HIRDETÉS

V. István országlása ifjú királyként

Garda Dezső 2017. szeptember 16., 21:16 utolsó módosítás: 2017. szeptember 16., 21:19

A tatárjárás utáni Magyar Királyság megszilárdítását gyengítette a IV. Béla és fia, V. István király közötti belháború. A családi viszály miatt az országot gyakorlatilag kettéosztották, és a két király folyamatos konfliktusok között élt egymás mellett.

Apa és fia konfliktusa: IV. Béla és V. István (a Képes Krónika ábrázolása)

(folytatás 36. lapszámunkból)

István 1239-ben született IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné nyolcadik gyermekeként, elsőszülött fiúként. A tatárjárást Dalmáciában vészelte át szüleivel és leánytestvéreivel együtt. 1242-ben Istvánt, az újszülött herceget a klisszai várban I. Oszl nembeli Herbord, a királyi udvar tagja védelmezte a tatároktól. 1246-ban már megkoronázott királyként és Szlavónia hercegeként említik forrásaink. A valóságban Szlavóniát ekkor még nővérének, Annának a férje, az orosz Rosztyiszláv kormányozta.

HIRDETÉS
A viszony megromlása apa és fia között

Nagykorúvá válása után 1257-ben az uralkodó István fiát Erdély élére nevezte ki. A rá következő évben István Stájerország déli részét kormányozta. A pozsonyi béke után a Magyarországhoz tartozó Dél-Stájerországban 1258-ban felkelés tört ki. A stájer felkelést IV. Béla leverte, és fiát, Istvánt stájer hercegként az egész tartomány élére állította. A hercegséghez hozzácsatolta Vas és Zala megyét, valamint a bakonyi erdőispánságot.

1259 végén a stájerek ismét fellázadtak. Felkelésüket II. Ottokár cseh király is támogatta, ami magyar szempontból e területek nagy részének az elvesztéséhez vezetett. A magyarok csak Pettau-ban és néhány kisebb várban tudták hatalmukat fenntartani. Az 1260. július 12-én a morvamezei Kroissenbrunn mellett vívott csata véget vetett a magyar uralomnak Stájerország felett. IV. Béla 1260 nyarának végén Pozsonyban fegyverszünetet kötött II. Ottokár cseh uralkodóval. A kroissenbruni csata, majd az azt követő események vezettek a IV. Béla és fia, István közötti viszony megromlásához. Az ütközetben István kezdeti sikerei után – IV. Béla hadvezetési hibája miatt – a magyar fősereg vereséget szenvedett. Az előhadat vezető István megsebesült, a késedelmeskedő fősereg miatt pedig nehéz helyzetbe került. A herceg sorsával a magyar táborban jó ideig nem törődtek.

Az 1261. március 31-én megkötött bécsi békében IV. Béla kénytelen volt lemondani Stájerországról. A morvamezei vereség után IV. Béla a még kiskorú Béla herceget állította Szlavónia élére, míg a katonai rátermettségét bizonyító István herceget visszaküldte Erdélybe.

István a kroissenbruni csatában történt cserbenhagyása ellenére továbbra is kész volt együttműködni apjával. 1261-ben közösen vezettek hadat az előző évi bolgár betörés megtorlására. A hadjárat során Vidin mellett legyőzték a bolgárokat. Ezúttal a támadás befejezése a hercegre maradt, aki mélyen behatolt az ellenséges területekre, a Duna jobb partján és Nikápoly közelében az Iszker folyónál újabb győzelmet aratott.

1262-ben fegyverrel fordult egymással szembe apa és fia. A háború kezdete november elejére tehető, amely azonban december 5-e előtt már véget is ért. Az ekkor kiállított poroszlói oklevél a november végi pozsonyi egyezség megerősítését képezte.

István országlása

István a pozsonyi egyezség során az ország keleti felét teljesen független királyi joggal kapta meg. Az országot kettészelő határvonal mentén, északnyugaton az ifjabb király országrészéhez tartoztak Sáros, Újvár, Gömör és Nógrád megyék, azon túl pedig a Duna alkotta a határvonalat. 1262-ben István, már ifjabb királyként Gömör megyei birtokokat érintő ítéletet erősített meg.

V. István ifjabb királyként történt országlásának időszakából mintegy másfélszáz oklevél maradt fenn. Az oklevelek kiállítását 1264-ig Benedek aradi prépost, ezt követően pedig Péter erdélyi prépost végezte.

A belháborúk korszaka

A pozsonyi egyezség poroszlói és szalkai megerősítését követően István kezdeményezte, hogy az egyezségben foglaltakat a két érsek július 25-ig terjessze fel a Szentszékhez megerősítés céljából. A későbbi fejlemények azonban azt igazolják, hogy az egyezség nem került a pápa elé. Az ekkor már külpolitikai eseményekben érintett ifjabb király az ország megosztásával valószínűleg lezártnak tekintette a közte és apja között kialakult viszályt. Erre utal az is, hogy október 5-én személyesen is részt vett öccse, Béla és Kunigunda brandenburgi hercegnő Pozsony környéki esküvőjén. December elején azonban már mozgósította apja ellen haderejét. Ugyanis az 1264-es év utolsó hónapjában két összehangolt támadás indult az ifjabb király országrésze ellen.

