Egy évtizeddel ezelőtt senki sem ajánlotta volna a turistáknak, hogy akár fél órát is eltöltsenek az egykori római városban, hiszen nyomorúságon, útmentén üvegpoharakat áruló cigányokon kívül sok mindenben nem gyönyörködhettek volna.
Mára azonban jócskán megváltozott a helyzet...
Áldásos európai pénzek
A municípiumi rangot viselő Torda a 20. század végi európai méretű változásokkal egyáltalán nem járt jól. Egykor ipari központnak számított, ahol munkások ezrei találtak maguknak megélhetést, a tordai gyárak termékei messze a határokon túl is ismertek voltak. Idővel a város helyzete siralmassá vált: a romokban heverő ipari épületek alig emlékeztetnek Torda aranykorára, lakosai, akik egyik napról a másikra munka nélkül maradtak, vagy elmenekültek még a környékről is, vagy tétlenül ücsörögnek a megszámlálhatatlan kocsmák egyikében. A városvezetés jó ideig nem tudott mit kezdeni az áldatlan állapotokkal, mígnem az illetékesek felismerték, hogy az Európai Uniós csatlakozás számukra is nyújthat némi hasznot. Pályázatokból sikerült újjávarázsolni Torda központját, és jelentős hangsúlyt fektettek a turisztikai látványosságok helyreállítására is. Ismét működőképes lett a város sósfürdője, a szállás nem okoz gondot, az évszázados templomok régi pompában ragyognak, az egykori fejedelmi házban múzeumot alakítottak ki, és a Tordai hasadékhoz is járható út vezet. A legizgalmasabb látnivaló Tordán mégis a közelmúltban jelentős fel-és átalakítási munkálatokon átesett sóbánya.
A monarchia emlékezete
Mindannyian fogyasztunk sót, de kevesen tudjuk, milyen erőfeszítésekkel jár ennek kibányászása. Erdély sótartalékai az ősidőkből származnak: 13, 5 millió évvel ezelőtt, amikor még tenger borította ezt a területet, a fenéken só rakódott le. A klimatérikus változásokkal a tenger eltűnt, a só viszont itt maradt, mintegy mementóként a Föld ősi állapotáról.
Ha valakinek kedve támad egy kiadós időutazásra, feltétlenül látogassa meg a tordai sóbányát. Évszázadok egymást keresztező hangulatai keverednek a sótömbök gyomrában, a képzeletbeli utazás elvezet a 17. század kezdetleges bányásztechnológiájától egészen a 21. század világának vívmányaihoz. Nem csupán kiadós sétára alkalmasak a sóbánya termei, alagútjai, de korabeli bányászati eszközökkel, a sószállítás egykori módszereivel is megismerkedhetünk a föld mélyében.
Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, amikor a város a Potaissa nevet viselte. A rómaiak távozásával jó ideig a bányászat is szünetelt. Az első oklevél, amelyben említést kap az erdélyi só, I. Géza király 1075-ből származó oklevele, ahol név szerint említik „az erdélyi Torda várához tartozó sóvámot, mely az Aranas Aranyos folyó mellett van.” Az oklevél érdekessége, hogy Torda város és az Aranyos folyó szavak is magyarul szerepelnek a latin nyelvű iratban. Később Torda lesz az összes erdélyi sóbánya adminisztratív, irányító központja, melyet sókamarának, később sóhivatalnak neveztek. A bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, a ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A 17. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban a Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt. A Monarchia idején sorra nyíltak meg a föld alatti aknák, melyeknek olyan neveket adtak, mint Terézia, Rudolf, Gizella vagy Antal. 1932-ben, gyenge teljesítménye és elavult berendezései miatt a bányát bezárták.
Le a mélybe
A város felől megközelíthető a bánya régi bejárata, ahonnan a látogató a Ferenc József folyosón találja magát. Itt húzta meg magát a második világháború idején a bombatámadások elöl menekülő lakosság, majd a múlt század ötvenes éveiben – mivel állandó, 10–12 fokos hőmérséklet uralkodik itt – , sajtfélék tárolására szolgált a galéria. Hatvan évvel bezárása után, 1992-ben ismét megnyílt a látogatók előtt a bánya bejárata, de mai formáját 2008-ban nyerte el, amikor hatalmas korszerűsítési munkákon esett át. A régi bányászati munkálatok tökéletes állapota és a só szállításához használt berendezések eredetisége, a kiváló felújítások mellett a sóbányát egy olyan hellyé alakították, ahol a múlt és a jelen harmonikusan összeolvad.
A magamfajta látogató, aki életében még bányát belülről nem látott, úgy gondolta, valami masinéria szállítja az embert a mélybe. Ezzel ellentétben a bejárat mögött egy kilométernyi hosszú és egyenes folyosón találjuk magunkat, ami a domb másik végén, egy korszerű ki- és bejáratban végződik. A folyosóról kamrák nyílnak, melyekben különböző – korabeli és modern – látványosságokkal találkozik az ember.
A galéria falai meglepő módon feketék, a villanyvilágítás előtt, a bányászok által használt fáklyák füstjének nyomát őrzik az idők végezetéig.
Nem csak Tihanyban van visszhang, és erről meggyőződhetünk a tordai sóbányában. Az akna harangra emlékeztető alakja lehetővé teszi, hogy a hangok hullámokban verődjenek vissza falairól, ami egyedi élményt nyújt a látogatótónak. A visszhang-terem mellett pedig megállhatunk egy percet a korabeli bányászok által sóba vájt kicsiny kápolna előtt is.
Nem csupán turisztikai látványosság a sóbánya, de gyógyászati célokra is alkalmas. Erre külön termet alakítottak ki, ahol a rászorulók nyugodt körülmények között, akár tévét nézve, vagy csak elüldögélve lélegezhetik be a sópárás levegőt. (Hogy mekkora a sótartalma a bánya levegőjének, arra jellemző, hogy egy órányi látogatás után az ember még sokáig a szájában érzi a só ízét).
Egy másik bolygó
Az igazi látványosságot a teljesen felújított, hatalmas központi galéria nyújtja, ahol a látogatónak olyan érzése támad, mintha egy másik bolygóra lépett volna. Az üvegablakú felvonó, melyből csodálatos rálátás nyílik a teremre, jó ötven méterre repíti az embert a bánya mélyébe, ahol az óriási só-kupola alatt hangversenytermet, játszóteret – a gyerekeket még óriáskerék is várja –, tekepályával ellátott szórakozó központot találunk. Ez már a több száz éves bánya korszerűsített része, amely évente több ezer látogatót vonz Tordára.
Száz méterrel az első szint alatt újabb látványosságon akad meg a látogató szeme: ha a korlátok mögül letekint a mélybe, alant egy tó tárul a szeme elé, csónakokkal, kikötővel. Fentről hangyanagyságúnak tűnnek az emberek, de a felvonó pillanatok alatt a tavacska partjára juttatja a csendre és szórakozásra vágyókat.
A felújítás utáni korszerűsége ellenére a tordai sóbánya magában hordozza a történelmi múltat, megtapasztalhatjuk elődeink nem kis erőfeszítését, hogy mindennapi betevőjüket a maguk és családjuk számára beszerezzék. Így tehát nem csupán az egészségre jótékony látogatással gazdagodik az, aki leszáll a mélybe, hanem magával vihet egy képzeletbéli darabot a múlt örökmécseséből is.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.