Kelet-európai idő szerint hétfőn hajnalban véget ért a 71. Golden Globe gála, gazdára találtak a híres Arany Glóbuszok. Idén a szervezők visszatértek a korábbi rendszerhez, hogy a Golden Globe-gála megelőzi az Oscar-jelölések nyilvánosságra hozatalát. Tavaly ugyanis hagyományt bontottak azzal, hogy kivételesen az Oscar-jelölések bejelentése után tartották meg a Glóbuszok kiosztását. A gála műsorvezetői, tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is Tina Fey és Amy Poehler voltak, akik a Saturday Night Live című vicces szkeccsműsorban dolgoznak együtt, és a Bébi mama című vígjátékban is közösen szerepeltek.
Az est nyertese egyértelműen az Amerikai botrány című mozi lett, összesen három díjat szerzett meg, amiből kettőt színészi kategóriában Jennifer Lawrence és Amy Adams alakításaiért. Az Oscar előszobájának is tekintett gála nagy meglepetése a 12 év rabszolgaság egyfajta mellőzöttsége volt, hét jelöléséből csupán csak egyet tudott díjra váltani, de azt legalább a legjobb dráma kategóriában, pedig szinte mindenki biztosra vette a vásznon most debütáló, lenyűgöző alakítást nyújtó Lupita Nyong’o elismerését a női mellékszereplő kategóriában. Lawrence, aki végül elvitte a pálmát Nyong’o elöl, szokásos bohókás önmagát hozta a díj átvételekor, és megjegyezte, hogy „nem értem, miért ilyen ijesztő ez, hiszen elvileg jó dolog! Itt reszketek. Soha többé ne csináljátok ezt!”
A második legsikeresebb mozifilm a Mielőtt meghaltam lett, két jelöléséből mindkettőt Arany Glóbuszra tudta cserélni, két színészi kategóriában, Jared Leto és Matthew McConaughey személyében. A Wall Street farkasának főszereplője, Leonardo DiCaprio végre újra a polcára tehetett egy Golden Globe-ot, az Aviátor óta nem kapta meg a díjat.
Nem okozott meglepetést, hogy a drámai színésznői kategóriában Cate Blanchett nyert a Blue Jasmine-nal. Köszönőbeszédét azzal kezdte, hogy már lehajtott néhány vodkát, megemlítette, hogy a gyerekeivel a nap folyamán ellátogattak az elvarázsolt kastélyba, de aztán kilyukadt oda, hogy „köszönöm, Woody, hogy engem hívtál fel, és nem valamelyik másik, csodálatos nőt ebből a teremből”. Woody Allen munkásságát egyébként életműdíjjal ismerték el, de minthogy ő nem jár díjkiosztókra, helyette Diane Keaton, régebbi filmjei rendszeres színésznője és volt párja vette át a szobrot.
A férfi színészi kategóriákban izgalmasan alakultak a díjak. A Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) két elismerést is bezsebelt: Matthew McConaughey-t drámai főszereplőként, Jared Letót mellékszereplőként díjazták. A legjópofább köszönőbeszédet talán Matthew McConaughey mondta, akinek ez volt az első Golden Globe-jelölése. Beszédében kiemelte, örül, hogy sokan visszadobták az AIDS-es férfiról szóló film főszerepét, „mert különben engem sosem kértek volna fel rá”, és megköszönte az anyukájának, hogy gyerekkorában nem hagyta tévét nézni.
Leonardo DiCaprio a komikus kategóriában győzedelmeskedett A Wall Street farkasával. Köszönőbeszéde elején utalt arra a sajátságos jelenségre, hogy idén egy csomó nem egyértelműen komikus filmet és alakítást a vígjáték kategóriában jelöltek, mert annyi elismerésre méltó film volt, hogy csak így tudtak mindenkinek helyet szorítani.
Köszönhetően annak, hogy a 12 év rabszolgaság nem lett abszolút favorit, jutott díj a Gravitáció-nak és A nőnek is: előbbiért Alfonso Cuarónt díjazták a legjobb rendezői kategóriában, utóbbiért Spike Jonze-t, mint legjobb forgatókönyvírót.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.