December 10-e körül délen – az eddig István környezetéhez tartozó – Kán nembeli László és Gyula magyar-kun serege behatolt István országrészébe, a Maros völgyén haladva Déváig jutott, ahol azonban a nagyrészt kunokból álló had vereséget szenvedett. Északon, a Héder nembeli Henrik serege a Szepesség felől támadt, a hadban ott volt IV. Béla lánya, Anna is. Az ifjabb király családjának lakhelyét, Patakot is elfoglalták, és foglyul ejtették az ifjabb király egész családját: az ifjabb királynét, Erzsébetet, lányait és a kétéves László herceget.

Az északi országrész felmentésére István a Csák fivéreket, Pétert és Mátét küldte északra, míg saját maga Feketehalom várába vonult vissza. Csák Péter serege késve érkezett északra, a hódoltatott északi országrészen ért el némi sikereket – visszafoglalta a Bereg megyei Baranka várát –, de döntő csatára nem vállalkozhatott. A Déva alól visszavonuló Istvánt nyomon követő Kemény fia, Lőrinc serege körülzárta Feketehalom várát, az elűzésére indított kitörési kísérletek hatástalannak bizonyultak. A január végén északról visszaérkező, szászokkal megnövelt felmentő sereg eredményességét nagyban segítette az ostromlók között ténykedő Miskolc nembeli Panyit is. A felmentő sereg és a várból kitörők, az ostromlókat két tűz közé szorítva legyőzték, Kemény fia, Lőrinc pedig az ifjabb király fogságába került. A sikert kihasználva a hadvezetésben jártas ifjabb király támadásba lendült. Seregét az ország közepe felé vezette, útközben legyőzte Menk kun vezér hadát, majd az Ernye bán által vezetett hadat is. A Tiszántúlon folyt csatában, maga Ernye bán is fogságba esett. IV. Béla nádora a fejlemények hatására, kénytelen volt a felvidéki várak hódoltatásával felhagyni, a pesti rév biztosítására visszavonult. IV. Béla pedig a Turóc várában fogva tartott kiskorú László herceget Krakkóba vitette.

A döntő csatára március elején, Isaszeg mellett került sor. A királyi hadat ténylegesen a nádor vezethette. Az ifjabb király személyesen állt a csapatai élére, és kivette a részét a küzdelemből. Párviadalban legyőzött egy rátámadó lovagot, miközben testőrként Drug fia, Sándor védelmezte a többi támadótól. A csatából Béla hercegnek sikerült elmenekülnie. Henrik nádort a Básztély nembeli Rénold lándzsájával a földre döntve ejtette fogságba, fogságba esett a nádor két fia is.

Az 1265. évi békekötés

Az isaszegi csatát követően a két érsek közvetítésével egy hónapig tartó béketárgyalások kezdődtek. Az egyezség megszületéséről IV. Béla 1265. március 28-i levele tanúskodik, amelyet a király IV. Kelemen pápához intézett, kérve a fiával megkötött megegyezés és szerződés megerősítésére.

IV. Béla és fia István 1265 tavaszán újra békét kötöttek. Ennek ellenére a bizalom továbbra sem lehetett közöttük teljes.

Ennek első jele, hogy rá egy évre a szerződésnek újabb kiegészítő egyezményére volt szükség. Ebben a felek kölcsönösen ígéretet tettek arra is, hogy nem csábítják a maguk oldalára egymás híveit. A bizalmatlanság azonban nem vetett gátat annak, hogy az országot, illetve az ifjabb király országrészét elhagyni kívánó kunok ellen közösen indítsanak hadjáratot. IV. Béla segélyhadát az István elleni belháborúból távol maradt, Rátót nembeli Roland szlavón bán vezette. A kunok ügyének 1266 tavaszára eső sikeres megoldása, azonban az ellentétek újulásához vezetett. Roland bán ugyanis az eredményes hadjárat ellenére is elvesztette királya kegyét. Roland bán helyére Kőszegi Henrik addigi nádor került, Henrik nádor helyét Kemény fia, Lőrinc országbíró kapta meg, akinek helyére pedig az Ákos nembeli Ernye került. Roland menesztése és birtokainak feldúlása egy újabb belpolitikai válság jeleként értékelhető. A belháború seregvezérei újra előtérbe kerültek. Ugyanakkor az István oldalán bizalmi tisztségekben álló egyes személyek átállása is kimutatható. Erre az időszakra tehető István nádorának, Csák Domokosnak az átállása is.

Egy 1268. évi oklevélből megtudjuk, hogy 1266–1268 között újra pattanásig feszült lehetett IV. Béla és István viszonya. A katonai összecsapás elmaradása valószínűleg csak a királyi alattvalók akaratán múlott. Esztergom mellett gyűlést hívtak össze, amelyen – IV. Béla oklevele szerint – „az ország minden királyi szerviense” megjelent. Valószínűleg a háború újraindítása céljából hívták össze őket. Az öregebb király országrészének királyi alattvalók a háború helyett jogaik megerősíttetését követelték. Így született meg az 1267. évi dekrétum.

(folytatjuk)

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS