Dzsungelirtó, hazavágyó magyarok

Lukács Csaba 2013. július 25., 22:06

Elfeledett magyar közösséget találtunk Argentína legszegényebb tartományában, Chacóban. Ideérkező nemzettársaink saját kezükkel tették lakhatóvá a dzsungelt az 1900-as évek elején, de soha nem tudtak annyi pénzt megkeresni, hogy hazalátogassanak. Az öregek még csíki székely tájszólásban beszélnek magyarul, unokáik már csak a táncainkat ismerik, „magyarul esznek”, és a nyelvet most tanulják egy ott dolgozó anyaországi ösztöndíjastól.

Dzsungelirtó, hazavágyó magyarok
galéria
Fotó: Lukács Csaba

 Negyvenhét fiatal indult el áprilisban Budapestről, hogy a magyar emigrációs közösségekben dolgozzanak fél éven keresztül: erősítsék identitásukat és nyelvtudásukat, segítsenek szorosabb viszonyt kialakítani az anyaországgal. A Kőrösi Csoma Sándor-programra tízszeres volt a túljelentkezés, a győztesek kiléte kétkörös felvételi beszélgetés után dőlt el. Legtöbben, tizennégyen az Egyesült Államokba utaztak, de Latin-Amerika három országába, Dél-Afrikába és Izraelbe is ment fiatal.

Öt országban követtem, hogyan dolgoznak az ifjú ösztöndíjasok, Argentína eldugott tartománya az utolsó állomás, de messze a legerősebb, megrázóan szép élmény. Isten háta mögött vagyunk: a fővárosból, Buenos Airesből 1100 kilométert zötykölődtünk busszal, hogy aztán az állomásról még 260 kilométert fuvarozzon egy Resistenciában élő magyar. A Villa Ángela nevű városkában végül terepjáróra váltottunk, hogy úttalan utakon megtegyük az utolsó 30 kilométert, megérkezve abba a faluba, amelynek helyén száz évvel ezelőtt még őserdő volt: Coronel du Gratyba.

 Valami Amerika

A pár ezer lelkes kis faluban újra terepjáróba ülünk, hogy vendéglátóim, a Botka testvérek kivigyenek ahhoz a tanyasi iskolához, amelyet apjuk épített a nagybátyjuktól ajándékba kapott földre. Megérkezünk a semmi közepén álló épülethez, amelynek most egy indián család a gazdája – az udvaron disznók szaladgálnak, a földszintes épület tetejéről kakas kukorékol.

„Édesapám 1954-ben építette az előszobát” – meséli Botka Gyula, aki csíki tájszólásban beszél magyarul. Ő már itt született, de édesapja a Bánságból, édesanyja pedig Csíkdelnéről indult neki a nagyvilágnak. A szülők soha nem látogathattak haza, a gyerekeik sem – nem tudtak annyi pénzt összeszedni. Utóbbiak kétszeresen is áldozati nemzedéknek számítanak, hiszen nem mehettek iskolába, helyette a nagyobb gyerekek a dzsungelt irtották, a kisebbek a frissen feltört földön dolgoztak, szedték a gyapotot.

Hamar világossá válik, hogy nem új találmány a külföldi munkára indulók átverése, legfeljebb a módszerek és a csalik változtak. Az itt élő magyarok őseinek többsége azt hitte a harmincnapos hajóúton, egészen az érkezésig, hogy az Egyesült Államokba váltott hajójegyet. A földrész, azaz Amerika, stimmelt…

 Föld a semmi közepén

Buenos Airesben jött a másik trükk: az ország kormánya földet ígért a jellemzően falusi környezetből induló magyaroknak. Teherautókra rakták őket, és kéthétnyi zötykölődés után megérkeztek a semmi közepére: kaptak ugyan földet, de az őserdőben, amelyet két kezükkel kellett megtisztítaniuk, feltörniük. Az embertelen körülményekbe sokan belehaltak: kígyókkal, pókokkal, skorpiókkal, gyilkos időjárással kellett megküzdeni, kemény munkával kizsarolni a földből a mindennapi betevőt. Sokan szégyellték az otthon maradottaknak bevallani a kudarcot, optimista levelek mentek haza, szép ruhába öltözve fotózkodtak (tíz pesóba került az alkalmi viselet bérlése az utazó fotográfusoknál), így az állítólagos jólétet látva újabb családok kerekedtek fel otthonról. Akadt olyan, aki hozzátartozóit csábította ki, és a feleség a megérkezés után így fakadt ki: miért hoztál minket a pokolba?

