A madridi landoláskor a légikísérő vidáman jelentette: odakinn 8 fok van, és esik. Már csak reménykedtem, hogy délen melegebb van, „spanyolabb” időjárás. A reményeim részben teljesültek, hiszen a két órás vonatút végén Cordobában éjfélkor is 18 fok volt február közepén, de az eső ott is esett. A belvároshoz közeledve az utakat szegélyező narancsfák alatt, pocsolyákban érett gyümölcsök hevertek. A fák is tele voltak narancsokkal, csak napokkal később tudtam meg, hogy ezeket a gyümölcsöket csak lekvárkészítésre használják, közvetlen fogyasztásra nem alkalmasak.
Hasznos tévelygések
Az egykori Cordobai Kalifátus központjában, a mozarab művészet egyik bölcsőjében a keresztény és muzulmán kultúra és művészet keveredik, sőt, az egykor nagy számban ott élő szefárd zsidóság emlékei is fontos szerepet kapnak. A másnapi városnézés során mégis a város hangulata ragadott meg leginkább: a történelmi központ szűk utcácskái, fehér házai, a megmunkált bőr illata a kézművesek boltjai előtt, a mozaikkal kirakott belső udvarok és az újra és újra feltűnő narancsok teremtették meg azt a világot, amire vártam Cordoba neve hallatán.
A hét első felében a városban többnyire helybelieket, illetve spanyol turistákat lehetett látni, igazi nyüzsgést csak a hétvége hozott sok külföldivel, spanyol iskoláscsoportokkal, akik az egykori zsidó negyedet, a zsinagógát, a Mezquietát és a Guadalquiviren átívelő római hidat csodálták, fényképezték. A város igazodik az idelátogatók elvárásaihoz: a kis utcákban kézműves árukat, természetesen spanyol jellegzetességeket, legyezőket, bikás kulcstartót, hűtőmágnest, satöbbit lehet kapni, a vendéglők, kávézók alacsony asztalkákkal, pamlagokkal, füstölőkkel teremtenek keleties, az iszlám világhoz illő hangulatot.
Az óváros sikátoraiban garantált az eltévedés, egy hét után is alaposan végig kellett gondolnom, mit hol találok. Ám ezek a kóborlások sohasem hagytak rossz emléket, hiszen újabb és újabb látnivaló felfedezését tették lehetővé, a fehérre meszelt házak rengetegében megbújó barokk templomocskák, esetleg egy mozarab kápolna bukkant elő. A város leghangulatosabb részeit gyalog is könnyen be lehet járni, de az ember gyakran meglepődik, hogy milyen szűk utcácskákban járnak autók, sőt autóbuszok, és persze a motorosok, robogósok, akik, akárcsak a legtöbb mediterrán országban, természetes jelenségnek számítanak.
A Guadalquivir-folyó sekélyen hömpölyög, szélesen terül el a város központjában, de jellegtelen, nincs benne semmi büszkeség, mint például a Dunában vagy a Szajnában, képtelen uralni a várost, az élet sem köréje szerveződik.
Csizmás bennszülöttek
A hétköznapok a legalkalmasabbak a helyi élet megfigyelésére. A város kilenc körül ébredezik, az üzletek, kávézók is kilenc-tíz körül nyitnak. Az alkalmazottak szorgosan sepregetnek az üzlet előtt, az arra járókkal váltanak egy-két szót, néha az időről, néha a bevásárlásról. A kis utcákban a régi idők hangulatát idéző nagy üvegablakos fodrászatok, édességüzletek. Sok kávézónak épp csak egy pultszerű része nyílik az utcára, ahol az arra járó egy kávéra, néhány szóra áll meg. A kávézók és vendéglők teraszai már februárban tele vannak, ám könnyű megállapítani, ki a helyi és ki a turista: a helyiek a déli 20 fok körüli hőmérséklet ellenére is csizmát, téli kabátot, vastag pulóvert viselnek.
A hétköznapok családias nyugalmát a hétvégi esték, illetve éjszakák hangulata, a fieszták törik meg. Az utcák este kilenc után megtelnek emberekkel, szinte fesztiválhoz illő tömeg tolong a központi rész utcáin, esznek, isznak. A fiatalok még később, éjjel egy-kettő körül indulnak el valamelyik szórakozóhelyre, ahol reggelig tart a buli. Az esti eszem-iszomokat az úgynevezett tapasok, a kis spanyol „kóstolók” uralják, amelyek szinte bármik lehetnek apró szendvicskéktől kezdve sült tengeri herkentyűkig. Az egyik ínycsiklandó spanyol finomság, amit érdemes kipróbálni a churros. A híres churroslelő helyek délután, a szieszta utáni órákban tömve vannak családokkal, baráti társaságokkal, akik ezt a fánkra, csörögére hasonlító édességet sűrű, forró csokoládéjukba mártogatva eszegetik.
Végtelen árkádok
A konvencionális látnivalók, mint például a Mezquita természetesen időt igényelnek. Az iszlám és keresztény hatásokat ötvöző épület méretei és a különböző stílusú építészeti elemek egyedi kombinációja által is lenyűgöző. A polikróm sávozású patkóíves árkádok szinte végeláthatatlannak tűnnek. A keleties elemek közötti térben a mennyezetet váltakozva töltik ki díszes gótikus boltozatok, arabos mintázattal lefestett fa fedélszékek.
A város történetének egy másik korszakára utalnak a római templomból fennmaradt romok, elegáns oszlopok, amelyek kissé természetellenes módon épülnek be a város újkori épületei közé. Ezzel ellentétben a több mint 300 méter hosszú római híd a környezet szerves részét képezi, szinte fel sem tűnik, hogy egy kétezer éves építményt szemlélünk.
Szépművészeti, régészeti és a helyi zsidóság történetét bemutató múzeum is kínálja magát Cordobában. Közülük az utóbbi lehet érdekes helyszín, s nem messze tőle az egykori zsinagóga és Cappella di San Bartolomeo mór hatásokat tükröző, bent mozaikokkal gazdagon díszített épülete is megtekinthető.
Izgalmas – talán ez a legjobb szó a városra. Számunkra távolinak tűnő kultúrák keveredésének helyszíne, mediterrán, dél, spanyol, muzulmán, zsidó, érdekeses elegy, amelynek elemei külön-külön is lenyűgözőek tudnak lenni, kiemelkedő művészeti alkotásokat létrehozni. Cordobát azonban így, együtt teszik egyedivé.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.