HIRDETÉS
Háromszék nagyasszonyára, báró zágoni Szentkereszty Stephanie-ra (Stefániára) emlékeztek Kézdivásárhelyen június első napjaiban: a széleskörű tevékenységet folytató bárónő (1842-1906) nevéhez fűződik a megye első szociális, egészségügyi intézményrendszerének a megalakítása. Szentkereszty Stefánia volt az, aki 151 éve alapította meg a Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézetet.
Az árvaház épülete ma a Kovászna Megyei Tanács tulajdonában van, ott működik a közösségi szolgáltatási és gyermekvédelmi központ igazgatósága (DGASPC). A kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központ udvarán található kápolnában nyugszanak a bárónő földi maradványai, ahogy végakaratában rendelkezett.
A június elején szervezett ünnepségen szentmisét is tartottak, amelynek keretében Ft. Vargha Béla, Kézdi-Orbaiszéki római katolikus főesperes-plébános megáldotta a bárónő hamvait őrző, frissen felújított kápolnát. Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke közleménye szerint az ünnepségen jelen volt többek közt Jakab Isván, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke és Brendus Réka, a Magyar Miniszterelnökség Erdélyi Főosztályának vezetője, valamint Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, oltarképfesteszetének kurátora, a korszak, valamint a 19-20. század női szerepeinek kutatója.
Szebeni Zsuzsanna megkeresésünkre elmondta, illő és lényeges, hogy Szentkereszty Stefánia emlékét őrizze és ápolja Háromszék, hiszen megkerülhetetlen az ő munkássága: szociális tekintetben rengeteget tett a korabeli társadalomért. Szebeni Zsuzsa hosszú ideig kutatta Szentkereszty Stefánia kortársának, a szintén aktív közéleti tevékenységet folytató Szilvássy Carola bárónének az életét, pályáját, filmet is készített róla. Szilvássy Carola (1876–1948) a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári-szalon mozgatórugója, az Erzsébet-rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója volt, de nem volt egyedülálló Erdélyben e tekintetben, hiszen például Szentkereszty Stefánia közéleti tevékenysége is megkerülhetetlen – mondta el az Erdélyi Naplónak a színháztörténész.
„Stefánia bárónő élete rámutat arra, hogy Szilvássy Carola nem egyedi eset volt a magyar arisztokrácia keretei között. A nők jótékonyságra való hajlandósága döntő e tekintetben, és ez Szentkereszty Stefánia esetében is erőteljesen érvényesült. Jómagam eléggé beleástam magam a korabeli dokumentumok tanulmányozásába,
és kitetszik, hogy a bárónő minden követ megmozgatott, hogy létrehozzon négy közintézményt, amelyek közt van, ami a mai napig is működik. Többfajta árvaházat létrehozott, tehát lánynevelő intézetet, fiúnevelő intézetet, kórházat és oltárképeket festő, másoló tehetséges nőként egy oltáregyletet is” – mondta el szebeni Zsuzsanna. Mint részletezte, a bárónő mindenkit megszólított Erzsébet királynőtől a főhercegekig, Prielle Kornélia színésznőig, aki Petőfi Sándor szerelme volt. „Ha bárki csak egyetlen forinttal is támogatta jótékonysági tevékenységeit, hosszas, szép szövegű sajtóközleményben megköszönte az újságokban. Tehát aki támogatta az árva leányokat nevelő intézetet, jótékonysága azonnal óriási nyilvánosságot kapott: például találtam dokumentumot, amelyben az áll, hogy nagyon köszönik Prielle Kornélia művésznőnek, hogy borszéki fellépésének teljes gázsiját az árvalány-nevelő intézetnek ajánlotta fel” – fejtette ki Szebeni Zsuzsanna.
Mint magyarázta,
abban az időszakban az embereknek módfelett imponált, ha a nevük megjelent a sajtóban, a bárónő pedig rengeteg pénzt szedett össze a jótékony célokra azzal, hogy ily módon szólította meg a támogatóit.
„Tevékenységének oltárképfestői szeletével foglalkoztam a legtöbbet. Az oltárképeket hite bizonyságául is másolta le, de azért is, hogy az Úr imádása megfelelő környezetben jöjjön létre. A képek egyébként nagyon jók, megnézettem művészettörténészekkel, képzőművészekkel, akik szerint nagyon tehetséges volt a bárónő” – fejtette ki Szebeni Zsuzsanna. Hozzátette, az oltárképmásolás nagyon népszerű volt a nők körében, akik egy oltáregyletet hoztak létre: voltak köztük arisztokraták, polgárlányok is.
„Ezek a nők kicsit autodidakta módon képeztették magukat, azért harcoltak, hogy ők is járhassanak azokba az iskolákba, amelyek a férfiak számára nyitottak voltak. Szentkereszty Stefánia azért is volt különleges, mert művészi vénával, óriási szervező erővel és nagyon-nagyon erős szociális érzékenységgel rendelkezett. Egyébként ezek az oltárképek azért is jelentősek, mert például egy kis faluban kaptak helyet, ahol nem sok műalkotással találkoztak az emberek. Ez akár kicsit nevelő hatással volt az ízlés formálására is” – fejtette ki Szebeni Zsuzsanna. Arra is kitért, hogy Kézdivásárhelyen szépen felújították a kápolnát, amelyben a bárónő hamvait őrzik.
