulturálisan is elnyomja őket. Ugye, mennyire ismerős panasz?

Igen szavazásra buzdító plakát Fotó: Bagosi Hajnal
A 18. századra visszanyúló sérelmek

Ahogy a székelyeknek, úgy a katalánoknak is fontos alap a történelemre való hivatkozás. 1714. szeptember 11-én többhónapnyi ostrom után a spanyol V. Fülöp csapatai elfoglalták Barcelonát, betiltották a nyelvet, kitelepítették az egyetemet. A katalán emlékezet szerint népük akkor vesztette el függetlenségét. Azóta állam nélküli nemzetként tartják magukat számon a spanyoltól különböző kultúrával, történelemmel, nyelvvel, hagyományokkal, nemzeti szimbólumaikkal. De főleg identitástudatukkal. Ahhoz, hogy őseik áldozatáról méltóképpen megemlékezzenek, 1980 óta a Katalán Parlament szeptember 11-ét ünnepnappá nyilvánította.

Érdekesnek tartom megjegyezni azt a nálunk valószínűtlennek tetsző történetet, miszerint a spanyol parlamentben a mostani király, VI. Fülöp beiktatása alkalmából a katalán és a baszk elnök nem állt fel és nem tapsolta meg a frissen beiktatott király beszédét.

A fiatalok nem hisznek a párbeszédben

Az események gyorsasága engem is magával ragad. Pénteken tartották a népszavazás előtti utolsó kampánygyűlésüket a függetlenségüket kivívni szándékozó katalánok, akik éppen a Spanyolországról elnevezett téren gyűltek össze. Rengetegen voltak. A tér színültig megtelt lelkesedéssel. És főleg az idősebb generációval, amely ingyen SÍ feliratos zászlókat osztogatott. Másnap a Katalán téren a spanyol egységért aggódók tüntettek óriási médiajelenlét mellett. Bár nem értek sem spanyolul, sem katalánul, a tévét nézve nem nehéz arra következtetni, hogy a függetlenségpártiak sokkal kevesebb figyelmet kapnak a madridi sajtó részéről.

És elérkezett a szavazás napja, amelynek mérlege immár közismert: 844 sebesült.

16 ezer spanyol rendőrt vezényeltek Katalóniába, amelyből 10 ezer rohamrendőr volt, s akik gumilövedéket használtak, holott a tartomány területén tilos a gumilövedékek használata.

A spanyol rendőrség azonnal meg is kezdte a magyarázkodást, miszerint az erőszak nem emberekre, hanem tárgyakra irányult. Az FC Barcelona és a Las Palmas mérkőzés a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott – biztonsági okokra hivatkozva.

A szavazás napján, vasárnap este már 10 óra is elmúlt, amire kiérkeztem a Katalán térre. Feltűnt, hogy zászlókat nemigen látni. A három lelkes fiatal, Albert, Manuel és Judit, akik az est folyamán felváltva tolmácsaim voltak, elmagyarázták, hogy a szavazás napján, ha valaki megjelenne zászlót lengetve a szavazóhelységek körül, nem engednék szavazni. Szavazáskor az ember a szívében hordozza érzelmeit. És így is tettek. Érezhetően egész nap feszült volt a légkör, eredményeket még nem tudott senki.

„Szégyellem magam spanyol állampolgárként, de katalánként büszke vagyok” – mondja Judit. A katalán elnök a polgármesteri hivatalból közvetített beszédében szólt a tömeghez, kérve az európai közösség segítségét. „Katalónia kiérdemelte a tiszteletet” – jelentette ki. Sok fiatal azt mondta nekem, már nem hiszik, hogy a spanyol hatalommal lehetséges még valamiféle párbeszéd. Ezért csak az maradt, hogy a katalánok saját útjukat járják, amelynek kikényszerítéséhez civil engedetlenségi mozgalmak, illetve sztrájkok is hozzátartozhatnak.

Kilencven százalék szavazott igennel

Éjfél is elmúlt, mire a Katalán téren elhangoztak a választási adatok, miszerint az elkobzott választócédulákon kívül 2 260 000 szavazatot számláltak meg, ebből 2 millióan igennel szavaztak. Ez több mint 90 százalékot jelent, és 42 százalék körüli részvételi arányt. Ez az eredmény felhatalmazhatja a katalán parlamentet, hogy a népakarat javára döntve elindíthassa Katalónia kiválását Spanyolországból.

Éjfél után egy órával ünnepi hangulat uralta a teret. A kivetítőkön ez volt olvasható: Hola nou pais! (Isten hozott, új ország!). Az emberek táncoltak, énekeltek. Én is úgy éreztem: immár egy új ország van születőben! Egy dolgot bánok: nem hoztam magammal székely zászlót, hogy a vasárnap esti skót, palesztin, velencei és minden más, önrendelkezést kivívni óhajtó mellett a mienk is ott lehessen!

Bagosi Hajnal

Barcelona

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS