Erdélyi lelkipásztorként Hollandiában

– Kidében vagy lelkipásztor, egyúttal a református kollégium szakiskolájának megbízott igazgatójaként is tevékenykedsz. Most mégis Hollandiából válaszolsz a kérdésekre. Mi késztetett arra, hogy e vírusos időszakban külföldi tanulmányútra indulj?

– A kis szamosháti gyülekezetben végzett szolgálatom hasonló ahhoz, amit számos lelkipásztor végez Erdély gyülekezeteiben, ám a lelkészi munka mellett 2016-ban elvállaltam a Kolozsvári Református Kollégiumban a szakosztályok vezetését, fejlesztését. A heti nyolcvan-száz óra elfoglaltság mellett azonban a szakmai fejlődésre sem maradt idő, így 2019 őszén, miután sikerült megszerezni a hat szak akkreditálását és a gyülekezetben is befejeződött a templomfelújítás, megpályáztunk egy családos ösztöndíjat a hollandiai kampeni egyetemre a 2020-2021-es tanévre.

így 2020 augusztusában ötödik kislányunk, Emese már Hollandiában töltötte életének második hónapját.

– A teológia milyen területét választottad a továbbtanulás során?

– Egyház és misszió Nyugaton témában kutatok, különböző modulokon keresztül azt vizsgáljuk, hogy hol a helye és mi a feladata az egyháznak e szekularizált vagy akár keresztyénség utáninak nevezett korban. A népegyházak szinte teljesen átalakultak hitvalló egyházakká, a nyugati társadalomban így hát a keresztyénség elveszítette egykori privilégiumait és mára már egy a sok „spirituális” alternatívák között. Ezt a jelenséget járjuk körbe lelkigondozói, közösségi és vezetői szempontból. Jogos kérdés lenne e ponton, hogy mi köze a Kelet-Európából, népegyházból érkező lelkipásztornak a szekularizált és mélyen átalakuló nyugati egyházban történő belmisszióhoz.

ezért napirenden kell lennünk az itt megvívott csatákkal, az éppen jól bevált gyakorlatokkal, hogy az otthoni helyzetben megtaláljuk a számunkra járható utakat.

– Nem először jársz Hollandiában. Most mégis családdal vágtál neki a tanulmányútnak. Hogyan sikerült a beilleszkedés? Hol laktok, hol van az egyetem?

– Először is a kampeni teológián tanultam. Az akkori tanulmányom során 2006-ban a színes hallgatók (Burma, Nigéria, Szamoa, Kína, Indonézia, Korea) jó része már családos ember volt, akik otthon hagyták gyermekeiket, feleségüket. Látván belső küzdelmeiket és honvágyukat megfogalmazódott bennem, hogy az újabb külföldi utat csakis családdal fogom bevállalni. Egy alapítvány jóvoltából összkomfortos, holland polgári házban lakunk. Az egyetem a történelmi városközpontban van napi 5 perces bicikliútra. A sajátos vírusos helyzet ellenére hamarosan otthon éreztük magunkat a városban, ahol biciklivel minden megközelíthető. Gyermekeink könnyebben alkalmazkodtak, mint gondoltuk volna, feleségem pedig holland beszélgetőtársakra talált a gyülekezetben és a szomszédban is.

– Öt kisgyerekkel érkeztél meg. Közülük kik iskolakötelesek? Milyen iskolába járnak és hogyan boldogulnak a nyelvi nehézségekkel?

vagy éppen az általuk beosztott időben tanulmányoznak és olvasnak. Gyermekeink államilag támogatott egyházi iskolában tanulnak, amely három percre van az otthonunktól. A De Mirt (Mirha) megnevezésű iskolába négyéves kortól tanulnak a gyerekek. A négy évet pedig naprakészen gondolják: a születésnap utáni első nap már beiratkoznak az 1-es csoportba. Ide jár Ilona kislányunk. Júlia a 4-es csoportban, Erzsébet pedig a 6-os csoportban talált befogadó közösségre. Az elemi iskolában 12 éves korig, vagyis a 8. csoportig tanulnak a gyerekek, ami után egy nemzeti egységes teszt és beszélgetés eredményeképpen lehet gyakorlati vagy elméleti pályát választani, természetesen több szinten is átjárhatóság van a kettő között, ha erre szükség lenne. Külön áldásként éltük meg, hogy gyerekeink e keresztyén környezetben jól tudták kezelni a másságot. Mára holland kiejtésük jobb a mienknél, és hamarosan teljesen felzárkóznak a helyi gyerekek szintjére. Meglepett a könyv és az olvasásra helyezett hangsúly, ugyanis az iskola köztereiben nyitott könyvtár van, és az épületben több olvasókuckó is létesült, ahol akár óra közben elvonulhatnak olvasni, amennyiben azt kéri a feladatuk. Az iskolával való kapcsolattartás módja is kellemes élmény, ugyanis egy erre a célra kifejlesztett alkalmazáson keresztül történik, így nincs szükség szocializációs közoldalakon kommunikálni a tanítókkal.