„Ez volt a kívánsága, hogy a hamvai ott legyenek eltemetve az árvaház kertjében, ott látható a sztarkofágja is. A jótékonysági tevékenysége egyik mozgatórugója lehetett, ami determinálta őt erre a szerepre: beteg, súlyos tüdőbajos volt a húga, és aki beteg ember mellett él, az érzékenyebb lesz a segítségre, a szociális tevékenységekre” – mondta Szebeni Zsuzsanna.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kézdivásárhelyi árvaház lakói tanáraik iránytításával rengeteg ízléses kézműves terméket készítenek, ezzel próbálják erősíteni az intézmény önfenntartását, és jó lenne, ha a nagyközösnég is érdeklődne ezek iránt a termékek iránt. „Egyébként megtekinthető az árvaházban Szentkereszty Stefánia emlékszobája eredeti bútoraival, nagyon gyönyörű, ezt is érdemes megtekinteni” – hívta fel a figyelmet Szebeni Zsuzsanna.
Háromszéken aktívan ápolják a bárónő emlékét: tavaly októberben jubileumi ünnepséggel emlékeztek az általa Kézdivásárhelyen alapított Háromszék vármegyei Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetre, és a 20 éve alakult, a bárónő nevét viselő Szentkereszty Stephanie Egyesületre. Akkor kiállítás is nyílt a bárónő által másolt oltásképekből a kézdivásáhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A kiállítás tartalmazta a kézdivásárhelyi múzeum hét Szentkereszty-festménye mellett a zágoni plébánia, a kantai Szentháromság plébánia és a Szentkereszty Stephanie Alapítvány által kölcsönzött munkákat is.
A nők és a szegények mentoraként, több alapítvány, intézmény megálmodójaként és létrehozójaként vonult be a történelembe. A bárónőről elnevezett egyesület honlapján szereplő mottó Szentkereszty Stefániától származik: „Mindenkinek minden cselekedetével azt a közösséget kell szolgálni, amelyhez tartozik.”
A Szentkereszty Stephanie Egyesület szívügyének tekinti és felkarolja a szociálisan hátrányos helyzetűeket, fogyatékkal élőket, megváltozott munkaképességű személyeket, segít a családon belüli erőszak áldozatainak, öregeknek, hajléktalanoknak, krízishelyzetben levőknek. Amint az egyesület honlapján szerepel, Szentkereszty Stephanie bárónő 1842 február 5-én született Kolozsváron. Alig 11 éves korában került Budapestre, az ott töltött öt év alatt nyelveket, festészetet tanult, amit később művészi szinten művelt, majd Zágonba, a szülői házhoz tért vissza. Mindössze 29 éves, mikor közéleti munkálkodáshoz kezd, amelyben személyes tulajdonságai, megnyerő modora, műveltsége és elméje hamar vezéregyéniséggé avatja.
Az 1870-es évek elején kezdte el jótékonykodó tevékenységét, így nyerte el az „ alapítványi hölgy ” jelzőt. 1872 okt. 9-én megnyitotta kapuit az „árvaház”, amely 1874-ben felvette az Erzsébet nevet. Az árvaház működésének célja: „Háromszék vármegye apa és anya nélkül való árvaleányait felnevelni, munkára szoktatni.”
Szentkereszty Stephanie bárónő 1872-ben alapította meg az Erzsébet Árvaleány Nevelőintézetet Fenntartó Egyesületet, „azon célból, hogy abban a háromszékmegyei illetőségű, szülők- és vagyon nélküli leány- gyermekekről keresztényi szeretettel gondoskodjon, azokat élelemmel, lakással, ruházattal lássa el, s emellett a szükséges nevelésben és tanításban részesítse,
hogy belőlük értelmes, jó erkölcsű nők, a társadalomnak munkás és hasznos tagjai váljanak.”
A szociális és egészségügyi intézmények megalapítása nyomán 1884. október 23-án a bárónő méltán érdemelte ki Kézdivásárhely város díszpolgári címét „az emberiség javát czélzó nagybecsü munkálkodásáért”. Ami személyes sorsát illeti, 1862-ben traumaként érte édesanyja elvesztése. Egy idő után testvéreiről is neki kellett gondoskodnia, tüdőbajban szenvedő Iréne húgát minden külföldi útjára elkísérte. Így járták be a kontinens jó részét. A másik nagy csapás 1879-ben érte a bárónőt, amikor elvesztette édesapját. 1897-ben aztán húga is elhunyt, ami újból súlyosan érintette, és minden valószínűség szerint kiváltotta végzetes betegségét. 1906. május 26-án hunyt el Budapesten.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
