Tíz év, kétmillió utas – ez a Közép-Kelet-Európa legnagyobb fapados légitársaságának marosvásárhelyi mérlege. Ez volt az első hazai légi kikötő, ahonnan útra szállt a Wizz Air romániai sikertörténete.
A Kis- és Középvállalatok Federációja elnökének kezdeményezésére 2012-ben jött létre a Fiatal Vállalkozók Szövetsége. A vállalkozói érdekképviselet központi régióbeli alelnökével, Soós Istvánnal beszélgettünk.
A székelyföldi juhászatokból hiányzik a szervezettség. Tánczos Barna szenátor szerint amíg a juhtartás hobbiszintű tevékenység marad, a termelők nem fognak a támogatásokra figyelni. A megkérdezett gazdák szerint a fő gond az értékesítés.
Minden bizonnyal sokaknak nem fog tetszeni, ha megvalósul az országos adóhatóság (ANAF) elképzelése, miszerint 2017. január elsejétől kizárólag online lehet majd benyújtani az adóbevallások többségét. Minderről Dragoş Doroş, az ANAF elnöke számolt be.
Bár a hazai élelmiszeripari vállalkozók túl szigorúnak tartják a hatósági előírásokat, Romániában nem gyakoriak a súlyos élelmiszer-biztonsági kihágások. Összeállításunkban háromszéki élelmiszer-biztonsági szakemberrel járjuk körül a témát.
Az Uber nevű közösségi személyszállítást végző amerikai nagyvállalat világszerte megosztja a taxis rendszerben dolgozókat. Egy érvényes jogszabály szerint az Uber Romániában sem működhetne, ennek ellenére Kolozsváron is megtelepszik.
Bányai István vállalkozó friss magyar baromfihúst forgalmaz Aradon és disznófarmot üzemeltet Magyarországon. Két évtizedes világjáró körútja után tért haza szerencsét próbálni.
A mezőgazdasági kistermelők egyelőre vonakodnak attól, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek, a szakemberek szerint azonban hamarosan a kényszer viszi rá őket az összefogásra. A Székelyföldön működő néhány szövetkezet nehezen boldogul.
Egy készülő kormányrendelet értelmében minimálisra csökkentenék a közigazgatásban elburjánzott bürokráciát. A közhivatalokban leegyszerűsítenék az ügyintézést: a kérvényezőnek az eddiginél sokkal kevesebb hivatalos iratra lesz szüksége.
Habár a terméshozam legfőbb befolyásoló tényezője az időjárás, mégis egyre többen látnak lehetőséget a méhészkedésben. A méhészkedésről és a pályázati lehetőségekről szakembereket kérdeztünk.
Komoly versengés indult a fapados légitársaságok között: a cégek kedvezőbb jegyárakkal próbálják magukhoz csábítani a potenciális ügyfeleket, ugyanakkor új – külföldi és belföldi – járatok elindításával kívánják szélesíteni utasaik körét.
Nehéz időszakon megy keresztül a romániai kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) szektor, az elmúlt hónapokban ugyanis komoly átszervezéseknek kellett nekilátni, miután a korábban piacvezető Astra biztosítótársaság fizetésképtelenné vált.
A technokrata kormány élén Dacian Cioloş miniszterelnököt száz nappal ezelőtt iktatták be. Neményi József Nándor nyugalmazott közgazdásszal, bankszakemberrel a román kormány gazdasági és szociális intézkedéseit vettük górcső alá.
A szarvasmarhatartó kisgazdaságok fennmaradását szövetkezetek és a szakmai egyesületek létrehozása szavatolja, állítják szakemberek. A kisgazdaságok válaszút előtt állnak: ha nem alkalmazkodnak, a piac bezáródik előttük.
Nő a tudatos vásárlók száma, akiknek fontos, hogy mi kerül az asztalukra, s mit kennek bőrükre. Elsősorban a fiatalok, a kisgyermekes szülők azok, akik keresik és használják a kézműves termékeket, természetes anyagokból készült kencéket
Mind a fizetések, mind a fogyasztási mutatók szempontjából Székelyföldet az ország legszegényebb régiójaként tartják számon. Az elmaradottság nem új keletű. Kérdés, hogy az új kitörési ágazatok felkarolásával sikerült-e a feltárkóztatás?
A háromszéki Csutka-család cégét kiváló minőségű sajtjairól ismerik, a tehénfarmjukon megtermelt tej zöme mégsem a saját sajtgyárukba kerül. A vállalkozóval arról beszélgettünk, miként lehet talpon maradni az importdömping által teremtett új helyzetben.
Kistermelőnek mondja magát, ennek ellenére ő látja el fél Erdélyt díszmadáreledellel, cukorrépát termeszt és hivatásos szalmásgabona-magtermelő. A balavásári Miklós Gyula bárkinek szívesen ad szakmai tanácsot.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.