– Mit tudnak a holland emberek rólunk, erdélyi magyarokról vagy Romániáról?

– Az egykori holland–magyar kapcsolatok fokozatosan elhalványultak, ezért egyre kevesebb holland látogat el Erdélybe, így a sajátos kettős kisebbségi státusunkat, valamint magyar önazonosságunkat olykor sántító hasonlatokkal kell példáznom. Az a nemzedék, amely bezárt határokon keresztül csempészte Erdélybe a bibliákat, és éveken keresztül segítette egyházainkat, kiöregedett. Amikor zavartan érdeklődnek, hogy magyarokként miért élünk Romániában, elmondom, hogy az emberek nem költöztek, csak a határok. És visszakérdezek: amennyiben a második világháborúban a német csapatok nem vonultak volna vissza az elfoglalt Hollandiából, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat? A néma csend megválaszolja kérdésem, és akkor már másként közelítik meg a kérdést. Azonban olyan is akadt, aki azt válaszolta holland pragmatizmussal, hogy ő akkor német lenne.

– Hosszú évek teltek el első hollandiai tanulmányutad óta. Tapasztalatod szerint változott-e jelentősen a társadalom?

– Tizenöt évvel ezelőtt, ha szombaton elfelejtettem kenyeret vásárolni, vasárnap krumplival és rizzsel kellett helyettesítenem, ugyanis vasárnap minden bolt és élelmiszerüzlet zárva volt. Mára már Kampenben is vasárnap délután pár óra erejéig kinyitnak a boltok, noha Kampen az úgynevezett „Bible belt” települések sorába tartozik. Az ennél jóval szekularizáltibb nagyvárosokban az otthonihoz hasonló a helyzet. (Érdekes, hogy az Európa legkeresztyénebb országában, Romániában ez ma senki számára nem kérdés).

A holland gazdaság amúgy szinte megállíthatatlanul fejlődik a gazdasági válság és koronavírusos helyzet ellenére. Kampenben is új negyedek jelentek meg, és a város szélén levő ipari parkok megduplázódtak. 15 év alatt több mint 1 millióval nőtt Hollandia lakossága, mára már több mint 17 milliót számlál. Ezzel párhuzamosan a magas, szőke kékszemű holland mintakép változóban van. Már nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is egyre több a színesbőrű, és számos fátyolozott hölgy sétál az utcákon. Az bevándorlók és menekültek kérdése megosztja a holland társadalmat, és noha mindenkit az elfogadás és tolerancia szellemében nevelnek, a lakhatósági szűkösség (több hónapos várólistára iratkoznak egy házért) a holland toleranciát is próbára teszi.

– Az erdélyi emberek tudatában Hollandia hithű protestáns országként élt sokáig. Mi a valóság ehhez képest?

– A 20. század elején a lakosság 60%-a protestáns és 35%-a katolikus volt, mára a lakosság több mint fele vallástalan, a hátralevő része pedig megoszlik a katolikusok (15-23%), a reformátusok (9-15%), a muzulmánok (5%, növekvőben) és más felekezetűek között. Noha a hitét és egyházát elhagyó keresztyének száma stabilizálódni látszik, az egykori adatok gyökeresen megváltoztak. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a protestánsok már hitvalló egyházak tagjai, vagyis a bejelentett számoknak nagy része aktív gyülekezeti tag (akár 70-90%).

– Tudjuk, hogy a nyugati embert nagyfokú, sokszor túlzott tolerancia jellemzi, a hollandokat talán különösképpen. Ezt te is tapasztaltad?

– A toleranciának egy meglepő példájával találkoztam az évfolyamtársaim révén. Egyik terepgyakorlatunk arról szólt, hogy egy hitetlennek, esetleg nem keresztyénnek kellett 15 perces bemutatót tartanunk a keresztyén értékekről. Néhány évfolyamtársamnak viszont komoly elvi akadályt jelentett, hogy miként mondja a muzulmánnak vagy egy spirituális erőkben hívőnek, hogy mi az egy igaz Istent prédikáljuk, akinek a királysága Krisztusban jelent meg közöttünk. Egy toleráns világban ugyanis nem lehet megsérteni a másik hitét az enyémmel.

– Amióta elmentél, Romániában online oktatás folyik. Érdeklődtél arról, hogy mi történik itthon a szakiskolában? Mennyire sínyli meg az oktatás a vírusjárványt?

– Egyben áldás és kihívás volt számomra az, hogy nem tudtam ebben az évben tejesen elszakadni az otthoni szolgálattól, sem a gyülekezetben sem az iskolaitól. Érdekes volt látni, hogy a különböző társadalmak hogyan viszonyulnak a vírus ideje alatt zajló oktatáshoz. A holland kormány mérlegelve a veszélyeket és a pozitívumokat az elemi oktatásban (4-12 éves korosztály) lévő gyerekeknek megengedte (a januári hónapot leszámítva), hogy hagyományos körülmények között járjanak iskolába maszk és távolságtartás nélkül. Úgy vélte, sokkal nagyobb az okozott kár, mint az elért eredmény hosszú távon, ha másképp cselekednének. A nagyobbak esetében az otthoni rendszerhez hasonló megoldásokat alkalmaznak a helyi viszonyokhoz alakítva: online, hibrid, maszkkal, maszk nélkül.