Egymilliónyi ember lakik itt, nagy részük bevándorlók leszármazottja. Argentína lakosságának döntő többsége messziről érkezett – sokuk olyan országból, amely rég nem létezik. Jugoszlávokból, csehszlovákokból lettek büszke argentinok – a tartomány vezetőjéhez hamarosan Montenegró elnöke érkezik, hogy meglátogassa messzire szakadt nemzettársait. Vannak őshonos indiánok is, közel ötvenezren. Chaco egykor a quebrachofa földje volt, az első telepesek ebből a fából vonták ki a csersavat. Ma már inkább a gyapotról híres, amelyet kemény munkával kezdtek el művelni a termelésre alkalmassá tett földön.

 Pampák magyarsága

A Kőrösi Csoma-program ösztöndíjasa, Zsonda Márk nyolcvan-kilencven embert tanít magyarra Chacóban – a legfiatalabb diákja tizenegy, a legidősebb mintegy nyolcvanéves. Van közöttük analfabéta, de tanár és orvos is. Itt már csak a legidősebbek beszélnek magyarul, a déd- és nagyszülők generációja. A középkorúak még értenek magyarul, míg a mai gyerekek csak tudnak a gyökerekről, de a nyelvből a szavak nem, legfeljebb csak a családnév maradt meg. Magyarországnál valamivel nagyobb területű tartományban vagyunk, a Bermejo folyó árterületén. Nyugati oldalon nagy erdők, középen terméketlen síkság, keleten pedig a hatalmas Paraná folyó, pálmafák és hatalmas legelők szegélyezik. Végtelen pampák legelésző tehenekkel, akiket lovas pásztorok, igazi gauchók őriznek. A déli féltekén vagyunk, így most tél van itt, nappal kellemes, 25 fok körüli a hőmérséklet, éjjel lemegy nulla közelébe. Néhány hónap, és elviselhetetlen, ötvenfokos meleg lesz.

Miközben a kivetítőn emblematikus képek pörögnek Budapestről, a Parlamentről, a Lánchídról, öregek és fiatalok ízlelgetik a magyar szavakat. A Botka testvérek jól beszélnek magyarul, ők a ház udvarán az asadóra, hússütésre készítik elő a kolbászt és a sertéshúst. „Egyszer összeírtam, legalább háromszáz magyar család él a faluban – mondja Gyula, és sorolni kezdi a neveket: Ács, Barabás, Csonka, Csörnyei, Czombos, Faggyas, Gálfi… – Sajnos, a fiainkat már nem érdekli a múlt, dolgozni sem akarnak, minden megy tönkre.”

Nincs jó kedve a 80 esztendős Bella Mártonnak sem, aki a nagyszüleivel 16 éves korában vándorolt ki ide egy Temesvár mellőli magyar faluból. Azt mondja, ha feltámadnának a régi öregek, néhány nap múlva önként mennének vissza a sírba a „nagy rendetlenség” láttán: „Ezt az országot a bevándorlók építették fel – mondja –, az idevalók kikacagták, aki dolgozott. Az ideérkező magyarok 95 százaléka az elszakított területekről érkezett, jó munkásemberek voltak, akartak és tudtak keményen dolgozni. A kormány megbecsülte a bevándorlókat,  mert húztuk az igát. Szabadok voltunk, de sokat szenvedtünk. Beolvadtunk – otthon elképzelhetetlen lett volna, hogy egy magyar román menyecskét vegyen feleségül, itt nem volt ritka a vegyes házasság. Összekeveredtünk, az unokáink már csak spanyolul beszélnek.”

 Emigrációs hullámok

Vége az órának, elkezdődik a táncpróba. Nagy lehetőséget kaptak az itteni fiatalok: augusztusban a magyar állam vendégeként tizenhatan eljöhetnek táncolni Budapestre. A zene laptopról megy, lelkesen ropják a piros-fehér-zölddel fellobogózott Magyar Ház nagytermének betonján, a táncolókat párás szemű öregek ülik körbe. A szünetben megkérdezem a nézőktől: ha megnyernék a lottót, mire költenék a pénzt. Mindenki úgy válaszol: némelyik életében először, más pedig 60-70 év után újra visszamenne Magyarországra.

Az első komolyabb hullám Trianon után indult: 1923 és 1927 között 25-30 ezer magyar érkezett az országba. A második világháborút követően is sokan mentek, és az utolsó emigrációs hullám – lényegesen kisebb, mint az Egyesült Államokba vagy Kanadába – az ’56-os forradalmat követően volt. Az iparosok és értelmiségiek jellemzően a fővárosban, Buenos Airesben maradtak (ma is kitűnően működik Olivosban a Magyar Ház, hét végi cserkészfoglalkozással, nyelvtanítással, sok ezer kötetes könyvtárral és több néptánccsoporttal); a falusi háttérrel érkezők pedig jellemzően vidékre mentek földet művelni.

Az argentínai magyar diaszpóra egyébként – az ausztráliaival és az új-zélandival együtt – az anyaországtól legmesszebbre elkerült szórvány. Sokáig teljes elszigeteltségben éltek – a szocialista időkben a Buenos Aires-i magyar nagykövet nem léphetett be az olivosi Magyar Házba, de talán nem is fogadták volna szívesen. Az argentínai magyarok sorsát nehezítette, hogy új hazájukban évtizedekig politikai-gazdasági zűrzavar uralkodott, ami a krónikus inflációval párosulva súlyos megélhetési gondokat okozott. A gyökereikhez való ragaszkodást viszont nem adták fel: egy időben az argentínai magyar könyvkiadók látták el szellemi munícióval – jellemzően az anyaországban indexen lévő szerzőktől – az emigrációs magyarságot. Saját, magyar nyelvű színtársulatuk, több havilapjuk volt, (még vicclap is), a kint született irodalmi művek is jelentősek.

 Otthonok, gyötrelmek

Zsonda Márk néprajzi alapkutatást is végez a magyarok között. Az érdekli őt, az első telepesek hogyan tudtak átállni erre az életmódra, mit hoztak magukkal, mit őriztek meg az idők folyamán a régi kultúrájukból. A fiataloknál azt vizsgálja, fontosak-e nekik a magyar gyökereik, és jelenléte milyen folyamatokat indít be a közösségben. „A mai fiatalok keresik, honnan is származnak a nagy- és dédszüleik. Próbálnak interneten keresgélni, de néha még a település nevét sem tudják, ahonnan elindultak a felmenőik.” Mint mondja, a közösségi élet tere a Magyar Ház. Régen mindenféle táncalkalom volt, az emberek szekerekkel érkeztek a környező campókról, tanyákról. Volt szüreti bál, egyéb hagyományos esemény, de mára csak a kultúra kulináris része, a kolbász- és hurkakészítés, a töltött káposzta maradt – ahhoz nem kell nyelvtudás.

Jelenlétemben az idősebbek visszaváltottak magyar nyelvre, és a fiatalok is próbálják a frissen megszerzett tudásukat alkalmazni – egyelőre csak a szavak szintjén. Mindenkinél a mérhetetlen hazavágyódást tapasztaltam. Márk szerint ez a legnagyobb traumájuk. Volt, aki a családját otthon hagyva jött ki. Egy idő után új családot alapított itt, de egész életében hazavágyott. Sokan  nem akartak szembesülni azzal az országgal, amely talán csak az álmokban létezik. Aki hazament, annak is szorongató élményei voltak. Az egyik 71 esztendős, már itt született úr hazalátogatott a Maros megyei Gernyeszegre. Egy éjszakát édesapja szülőházában aludt volna, de egész éjjel zokogott. Otthonról ezt nehezen értjük meg, ide kell jönni, hogy felfogjuk, hogyan is működik ez. Itt csak akkor van lehetőség megélni a magyarságot, ha megteremtik a lehetőségét.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.