Már csak azért sem, mert a szakiskolába iratkozó diákok nem azért választottak szakoktatást, mert egész nap a számítógép előtt elméleti oktatásban akarnak részesülni. Szerencsére a kolozsvári kollégium számos gazdasági partnere továbbra is gyakorlatra fogadta a diákokat. Legnehezebb helyzetben meglepetésemre nem is a szakácsok, hanem a fodrászok voltak, valamint az elektro-szakmák, ahol a Bosch szigorú előírásai miatt csak korlátozottan gyakorlatozhatnak gyerekeink.

Nehéz évük van, az otthoni kollégáknak és a vezetőségnek is, de talán legnagyobb csapás abban érte a szakosztályokat, hogy a tanfelügyelőség felkért, mondjunk le az egyik osztályunkról és két szakmáról a csökkenő nyolcadikos gyereklétszám miatt. Istennek legyen hála azonban, hogy a beavatottak kitartó harcának köszönhetően ősszel ugyan két osztály indul, de hat szakmával, osztályonként hárommal. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a fodrász és szakács szakmák is átkerültek a duális képzésbe, ami a diákokra nézve számos előnnyel jár. Bizonyára a mi szakiskolánk lesz az egyedüli és az első az országban, ahol ezt a törvény által megengedett rendszert fogják alkalmazni.

– Milyen intézkedéseket vezettek be az elmúlt hónapokban Romániához képest nálatok? Hogyan viselik a megszorításokat az emberek? Hol tart a beoltási folyamat?

– A médiában a negatív töltetű hírek gyakran jóbban terjednek, így a szabályok ellen tüntető pár száz ember, valamint a garázdálkodók bandája sokkal nagyobb publicitásnak örvend, mint a valóság. Szinte mindvégig lazább intézkedések voltak, és a holland kormány legtöbb esetben nem törvényként, hanem javaslatként fogalmazza meg az előírásokat. Ez a templomi összejövetelekre is igaz.

Ettől eltekintve egyes gyülekezetek a távolsági előírásokat betartva és maszk használatával akár több százával is összegyűltek, amennyiben a templom belső tere ezt megengedte. Jelenleg a maszkhordás csak a zárt terekben és a közszállítási járműveken szükséges. A hatóságok szerint a friss levegő fontos a testi – lelki egészségre nézve.

– Évszázadokon keresztül számos erdélyi peregrinus diák utazott Hollandiába. Mit lehet tanulni s abból mit lehet hasznosítani nálunk?

– Sokunk számára rejtély, hogy a protestáns országok közül miért Hollandiában tanult a legtöbb peregrinus az évszázadok során. Gondolok most arra, hogy dán, svéd vagy finn gyülekezeti kapcsolatok is alig léteznek, noha ezekben az országokban a mienkhez hasonló népegyházak találhatók többségi helyzetben. Ugyanakkor kevés hallgató tanul a fent megnevezett országok teológiáin. Hogy pontosan mi az oka e több évszázados gyakorlatnak, nehéz lenne elemezni, azonban áldásai széles skálán helyezkednek el.

Az egyre több angol nyelven is zajló képzés pedig lehetővé teszi a legfrissebb szakirodalom használatával történő fejlődést. Mindezt elősegíti a felszerelt könyvtárhálózat, valamint a legfrissebb publikációk és digitális adatbázisokhoz való hozzáférés. A tanulmány minőségén túl, a holland és a nemzetközi teológusokkal történő kapcsolatoknak világszemlélet-formáló hatása van, és arra emlékeztet, hogy a keresztyén hálózat jóval több az otthoni valóságnál, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy felismerjük a sok téren levő privilegizált státusunkat azokhoz a társadalmakhoz képest, ahol a keresztyénség csak megtűrt vallás.

– Számotokra milyen tapasztalattal járt e tanulmányút?

– Reméljük, hogy a hátralevő három-négy hónap is még sok áldást és tapasztalatot tart számunkra, az elmúlt hónapok még ebben a különleges világhelyzetben is számtalan pozitívummal jártak a teológiai tanulmányomban, a személyes kapcsolatok terén és nem utolsósorban családi életünkre nézve. Meglehet, utópisztikus álom, azonban csodálatos lehetőség lenne az erdélyi lelkipásztoroknak, ha 10–15 évenként egy évet tölthetnének el Hollandiában (vagy akár más helyen is), amely idő alatt nemcsak a tudományos és szakmai feltöltődés jelentene előnyt, hanem hivatásunk és szolgálatunk iránytűjét is kalibrálni lehetne.